Mi a magyar?

A román vajdaságokban az iskoláknak nincs olyan régi tradíciójuk, mint Erdélyben és Magyarországon. A középkorban és az újkor elején itt nem fejlődött ki az iskoláknak olyan hálózata, mint Erdélyben az egyházak kebelében. A román közoktatásügy megszervezése a múlt század végére esik, és francia hatásra az állami iskolák rendszerén épül fel. A nem az állam által alapított és fenntartott iskolák csak magániskolák lehetnek, melyeknek működési lehetősége és jogállása nem azonos az állami iskolákéval. Itt nem voltak tradíciók, amelyeket kímélni kellett volna, s az állam nemzetiségileg homogén volt, nem kellett a lakosok különböző csoportjai részére különleges oktatási keretekről gondoskodni.
Erdély Romániához csatolásával azonban megváltozott a helyzet. Románia a magyarországi területtel közel 4000 nagy múlttal bíró felekezeti iskolát kapott, és kapott közel kétmillió magyart és félmillió németet, akiknek kultúráját nagy részben ezek a felekezeti iskolák ápolták és adták át nemzedékről nemzedékre, s akik éppen ezért szívósan ragaszkodtak ezekhez az iskolákhoz. De még az erdélyi románok is szorongó aggódással védték felekezeti iskoláikat az új román államhatalommal szemben, olyannyira, hogy bár általánosságban a román felekezeti iskolák államosítását keresztülvitték, a legnagyobb múltú román felekezeti középiskolákat meghagyták egyházi igazgatás és felügyelet alatt.
Mostohább sors várt a nem román felekezeti iskolákra. Nagy-Románia oktatási rendszerének egységesítésénél a magyar és német felekezeti iskolákat magániskolákká fokozták le, elvévén tőlük a vizsgáztatás és állami érvényű bizonyítvány kiadásának jogát. Ettől az intézkedéstől a román kormányok méltán várhatták a felekezeti iskolák elnéptelenedését és elsorvadását. A lakosság azonban csodálatra méltó hűséggel ragaszkodott ősi iskoláihoz, melyeket sajátjának ismert, és vállalta a nagyobb anyagi terheket és gyermekei oktatásának bizonytalanságát. Sőt új felekezeti iskolákat is szerveztek, hiszen pótolni kellett az állam által elvett 1300 magyar elemi iskolát.
Eltiltották egyik felekezet iskoláiból a másik felekezethez tartozó gyermekeket, a köztisztviselőket kényszerítették, hogy gyermekeiket állami iskolába adják, az állami iskolák igazgatóinak engedélyétől tették függővé a felekezeti iskolákba való beírathatást, különböző címeken nagy bírságot róttak ki a magyar szülőkre. A magyar gyermekek nagy részét azon a címen tiltották el a felekezeti iskolák látogatásától, hogy őseik között román is volt, vagy a névelemzés szerint román hangzású nevük van. Az állam megszüntette a felekezetek iskoláinak rendszeres segélyezését, sőt a községek költségvetésébe sem vették fel a felekezeti magyar iskolák dologi szükségleteit, ezzel szemben megkövetelték, hogy a földbirtokreform által saját anyagi segélyforrásaiktól megfosztott és állami segély nélkül küszködő egyházak ugyanúgy fizessék tanerőiket, mint az állam a sajátjait. A magyar községeket román iskolák és templomok építésére kötelezték, hogy így vonják el az anyagi erőt a felekezeti iskolák fenntartásától.
Mindez nem volt elegendő. A magyar lakosság elviselte az üldözéseket, a bosszantásokat, egyik hatóságtól a másikhoz járva keresett orvoslást sérelmeire, viselte az állami iskolák terhét, adózott jobban, mint román polgártársai, és mindezek mellett fenntartotta iskoláit. A román kormányzatnak nyíltan és durván az iskolák bezárásához kellett folyamodnia. Meg is tette. Az állami magyar tanítási nyelvű iskolák elrománosítása mellett 363 elemi és középfokú felekezeti iskolát zártak be a román hatóságok 1920-tól 1939-ig.
A román kormányok azzal mentegették eljárásukat, hogy a felekezeti iskolatípus nem felel meg már a mai kor követelményeinek, át kell térni az egységes szellemű állami oktatásra. Ígéreteket is tettek, hogy magyar vidékeken az állami iskolákban gondoskodni fognak a magyar nyelvű oktatásról. A gondoskodás abból állott, hogy még azokban az állami iskolákban is, ahol román tanerő híján az új uralom első éveiben meg kellett hagyni a magyar tanerőket és így a magyar tanítást, amint elegendő számú román tanerő állott rendelkezésre, beszüntették a magyar oktatást. Így 1932 és 1937 között 178 állami elemi iskolában szüntették meg a párhuzamos magyar oktatást, mert teljesen magyar oktatás sem az állami, sem a felekezeti magyar iskolákban nincs. Ma mindössze 44 olyan állami elemi iskola van egész Romániában, amelyekben magyar nyelven is tanítanak, holott 120 ezer magyar gyermek jár az állami népiskolákba, akik lélekszámuk szerint a romániai iskolaviszonyok alapulvételével több mint ezer magyar tanítási nyelvű iskolára tarthatnának igényt.
(Rónai András: Uralomváltozás Erdélyben, 1940)