Toscana, az élet teljessége

V I L Á G U T A Z ÓBár a középkorban inkább a bolognai és a padovai egyetemre jártak a magyar diákok, a török pusztítás után töredékesen megmaradt magyarországi reneszánsz műemlékek, műtárgyak mégis Firenze hatását mutatják, ahogyan a XIX. század végi historizáló pesti bérházak homlokzata is. Talán épp azért vágyunk annyira a művészet fővárosába, mert a másolat helyett az igazit keressük, az épület és a táj, a jelen és a múlt harmonikus együttesét. Firenzéből akármerre indulunk, varázslatos középkori toszkán városokat találunk, amelyekből választani is alig lehet.

Ha csak Firenzébe mennénk, azt mondanám, nyár közepén semmiképpen ne keljünk útra: egy-egy júliusi napon úgy meg tud rekedni a párás, meleg levegő az Arno völgyében, hogy a paloták, templomok s az utcaburkolat felforrósodott kövei valósággal szaunává teszik a várost. Aki ilyenkor kibírja az órákig tartó sorban állást az Uffizi, az Accademia vagy éppen a Duomo előtt, az valóban megérdemli azt az élvezetet, amit Giotto, Botticelli, Michelangelo, Leonardo remekművei nyújtanak, mindenesetre egy-egy tavaszi vagy őszi látogatás során könnyebben elkerülheti az Itáliában immár nagyiparrá vált kulturális turizmus viszontagságait.
Fenti jó tanács ellenére azonban többnyire nyáron utazunk, részben az iskolai vakáció miatt, részben mert a legtöbben nemcsak a művészetre vagy a táj szépségeire kíváncsiak, hanem a tengerre is, mégpedig nemcsak a látvány szintjén, hanem a habokban való megmerítkezés formájában is. Toszkánában ők sem csalódnak, hiszen a Tirrén-tengernek itt négy olyan partszakasza van, amely sok-sok szállodával, kempinggel várja a vendégeket: délen az etruszk, középen a pisai és a viareggiói, északon pedig az apuai riviéra. Utóbbin egyébként akár nyáron is a télbe képzelhetjük magunkat. Elég a hátunkra feküdni a tengerben, s a közeli hegyek felé nézni: hatalmas fehér foltok borítják a hegyoldalakat, akár hónak is hihetnénk őket, ha nem tudnánk, hogy márványpor, amit látunk, a Carrara fölötti hegyekben évezredek óta bányászott legnemesebb márvány pora.

Alig lehet választani

A szobor benne rejtezik a márványban, csak ki kell belőle bontani – mondta Michelangelo, aki maga választotta ki itt a tömböket, amelyeket azután ökrös szekereken, majd hajón szállítottak Firenzébe vagy Pisába, a ferde torony városába. Lehet, hogy nemcsak a szoborral, de magával a művészettel, a nyelvvel, a kultúrával is ez a helyzet? Hiszen Toscana nem egyszerűen remekműveket kínál, hanem az élet és művészet, város és természet olyan egységét, amelyet szinte sehol máshol a világon nem találunk.
Már akkor megérezzük ezt, amikor Bologna felől az autópályán átszeljük az Appenineket, s hirtelen kiterül előttünk a völgy. A dombokon mindenütt városkák, várak, kolostorok, templomok, a domboldalakon szőlő, gyümölcs, és mindenütt – akár Van Gogh némelyik festményén a csillagos ég alatt – ciprusok, ciprusok, ciprusok… Firenze, Pisa, Siena mellett soktucatnyi páratlan szépségű kisvárosból válogathatunk, így nem árt az útikönyvből jól felkészülni.

A világ legjobb bora

Firenzében a Piazza Michelangelo kínálja a legjobb kilátást. A városban sétálva lépjünk be egy-egy templomba, még a kevésbé ismertek is fölérnek egy múzeummal, arról pedig semmiképpen ne feledkezzünk meg, hogy a Palazzo Pittitől nem messze, a Carmine-templomban sok-sok év után újra látható Masaccio híres freskósorozata. A reneszánsz másik nagyszabású falképegyüttesét Arezzóban restaurálták két évtizedes munkával, Piero della Francesca A szent kereszt legendája című műve ez év tavaszától újra látható, több mint ötcsillagos látványosság! Ráadásul az ide vezető út során Toscana sok-sok táji szépségével, városával ismerkedhetünk meg.
Ha nem sietünk, Firenzétől Sienáig ne az autópályán, hanem a strada statalén, a dombok között kanyargó 222-es úton menjünk tovább. Néhány kilométer után Chianti vidékére érünk, ahol a világ legjobb borához szüretelik a szőlőt, s ahol az utóbbi években rohamosan elterjedt az agroturismo, a falusi turizmus, a vendégek egyszerre élvezhetik a jó borokat, ételeket, a tájat s a nyugalmat a napi kirándulás után egy-egy szőlőlugassal árnyékolt teraszon üldögélve. Helyi termék az olajbogyó is, amelyet kortyolgatás közben elrágcsálunk, a szőlőtáblákkal, gyümölcsösökkel, olajfákkal fedett domboldalakban gyönyörködve.
Mintha Toscana nagy korszakába, a trecentóba, azaz az XIV. századba röpítene bennünket
vissza ez a látvány. Ugyanazt látjuk, mint amit a korszak falfestményein.

Hetvenkét lakótorony

Ebben az időszakban élte fénykorát San Gimignano, a fallal körülvett kisváros, ahol akkoriban kilenc vendégház várta az idegenből érkező kereskedőket, s ahol hetvenkét lakótoronyból néztek egymással farkasszemet a pártoskodó családok. Ez a század volt a fénykora Sienának is, amelyet egy tudós „a középkori város egyetlen működő modelljének” nevezett – s amelynek hegyen fekvő, szűk utcácskáihoz manapság fedett mozgólépcső visz föl. Egyedülálló látványosság a középkori duomo, de a gazdag polgárok ezt is kicsinek találták, s többszörösére akarták növelni területét. 1348-ban azonban a pestisjárvány a fél várost elpusztította, a munka megszakadt, de a grandiózus terv nyomai – mint egy szétbombázott épület – ma is látszanak.
A város másik nevezetessége a Campo, azaz a főtér, amely fölött a karcsú torony, a Mangia őrködik, s amelyen a híres lovasversenyt, a paliót rendezik meg évente kétszer is. A különböző városrészek, contradák lovasai versengenek egymással, aki győz, azt Sienában legalább úgy tisztelik, mint Argentínában Maradonát. Egész napos program a palio, felvonulással, utcai látványosságokkal, s persze sok-sok chiantival az előkészületek és a szurkolás során. Ha látni akarunk valamit, érdemes órákkal a verseny előtt megjelenni a helyszínen, a tér közepén, és érdemes a városban maradni este is, hogy megsejtsünk valamit abból, hogyan tudnak ünnepelni az olaszok. Ha Siena a működő középkori város modellje, Toscana a teljes élet szimbóluma.