Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a konferenciát megnyitó szavaiban azt kívánta, hogy ne politikai, hanem szakmai oldalról érkezzenek javaslatok a törvényhozás asztalára. Le kell ráznunk ugyanis azt a terhet, amit eddig magunkkal kellett cipelnünk a közelmúltból. Mint lapunknak elmondta: jó alkalom a tízéves évforduló arra is, hogy áttekintsük, mit értünk el a rendszerváltozás után az információs kárpótlás terén, s mennyire feleltünk meg a lusztráció követelményének, vagyis a közéleti szereplők átvilágításának. A szocialista házelnök szerint a feltárásban egyszer s mindenkorra teljes képet kell alkotni. Megkérdeztük Szili Katalint, a T. Ház elnökeként milyen ráhatással tud lenni a jogszabályok alakítására, hiszen sokan elégedetlenek az információs kárpótlással. Ők azt mondják: nem minden adat hozzáférhető számukra. A parlament elnöke szerint a jogszabályi háttér többé-kevésbé rendezett, hiszen mindenki megteheti, hogy a levéltárhoz fordul. A lusztrációnak az a lényege, hogy tudjuk, kinek milyen kötődései voltak. Olyan szabályokat kell tehát alkotni, amelyek véglegesen segítik lezárni a függő kérdéseket, hogy lelkiekben megbékélt társadalomban élhessünk a jövőben.
Gyarmati György, a levéltár főigazgatója kérdésünkre elmondta: éppen a protokollt kívánták elkerülni azzal, hogy egy olyan konferenciát rendeznek, amelyre az összes rendszerváltó ország hasonló funkcióval működő társintézményeit meghívják. A térségben legelőször megalakult Gauck Intézeten kívül jelen vannak a varsói, a prágai és a pozsonyi, úgynevezett nemzeti emlékezet intézetei, valamint a bukaresti, az egykori Securitate iratait felügyelő bizottság képviselői is. Megkérdeztük, vajon kiálljuk-e az összehasonlítást a társintézetekkel. Gyarmati György kifejtette: erények és hiányosságok egyaránt jellemzik a magyar állapotokat. Nálunk a tudományos kutatók részére a legteljesebb körű az irathozzáférés. A kuratórium engedélyével még azokat a „szenzitív” adatokat is megkaphatják, amelyeknek nem telt még le az úgymond védelmi ideje. Szintén pozitív fejlemény, hogy a 2003. évi törvénymódosítás óta – ami egyben a hivatal mai elnevezéséről is rendelkezett – minden ember megismerheti az egykori kommunista rendszerben az állambiztonsági szolgálatok által foglalkoztatott besúgók, ügynökök valódi nevét. Amiben viszont hátul kullogunk – még a korábban legproblematikusabb Romániához képest is –, az az állambiztonsági szervezetek hivatásos tisztségviselői névsorának nyilvánossá tétele, akik ezeket a politikai titkosrendőrségeket működtették. A lengyelek már többezres listát tettek közzé. A románok egy éve publikálták százötven vezető szekus nevét a hivatalos közlönyben, most pedig újabb négyszázzal bővítik a lajstromot a honlapjukon. Gyarmati György úgy fogalmazott: annak ellenére kullogunk hátul ebben az összehasonlításban, hogy már a magyar történeti levéltár honlapján is olvashatók három hónapja a volt ÁVÓ, ÁVH, az úgynevezett hármas csoportfőnökség vezetőinek nevei, valamint rövidített életrajzaik.
Megtudtuk: azért van, ahol rosszabb a helyzet. Bulgáriában például a hasonló feladatkörű intézmények rendre csak pár hónapot érnek meg, mert utána szétverik őket. Jugoszlávia utódállamairól semmilyen információval nem rendelkezünk. A balti országokból sem érkezik olyan hír, hogy párhuzamos profilú intézmény alakításán gondolkodnak. A főigazgató történész emlékeztetett azonban: ne felejtsük el, hogy ez utóbbi államokban a szovjet NKVD, majd KGB regnált. Aziránt is tudakozódtunk, vajon mennyi irat van még „kint”, amelyek még nem érkeztek meg a levéltárba, bár szintén ott lenne a helyük, hiszen az állampolgárok titkosszolgálati megfigyelésével kapcsolatosak. Gyarmati György utalt rá, hogy a 2003. évi III. törvény iratátadásra kötelezte az összes szolgálatot és a Belügyminisztériumot. Mint mondta, sok irat van azonban, amit máig nem kaptak meg.
görögország
Új szintre léphet a migráció elleni küzdelem Görögországban
