Tuvaiakkal a nagy, hideg folyó partján

A Tuva autonóm köztársaság az elmúlt években fogalommá vált a magyar népzenészek, world musickal foglalkozók körében. Számosan zarándokoltak el közülük a birka- és jávorszarvaspásztorok zenéjét őrző türk néptörzshöz, hogy sajátos énektechnikát és sámánzenei attitűdöt tanuljanak. Nem is eredménytelenül: a mi Kanalas Évánk néhány éve Fény és debüt-díjat kapott egyik sámánzenei fesztiváljukon.

A napokban azonban végre – igaz, nem először – Tuva üdvözletét hozta el nekünk Budapestre, a Zeneakadémiára az 1992-ben alakult hagyományőrző együttes, a Huun Huur Tu. A nézőteret főképp népzenészek, innovatív hagyományőrzők, dzsesszzenészek, néprajztudósok és diplomaták töltötték meg, vagyis a tuvai népzenével már alaposan megfertőzött közönség.
Az első dalban négyen egyszerre mutatták be azt a bizonyos híres torokéneklést. Vagyis egyszerre adtak ki mély, morajlásszerű tagolatlan hangsort, és tagolt, harmonikus, sokkal magasabb, inkább fúvós hangszerre, furulyaszóra, síppal játszott dallamra emlékeztető hangsort is. Ennek a fajta technikának a használata zenekultúrájukban azonban nem puszta mutatványos virtuozitás, hanem szerves része egyfajta imitációs felfogású zenének, amely megidézi az őket körülvevő természeti erők (szél, víz, föld) és a szellemek hangjait.
Másodjára szomorú szerelmes dalt hallottunk. Ha magyar szöveggel énekelték volna, senki sem lepődött volna meg. Ismerős volt az ég felé szálló, mégis testes, ünnepélyes bánat, ismerős a dallam is.
Lóháton kocogtunk velük aztán a tajga útjain meg a nagy, hideg folyó partján is jártunk éjjel, amikor farkasok üvöltenek, tücskök ciripelnek, madarak rebbennek, szelek süvítenek, szellemek járnak. (A Huun Huur Tu által használt imitációs technika sem teljesen idegen a XX. század zenéjét ismerő magyar hallgató számára, például Ránki György is ezt alkalmazta Két bors ökröcske című művében.)
Nehéz megmondani, mikor billent át, mikor oldódott fel teljesen a másfél óra alatt a közönség, arra emlékszem, hogy úgy a koncert közepe táján ki is esett néhány perc az emlékezetemből, nem tudom, hol voltam, mi történt velem. Később ellenőriztem, mások ugyanígy jártak – ugyanazzal a dallal.
A magyar közönség ötször tapsolta vissza a tuvaiakat, akik ugyanilyen sikerrel szerepeltek már a Művészetek Völgyében, s akiket az együttes pályafutása során szívébe zárt már rég az ausztrál, a japán és az amerikai közönség. Muzsikáltak már az Amerikában élő Tuva együttessel, Ry Cooderrel, Frank Zappával, Johnny „Guitar” Watsonnal, s még számos nagynevű előadóval és formációval.
(Huun Huur Tu, Zeneakadémia, szeptember 26.)