Összeférhetetlenek

Aki annak a rossz szokásnak hódol, hogy a Nap-kelte című műsorral kezdi mindennapjait, talán tudatában sincs annak, hogy a világtelevíziózás egyik legfurcsább műsorát nézi. Aligha van ugyanis még egy olyan médiakonstrukció, hogy egy ország, egy nemzet közszolgálati televíziója magánvállalkozásba, árendába, albérletbe adja ki reggeli hír- vagy háttérműsorát. Szégyenkezve mondja az ember: ez a furcsaság épp a Magyar Köztársaságban fordulhat elő. Ismerjük a régi történetet: a Nap-kelte csatornáról csatornára vándorolt, de tipikus kereskedelmi produkcióként mégis az volt mindig a legfőbb törekvése, hogy a közszolgálatban kapjon helyet. Nincs is ezzel semmi baj: sokan szeretnének itt helyet kapni. A gond azzal van, ha a közszolgálat nem ismeri fel, hogy mi az ő kifejezett érdeke, s nem hajtja el még a környékről is a kínálkozó szerencselovagokat.
A Nap-kelte tehát eredendően hibás konstrukcióban jelentkező műsorszám, ám e médiaparadoxon igazi báját akkor érzékelhetjük a maga mélységében, ha a részleteket is megvizsgáljuk. Annyit írt már az ember e műsorfolyam számtalan politikai és szakmai melléfogásáról, hogy nem szívesen ismételgetné magát. A visszatérő kritika azonban soha nem kerülte el a műsorvezetők, a moderátorok sajnálatosan egyoldalú szerepeltetését. A múlt héten úgy tűnt, hogy a köztelevízió vezetését is gondolkodóba ejtette, hogy például a baloldali Klubrádióban vitézkedő Aczél Endre és Orosz József vajon miként vezethet egy kereskedelmi médium mellett egyidejűleg a közszolgálati képernyőn is politikai műsort. Összeférhetetlenek – szólt a verdikt, ám a kormánypárti sajtó ennek hallatán nem a közszolgálati műsorszabályzatot kezdte el hevesen lapozgatni, hanem azt vizsgálta: melyik televíziós vezető merészeli megkérdőjelezni az évek óta sérthetetlennek látszó status quót. Aczélt és Oroszt letiltották a képernyőről, ám a közszolgálat megtisztulása fölött érzett aprócska öröm sajnálatosan átmenetinek bizonyult. Előbb Aczél szivárgott vissza a képernyőre, majd Orosz is követte őt. Az okok viszont maradtak ugyanazok, mint a múlt héten: egyikük sem adta föl a harcos kormánypárti szócsőként aposztrofálható Klubrádióban való műsorvezetői szereplést. Megtisztulást tehát nem az esetleges kádercseréktől, hanem az egész struktúra gyökeres átalakításától, például a Nap-keltével való azonnali szerződésbontástól várhatunk.
Erre szokták mondani: álmodik a nyomor. A legnagyobb ellenzéki párt, a jó ideje legnagyobb tömegtámogatással bíró politikai erő, a Fidesz immár egy esztendeje bojkottálja a Nap-keltét, mondván: a műsor elfogultsága már olyan méreteket öltött, amelyhez demokratikus pártként nem kívánnak asszisztálni. A reggeli közszolgálati műsor erre a bojkottra nem azzal reagált, hogy felszámolja végletes politikai elfogódottságát, amellyel mindenáron a Gyurcsány-kormány támogatását tekinti elsőrendű céljának. Azzal reagált, hogy a statisztikai kozmetikázás érdekében elkezdte invitálni stúdiójába a jobboldalról levált kalandor, olykor köztörvényes elemeket, továbbá megszegte az első nyilvánosság hallgatólagos alapvető szabályát is, miszerint politikai radikálisoknak semmilyen körülmények között nem csapunk ingyenreklámot – még akkor sem, ha a kormányzás terhe alatt megroggyant baloldalnak évek óta egyetlen más épkézláb ötlete sincs a politikai küzdelemben, mint hogy a jobbközép erőket megpróbálja összemosni a szélsőségekkel. Ennyiből is jól látható: nem Aczél vagy Orosz összeférhetetlensége a legfőbb kérdés a közmédiában – sokkal inkább az, hogy ez a mostani modell összefér-e a jogállammal, a jó ízléssel és a józan ésszel.