MI A MAGYAR?

Majdnem nyomról nyomra követhetjük még a helynevek nyomán indulva is, miképp, hol és hogy kezdődnek itt Beszterczebánya első bányásztelepei. Kétségtelenül első legrégibb s a legdúsabb telepei az Óhegyek (németül is és szlávul: Altgebirg, Staréhory) voltak; mint a név is tanúsítja, hogy itt kezdődhettek a legrégibb leletek. Majd az Urak-völgye folyama jelenleg is dús fémtartalmával következhetett. A német Herren-Grund, azaz Urakbirtoka és a szláv Spanyá-Dolina, azaz az ispánok, főispánok völgye jelző neveinél fogva maga utal arra, hogy a birtok a magyar urak, a főispánok által megtelepített s általok csak később elárusított birtok volt. Másfelől a Sandberg, a Homok- vagy Fövényhegy s a Zöldhegy, az okmányokban Mons viridis, mint a városnak sokáig legdúsabb bányatelepei, beszélik, miképp ott a völgy vize, itt a fövény adta a termésaranyat és fémeket; amint a réz között a zöld rozsda (Grünspan) felülettel mutatkozott először dúsan a máig is még így található s előjövő ezüst.
A város tőszomszédságában, egész területe környékén álló sok falvainak, eredetileg mindannyi első bányásztelepeinek régi nevei ellenben máig jelölik még azok egykori birtokosait és telepítőit, amennyire azok kereszt- és családi neveit viselik. Úgymint Kinczel vagy Gönczölfalva (mai Kinczelova), Henczel- és Ullmannfalva, Jakab- és Antal-, Rudolf- és Szászfalva (mai Heinczmanóva, Rudlova, Jakubóva, Szaszova) stb. Amint t. i. ezen bányatelepeket a Heinczman és Gönczöl, Ullmann és Rudlin stb. nevű szász telepítők alkották, kiknek, mint a város első ismeretes polgárainak, s környéke, határa mindannyi birtokosainak neveivel még lejjebb a város régibb jegyzőkönyvei nyomán találkozunk.
Ezen falvak birtokosai, a bányatelepek urai, az úgynevezett hegyjog-, bányajogbirtokosok, a németül úgynevezett Waldbürgerek, Bergbürgerek alakítják azután a Besztercze folyónak a Garanba esésénél emelkedő magaslaton, kies hegyek és dombok közt levő téren magát a várost. Építik a mai vásártér, a kör, a Ring, a piacz házait, s ezáltal lesznek a Waldbürgerek, a hegy- s bányabirtokosok egyszersmind Ringbürgerek, a Ringet s a várostért képező házak – a latin diplomatiai nyelven akkor a város jegyzőkönyveiben úgynevezett Circulares Domus – urai, s a város egyetlen kiváltságos polgárai.
S így keletkezik fokonkint a XIII. században már a bányásztelepek birtokosaiból a város. Ennek történetét azért, mint egyszerű és természetes dolgot, igaz, így senki sem írta meg akkor. Senki sem tartá szükségesnek a létesülőben levő dolgot feljegyezni. Ha talán nem ily egyszerűn és természetesen alakul vala, hanem rögtön, egyszerre valamely fejedelem által alapítva, valamely nevezetes ide költöző gyarmat által mindjárt megalkotva – mint a régi hellén vagy római gyarmatok Kis-Ázsiában s a Közép-tenger partjain, a Bosporuson és Hellesponton –, akkor talán ezt is, mint rendkívüli eseményt, feljegyzik vala a krónikák. És szólana felőle, ha nem a történet, úgy legalább a hagyomány, a rege és költészet. De így mit jegyezhetett volna fel különöset? Sem évet, sem nevet. Miután sem egy év, sem egy név jelzése nem mondott volna igazat. Egy ily város keletkeztét nem lehetett határozottan elmondani, miután sem egy év alatt nem épült, sem egy ember nem építette. Hanem a körülmények szerint esztendők, vegyes népek és nemzedékek hosszú sora alkothatta csak várossá. […]
A történeti vélemény szerint ezen telepítések így már II. András korában, a thüringiaiak által kezdődnek. Leányának, Sz. Erzsébetnek házassága Thüringia fejedelmével adott volna a szorosabb viszonyra alkalmat. A mint magyar kísérete, lovagjai közül többen Thüringiában megtelepednek, úgy viszont onnét előkelő jövevények, lovagok, bányabirtokosok s ezekkel bányaiparosok jönnek mint vállalkozók. Ezek alapítják e szerint Beszterczebánya városát is. Környéke bányáit művelik, a telepek és falvak birtokosaivá lesznek; majd a várost is építik és lakják. […]
De itt hazánk városainak alakulása történetét vizsgálva nem szabad felednünk egy lényeges, mondhatnók, nemzeti alkotmányos tényezőt, mely városaink keletkezésének és létezésüknek legfőbb feltételét képezte. Ez az önhatósági, önkormányzati jog és szabadság volt, mellyel a magyar állam mindannyi virágzó városa első alapját megvetette, s fejlődésüknek legnagyobb lendületet adott.
Senki sem foghatja ugyan rá magyar népünkre, hogy városalkotó volt, s én legkevésbé akarom az idegen dicsőség nimbusával az igazság rovására ékesíteni. De azt sem lehet szándékom tőle megtagadni, mit története minden lapja, európai egész élete tanúsít: hogy a középkor államalkotó nemzetei egyike volt.
(Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata, 1874)