Motozás

Iskola nélküliek. Az oktatási reform következtében augusztus végéig több ezer tanár maradt állás nélkül. Régi álmok, tervek foszlottak semmivé iskolákról, hivatásról, megannyi sors érkezett fordulópontjához. Néhány pedagógus elkeseredett, mások elfogadták helyzetüket, és úgy tűnik, közben a kormány sem „tétlenkedik?.

Kevés a gyerek, sok a tanár? Akkor sem értem, mi folyik itt – néz rám Csilla elkeseredetten. H. Csillával együtt jártunk főiskolára, aztán elváltak útjaink. Ő maradt a pályán. (Amikor felhívtam, hogy beszélgessünk az oktatásról, beleegyezett, azzal a kikötéssel, hogy a teljes nevét nem írhatom ki. Nem akar kellemetlenséget. Ugyanerre hivatkozott a többi pedagógus, aki nem vállalta a nevét.) Csilla dunántúli kistelepülésen él, a közeli nagyvárosban, tizenkét osztályos gimnáziumban tanít, amelyet kimenő rendszerben szüntetnek meg. Kilencéves fiát egyedül neveli. Dühöt és keserűséget érzett, amikor a tavasszal kiderült, intézménye feleslegessé válik.
– Nagyon csalódott vagyok. Amikor úgy döntöttem, közalkalmazott leszek, és nem fogok százezreket hazavinni, egy okból tettem. A biztonság miatt. Azért, mert egyedül nevelem a fiamat. De hová lett a védettségem? – mondja felháborodottan. – Azon is gondolkoztam, hogy itt hagyom az országot. Szép ország, de már nem izgat annyira Arany meg Babits vagy a színház. A fiam jövője érdekel.
Csilla százezret visz haza. Délutánonként különórákat tart, mert ez a pénz kevés. Most ezeket lemondta, hogy a fiával tanulni tudjon, mert Péternek jövőre felvételiznie kell a hatosztályos gimnáziumba, hogy később jobb esélye legyen bekerülni egy államilag finanszírozott egyetemre. Csilla valamelyik nap leültette maga mellé kisfiát, és ugyanúgy elmagyarázta ezt neki, mint most nekem. Péter megértette, ha felfogni nem tudta is, hogy véget ért a gyerekkora.
– Miért gondolja mindegyik kormány: úgy kell az oktatást megreformálni, hogy a forrásokat elvesszük? – teszi fel a költői kérdést.
Az oktatáshoz valóban minden kormány hozzányúlt. Még az Antall-kormány idején született meg a sokat támadott Nemzeti alaptanterv (NAT), amely a nyolcvanas évek erősen centralizált oktatási terveit írta felül, nagyobb szabadságot adva a pedagógusnak. A Horn-kormány túl sokat nem változtatott a terveken, az ő nevükhöz fűződik viszont a Sulinet program, amely Pokorni Zoltán minisztersége alatt teljesedett ki. Az ő működése alatt a NAT elveit figyelembe véve „mintatantervek” jöttek létre. Magyar Bálint vezette be a kétszintű érettségit, amely az évtizedek óta jól működő, magas társadalmi presztízsű érettségi rendszer szétverését jelentette. A miniszter a kétszintű vizsgával párhuzamosan drasztikusan csökkentetni kezdte az államilag finanszírozott férőhelyeket a felsőoktatásban. Emiatt lettek az alacsonyabb fokú vizsgával rendelkezők esélytelenek a jobb egyetemekre, főiskolákra való bejutásra. Hiller István a tandíj ismételt bevezetésével elsősorban a magas színvonalú gimnáziumokból kikerülő, de szerényebb anyagi körülmények között élő diákoknak nehezíti meg a helyzetét, és az általános iskolák után most a középiskolák körzetesítését is szeretné. Ez azt jelentené, hogy a gimnáziumok a jövőben nem válogathatnak majd tudásszint szerint a diákok között, azokat kell felvenniük, akik az adott körzetben laknak. Vagyis ki tudja, hogy Péter valóban mehet-e a hatosztályos gimnáziumba, ahogy Csilla tervezi. Az iskola-összevonások miatt – a prognosztizált adatok szerint – 6000 pedagógusnak kell új munkahelyet találnia, azért „csak” ennyinek, mert a többiek előnyugdíjba vagy prémiumnyugdíjba mentek.
Magasvári Károlyt és feleségét egy év választja el a prémiumnyugdíjtól. Ha megkapták volna, akkor még öt évig a mostani fizetésük 70 százalékát kapnák (amely az ő esetükben 80 ezer forint). Ennek fejében heti – maximum – 12 órát taníthattak volna korábbi intézményükben. Magasvári Károly és Marika ötvenkét éves, harminc év munkaviszonyuk van. Az asszony magyar–orosz szakon végzett, férjével a főiskolán ismerkedett meg. Először Érden, majd a Fejér megyei Abán éltek, ott született lányuk. Károly elvégezte a népművelés szakot is, Abán kultúrház-igazgató lett, Marika oroszt tanított. Mivel mindketten egyedüli gyerekek, idős szüleik mellé szerettek volna visszakerülni. Mezőkövesdhez közel, Tibolddarócon, a Bükk hegység lábánál kaptak állást és szolgálati lakást 1985-ben. Marika először oroszt, a rendszerváltás után magyart tanított. A házaspár szombat délelőtt fogad puritán módon berendezett szolgálati lakásukban. A könyvespolcon Ady, Jack Kerouac, az Új magyar irodalmi lexikon váltakozik József Attila köteteivel. Az asztalon és a szekrényeken vázában virágcsokrok. Névnapi köszöntésképpen hozták a volt tanítványok. Az asszony pizsamában, lábát óvatosan előrenyújtva beszél betegségéről, amely idegi és nőgyógyászati eredetű, és azt követő állapotáról, amely március óta tétlenségre kárhoztatja. Már nem dolgozott, amikor kiderült, egyhamar nem is fog.
– Nem kaptam papírt a felmentésemről, a szülőktől tudom, hogy elküldenek – mondja.
Ők kérdezősködtek, mi lesz Marika nénivel. Erre összehívták a szülői közösséget, és közölték velük, hogy Magasvári Károlynéra szeptembertől nem lesz szükség. A szülők egyszer már „megmentették” a tanárnőt: 1997-ben a falu vezetése úgy határozott, felmondanak Magasvári Károlynénak és az igazgatónőnek. A település összefogott. A szülők három napig nem engedték iskolába gyermekeiket. Erre mondják, polgári engedetlenségi mozgalom. Végül a képviselő-testület feloszlatta önmagát, időközi választásokat írtak ki.
Miért ez a nagy szeretet Magasvári Mária iránt? Az asszony tanítványai országos tanulmányi versenyeken jó helyezéseket értek el. Amíg oroszt tanított, orosz szakon, azóta a magyarhoz kötődő versenyeken teljesítettek kiválóan diákjai. A gyerekeket szakkörökön, illetve ha az idő kevés volt, saját otthonában készítette föl – önzetlenül. A szülők és a diákönkormányzat az Év Tanára címre terjesztették fel a pedagógust. Felmentéséről a megyei szakfelügyelő pedig kurtán annyit mond: a megye egyik legjobb szaktanárát veszti el. A házaspárnak hamarosan el kell jönnie a szolgálati lakásból. A feleség magánnapköziben gondolkozik, a férfi az oktatási minisztérium honlapját böngészve átképzésben reménykedik.
Mi a helyzet az Alföldön?
Juhász Károly, a Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ szegedi kirendeltségének igazgatója naprakész. (A miskolci vagy a székesfehérvári munkaügyi központ szolgáltató centruma kevésbé, ahol nem tudtak semmit a felsőfokú képzésekről. Annyit mondtak, hogy a képzéseket még szervezik. A minisztérium honlapján található szolgáltató centrumok ingyenes telefonszámaim pedig gyakorlatilag elérhetetlenek. Úgy tűnik, előbb ment ki a hír a médiába, mint hogy a konkrét tervek megszülettek volna.) Juhász Károly szerint vannak speciális képzési lehetőségek a felmentési idejüket töltő pedagógusok számára. Horesnyi Julianna, Juhász munkatársa úgy véli, a tanárok között sokan lehetnek olyanok, akik régóta nem mozogtak a munkaerőpiacon. Ők a centrumban segítséget kaphatnak például az önéletrajzíráshoz, és hasznos tanácsokat is, hogyan viselkedjenek az állásinterjúkon.
Szegeden és környékén eddig tíz pedagógus jelentkezett angol alapfokú képzésre, hárman alapfokú számítógép-kezelői tanfolyamon vesznek részt. Horesnyi megemlíti, hogy létezik pályamódosító hitelprogram is, melynek összege hárommillió forint, az állam vállal kezességet. Egyik feltétele, hogy a hitel tőkeösszegének 2 százalékát, úgynevezett kezességvállalási díjat fizessen az államkincstár kasszájába az elbocsátott pedagógus.
Tehát az új szerepnek is ára van.
Negyven pedagógus vált fölöslegessé a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Közoktatási Intézményében. Egyikükkel az újszentiváni általános iskolában találkozom. Trója Ferencné huszonhat évig volt pedagógus, huszonhárom évig ebben az intézményben.
– Decembertől tudtuk, hogy leépítés lesz. Tanító vagyok, sejtettem, hogy nem lesz szükség rám. Amióta bizonyos vagyok ebben, próbálok elszakadni az iskolától.
Trója Ferencné Újszentiván közelében, Deszken él.
– Nem szerettem volna másutt dolgozni. Van egy általános iskolás gyerekem, aki most hetedikes. Vele szeretnék minél többet lenni, hogy jól sikerüljön a felvételije. Ha utazgatnom kellene, nem tudnék. Lezárult életem egy fejezete, új kezdődik. Élelmiszerboltot fogok nyitni, most járok átképzésre.
Újszentiván és Tiszasziget nyolcszáz méterre fekszik egymástól. Mindkét falu úgy határozott, belép abba a többcélú kistérségi társulásba, amely nyolc település huszonhat intézményéből áll. Vezetője, Gera Tibor eddig a szegedi Eötvös-gimnáziumot igazgatta. Gera úgy véli, a települések jól döntöttek.
– Most Újszentivánon van az alsó tagozat, Tiszaszigeten a felső. Ennek a gyerekek is örültek, hiszen eddig az osztályokban nyolc–tíz gyerek lézengett, most több mint húszan vannak – tájékoztat. – Tíz éve meg kellett volna lépnünk, hogy kistérség legyünk.
A Szegedi kistérségben az idei tanévet 3200 diák és 420 pedagógus kezdte meg. A tanárok legtöbbje ott tanít, ahol eddig is, huszonöten utaznak. Az írás-olvasás problémával küszködőknek most szintén utazó pedagógiai szolgálat áll a rendelkezésükre, ami Bárányos József, a bicskei Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola igazgatója szerint is jó. Az már kevésbé, hogy az utazgató pedagógusok nem tudnak majd beilleszkedni a közösségbe. Sem a tanárok, sem a gyerekek közé.
– Egy csomó holtidő keletkezik, amelyért nem fizetnek. Az órabeosztáskor is figyelembe kell venni azt, hogy az illető tanárnak át kell érnie egy húsz kilométerre fekvő faluba. De a legnagyobb baj, hogy így nem tud közösség kialakulni – véli a bicskei igazgató.
A közösségeket H. Csilla szerint is veszély fenyegeti. Az ő látomása az amerikai iskolákat idézi, ahol a gyerekeket motozás után engedik be az épületbe, elveszik tőlük a drogokat, aztán „megőrzés” után hazaengedik őket. Mert a tanításról, tanulásról egyre kevesebb szó esik. Arra csupán a drága elit iskolákba járóknak lesz lehetőségük. Hogy Magyarországon ez valóban bekövetkezik-e, vagy sem, az a jövő titka.
Ám hogy mi lesz a több ezer állástalan tanárral, köztük T. Henriettával, nagyon is aktuális kérdés. Henrietta nagymamája tanítónő volt, anyukája szintén. A lány gyerekkorától kezdve tanítói pályára készült, bár tanár lett belőle. Kistelepülésen él, ahol nem szűnt meg az iskola, de csak alsó tagozat működik. Kémia szakosra nincs szükség a szomszéd településen sem. Sőt az egyórányi vonatútra lévő nagyvárosban sem talált munkát a szakmájában.
– Egyszerűen nem találok szavakat az elkeseredettségemre. A tanítás, a gyerekek volt az életem, más egyszerűen nem érdekel. A multilevelmarketing sem, pedig különböző kozmetikai cégek már megkerestek, hogy lépjek be a rendszerükbe. Nem teszem, mert nem szeretném emberi, baráti kapcsolataimat áruba bocsátani. Fogalmam sincs, mihez kezdek – fakad ki a harmincéves tanárnő, aki még nem hallotta, hogy a bankok is szívesen foglalkoztatnak gazdasági-pénzügyi előképzettség nélkül is munkatársakat, sőt nem ismeri Juhász Károly biztató szavait sem.
– A kormány ellenőrlétszám-növelést határozott el. Az APEH-nél, a Vám- és Pénzügyőrségnél, az Államkincstárnál, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalnál, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőségnél munkaerő-fölvételt terveznek. Ez csak az APEH-nél országosan 1700 fő többletet jelent. Ezeket az állásokat a közszférából leépített, kiemelten az állást kereső pedagógusoknak ajánljuk fel.
Hát akkor mi is a baj, Henrietta…?