Védbeszédből vádbeszéd

Függetlenül attól, ki mennyi egyetértenivalót talál Ahmadinezsád New Yorkban tartott előadásaiban, az iráni elnök útja érdekes vállalkozás, és beszédei a nagyok útjában álló ókori városállamok védőbeszédeit idézik. Az ENSZ előtt általa elmondottak – nekem legalábbis – azt a párbeszédet juttatják eszembe, amelyet egykor Thuküdidész adott közre a peloponnészoszi háború történetéből, amikor is az erős Athén lerohanni készült a kicsiny Mélosz szigetét, mivel érdekei ezt így kívánták meg: Mélosz az igazságosságra és a jogra apellált, miközben Athén az ahol az erő, ott az igazság elvét hangoztatta. (Tekintsünk el most attól, ki milyen érveket tud felsorakoztatni a háború ellen és annak támogatására.)
Ahogy a mélosziak fogalmaztak: „A mi véleményünk szerint – s ezt meg kell mondanunk, mikor ti, semmibe véve a jogot, csak a haszonról vagytok hajlandók beszélni – kívánatos lenne, ha nem vetnétek el mindnyájunknak ezt a közös kincsét, s a bajban lévő esetében a méltányos mindig igazságosnak is számítana, s ő, ha ügye jogosságát nem is tudja teljes mértékben bebizonyítani, számíthasson némi jóindulatra. S ez nektek is érdeketekben áll, hiszen ha netán egyszer alulmaradtok, meglehet, ti szolgáltok a legszörnyűbb megtorlás példájául.”
És nem késik az athéniak válasza: „… mi hatalmunk kiterjesztése végett érkeztünk ide, s városotok megmentése érdekében folytatjuk ezt a tárgyalást, hogy itt küzdelem nélkül vegyük át az uralmat úgy, hogy ti mindkettőnk javára sértetlenek maradjatok. […] Ügyének jogosságát az egyik éppúgy képes igazolni, mint a másik, de úgy vélik, hogy amelyik megőrizte függetlenségét, ezt erejének köszönheti, s mi félelemből nem támadunk rá. A ti meghódolásotokkal tehát nemcsak uralmunkat terjesztjük ki, hanem biztonságunkat is megszilárdítjuk.”
A többi történelem: a makacskodó Méloszt lerohanták, katonakorú férfiait lemészárolták, a többieket eladták rabszolgának.
Ezek után néhány részlet Ahmadinezsád elnök „védőbeszédéből”: úgy tűnik fel, mintha az erő reálpolitikája, illetve a jogra és méltányosságra apelláló érvek csapnának ismét össze, immár világméretű közönség előtt.

A családról

Ahmadinezsád elnök családról vallott nézetei és Bush elnök híveinek konzervatív felfogása között aligha lehetne sok különbséget találni. Érdekes ugyanakkor, ahogyan a perzsa államfő az iráni nők helyzetét ért kritikákat megfordítja, és a nyugati társadalmakat ostorozza – a nők lealacsonyítását kifogásolva.
A család a legszentebb és legértékesebb olyan emberi intézmény, amely az édesanyák, édesapák és gyermekek közötti legtisztább és kölcsönös szeretet, törődés központjaként, valamint a generációk felnevelésének biztos környezeteként szolgál, s a tehetség szárba szökkenésének termékeny talaja. Ezt az intézményt eddig minden nép, vallás és kultúra tiszteletben tartotta.
Ma az emberiség ellenségeinek […] szervezett támadását láthatjuk, amelynek célja, hogy elpusztítsa ezt a nemes intézményt, amelyet a léhaság, az erőszak, valamint a tisztaság és illendőség határainak áthágásával vesznek célba.
A női létet […] az utóbbi évtizedekben a hatalom birtokosai, valamint a média és a javak tulajdonosai súlyos kizsákmányolás célpontjává tették.
Egynémely társadalomban ezt a szeretett lényt a publicitás eszközévé silányították, az erény, a tisztaság és szépség […] határvonalait áthágták. Ez az emberi társadalom, az egymást követő nemzedékek legnagyobb mértékű elárulása, és jóvátehetetlen csapás a társadalmi kohézió oszlopára, a családra.

Az emberi jogokról

Ahmadinezsád, ahogy a Columbia Egyetemen, az ENSZ-közgyűlésen sem próbál válaszolni az Iránt ért vádakra, hanem a vádlót állítja mondandója középpontjába. Szavaiban sok, Bush intézkedéseit bíráló liberális amerikai a sajátjaira ismerhetne.
Sajnos az emberi jogokat bizonyos hatalmak széles körben megsértik, különösen azok, amelyek e jogok kizárólagos szószólói szerepében tetszelegnek. A titkos börtönök felállítása, a megfelelő eljárás nélkül lefolytatott bűnperek és kiszabott büntetések, a telefonbeszélgetések kiterjedt lehallgatása, a magán e-mail üzenetek ellenőrzése, a rendőrségre és a [bel]biztonsági központokba való gyakori beidézések mindennapossá és általánossá váltak. Tudósokat és történészeket hurcolnak meg azért, mert kifejtik véleményüket fontos globális kérdésekben.

A palesztinokról

A palesztinok helyzetének felemlítése nem hiányozhat a beszédből: egyrészt az elszenvedett állami terrorizmus példájaként szerepel (ezzel hatástalanítva és megfordítva a terrorizmust emlegető Washington vádjait), másrészt a palesztinok ügye a gyengébb népeket az erősebbektől ért igazságtalanságok szimbóluma. Az Izrael eltörlésére felszólító passzus most is hiányzik, sőt szembetűnő, hogy Ahmadinezsád különbséget tesz az izraeli „rezsim” és a polgárok között.
Palesztina több mint hatvan éve a törvénytelen cionista rezsim megszállása alatt áll, afféle kárpótlásként azért a veszteségért, amelyet a zsidók elszenvedtek a háború alatt Európában.
A palesztin népet elüldözték, vagy kemény katonai nyomás, gazdasági ostromzár alatt tartják, más részét bebörtönözik. Ennek ellenére a sajtó a megszállókat védi és dicséri, miközben az ártatlan palesztinok politikai, katonai és propagandatámadások célpontjai.
A palesztin népet megfosztják az ivóvíztől, az elektromos áramtól és a gyógyszertől azért a bűnért, hogy szabadságot követel, az általa szabadon választott kormányt pedig [erőszakos úton] támadják. […]
A brutális cionisták célzott likvidálásokat hajtanak végre palesztinok ellen azok otthonaiban és városaiban, és a terroristákat békeérdemrenddel tüntetik ki, a nagyhatalmaktól pedig támogatást kapnak. Másrészt számos zsidót gyűjtenek össze a világ különböző részeiről hamis propagandával és azzal az ígérettel, hogy jólétet, munkát és élelmet biztosítanak számukra, és letelepítik őket a megszállt területeken, amellyel szigorú korlátozásoknak, pszichológiai nyomásnak és állandó fenyegetettségnek teszik ki őket. Ezeket az embereket megakadályozzák abban, hogy visszatérjenek szülőföldjükre, valamint kényszerrel és propagandával az őshonos palesztin nép ellen uszítják őket.

Irakról

Az iráni elnök leginkább az iraki válsággal példálózva próbálja érzékeltetni az Iránt bíráló nyugati nyilatkozatok tarthatatlanságát és egy esetleges Irán elleni háború igazságtalanságát.
Irakot egy diktátor megdöntésének és tömegpusztító fegyverek létezésének ürügyével támadták meg. Az iraki diktátort, akit korábban éppen e megszállók támogattak, eltávolították, de nem találtak tömegpusztító fegyvereket, ám a megszállás más ürüggyel továbbra is tart.
Nem múlik el nap, hogy ne halnának, ne sebesülnének meg emberek, ne veszítenék el otthonukat, a megszállók viszont nemcsak hogy nem vállalják a felelősséget, és nem szégyellik magukat kalandjukért, de egy jelentésben a vállalkozásuk nyomán fegyvereik számára létrejött új piacról is beszélnek. Még azt az alkotmányt is ellenzik, amelyet a nemzetgyűlés és a kormányzat alkotott meg, s a nép megszavazott, miközben ahhoz sincs meg a bátorság bennük, hogy beismerjék vereségüket, és elhagyják Irakot.
Sajnos az a keserű tapasztalatunk, hogy egyes hatalmak nem tisztelnek sem országot, sem embert, és az egyetlen, ami számít nekik, az saját maguk, politikai pártjaik és csoportjaik. Nézeteik szerint az emberi jogok egyenlők a vállalataiknak és barátaiknak nyújtott profittal. Az amerikai nép jogait és méltóságát szintén feláldozzák azoknak az önző érdekeiért, akik a hatalmat birtokolják.

Az antiglobalista Ahmadinezsád

A beszéd talán legérdekesebb része az, ahol az iráni elnök a globalizációt ért kritikákat, az önazonosságukat védő közösségek félelmeit összefoglalva Irán és Amerika szembenállását nem egyedi, hanem világméretű probléma részeként mutatja be: szavaiban a nemzetállamot féltők és a korporációkat ostorozók, a szegénység ellen küzdők egyként saját érveikre ismerhetnek. A nemzetállamok a birodalom ellen [Mélosz–Athén] felállást tükrözi, csakhogy ezúttal a globalizáció miatt az új Athén (az Egyesült Államok) hirtelenében sok pici Mélosszal találja szemben magát.
A kultúra az önazonosság megnyilvánulása és a nemzetek fennmaradásának kulcsa, valamint a másokkal való kapcsolat alapja. Azokat az őshonos kultúrákat, amelyek az egyistenhit, a szeretet és a testvériség hírnökei, szervezett módon vetik alá széles körű és pusztító agressziónak.
A nemzeti szokásokat és értékeket szégyennek állítják be, a nemzetek önbecsülését és karakterét nevetség tárgyává teszik és becsmérlik. Ezzel az a céljuk, hogy a szolgai utánzást, a fogyasztói társadalom mind nagyobb térnyerését, az Istennel és az emberi értékekkel szembeni kétkedést, valamint a népek vagyonának elrablását segítsék elő. […]
Hadd hívjam fel a figyelmüket az ENSZ által közzétett néhány adatra:
– Mindennap majdnem 800 millió ember tér nyugovóra éhesen, és körülbelül 980 millióan nyomorognak a teljes nincstelenségben, akik kevesebb mint napi egy dollárból élnek.
– 31 ország lakóinak, ami megfelel a világnépesség kilenc százalékának, várható élettartama 46 év, amely 32 évvel kevesebb, mint a fejlett országokban.
– A szegények és gazdagok közötti szakadék a világ egyes részein negyvenszeresre növekedett.
– Számos országban a népesség többségének nincs lehetősége rá, hogy oktatásban részesüljön, iskolába járjon.
– A fejlődő országokban a 100 ezer terhességre számított anyai halálozás 450. Ez a szám a gazdagabb országokban hét; a csecsemőhalálozás a fejlődő országokban [ugyanennyi születésre] 59, a gazdagabbakban pedig hat.
– A világban a halálozások egyharmadának, ez 50 ezer embert jelent naponta, a szegénység az oka.
Úgy gondolom, hogy ezek az adatok világosan demonstrálják azt a tragikus helyzetet, amely a világ gazdasági viszonyaira jellemző.

Teherán és Kiotó

Ahmadinezsád világos utalást tesz a globális felmelegedést lassítani szándékozó nemzetközi egyezmények felrúgására is, amelyért szintén Amerikát teszi felelőssé – persze nemcsak ő, hanem a nemzetközi közvélemény is –, amellyel az elnök újfent egy szélesebb körű küzdelem példájává emeli Irán fellépését.
Néhányan azok közül, akik maguk is a nemzetközi jogszabály megszövegezői voltak, nyíltan és könynyedén megszegik a rendelkezéseit, és diszkriminatív módon viselkednek, kettős mércét alkalmaznak másokkal szemben. Leszerelési egyezményeket fogalmaztak, de minden nappal halálos fegyverek új generációit tesztelik és halmozzák fel.
Megalkották az Egyesült Nemzetek Szervezetének chartáját, de nem tartják tiszteletben az önrendelkezés jogát és a szuverén államok függetlenségét. Minden további nélkül felmondják érvényes szerződéseiket, és nem tartják be a környezetvédelemre vonatkozó törvényeket. […]

A revizionista

Ahmadinezsád nyíltan megkérdőjelezi a második világháború után kialakult új világrendet: elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsát bírálja, de a Bretton Woodsban létrehozott intézményekre célozva a nemzetközi pénzügyi szervezetek működését is ennek az általa igazságtalannak tartott világrendnek a részeként említi. Egynémely nagyhatalom számára talán ezek a meglátások a legnyugtalanítóbbak, nem pedig az Iráni Iszlám Köztársaság homoszexuálisokat sújtó törvényei.
A háború győztesei felrajzolták a globális dominanciához vezető útitervet, és politikájukat nem az igazság vezérelte, hanem hogy a győztesek érdekeinek érvényesítését biztosítsák a legyőzött népek felett. Ezért az ennek a megközelítésnek a nyomán létrejövő mechanizmusok és az innen kiinduló politika 60 éve nem képes igazságos megoldásokat találni a globális problémákra.
Némelyik hatalom még mindig a világháború győzteseként viselkedik, legyőzöttnek tekint más államokat és nemzeteket, még olyanokat is, amelyeknek semmi közük sem volt a háborúhoz […] és olyan pozícióból zsarolja őket, amely a középkorra jellemző úr-szolga viszonyra jellemző. Úgy hiszik, hogy több joguk van másoknál, és nem számoltathatók el a nemzetközi szervezetek előtt.
A nem hatékony szervezetek között az ENSZ Biztonsági Tanácsa áll az első helyen. Olyan körülményeket teremtettek, amelyek között néhány hatalom, amely kizárólagos és speciális joggal, vétójoggal rendelkezik a Biztonsági Tanácsban, egyszerre vádlóként, bíróként és végrehajtóként léphet fel, függetlenül attól, hogy a vádlott vagy alperes esetleg ő maga.
Az csak természetes, hogy azoknak az országoknak, amelyek kénytelenek jogsérelmet elszenvedni e hatalmaktól, nincs esélyük arra, hogy azt kapják a BT-től, amit megérdemelnek. […]
A Biztonsági Tanács hitelessége romokban hever, megfosztották attól a képességétől, hogy hatékonyan védelmezhesse az ENSZ-tagállamok jogait. Sok ország elvesztette a BT-be vetett bizalmát.
Más rendszerek, például a monetáris és banki mechanizmusok is ugyanebben a nemkívánatos helyzetben vannak, eszközzé váltak egyes hatalmak kezében, hogy kívánságaikat ráerőltessék más országokra. […]
A népek és kormányok nem kötelesek alávetni magukat bizonyos hatalmak igazságtalanságainak. Ezek a hatalmak, a már említett okok miatt, elvesztették kompetenciájukat arra, hogy a világot vezessék. Hivatalosan kinyilvánítom, hogy a második világháborúból adódó viszonyok kora, illetve az arrogancián és uralkodáson alapuló materialista gondolatok kora véget ért. Az emberiség visszalépett a szakadék széléről, és az egyistenhit, tisztaság, megértés, mások tiszteletben tartásának, az igazság és igaz békeszeretet [korszaka] kezdődött meg.

Irán és az atomenergia

Az iráni elnök a Teherán nukleáris programja körüli vitát is ezen intézmények működésképtelenségének példájaként említi (ugyanakkor elhallgatja, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szabálytalanságokra és eltitkolt részletekre is bukkant az iráni program kapcsán, amelyek azt sejtetik, hogy az ország atombombára is szert kíván tenni).
Irán nukleárisenergia-ügye világos példája annak, miképpen működnek ezek a mechanizmusok, és milyen megfontolások húzódnak meg mögöttük. Mindenki tudja, hogy Irán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség [IAEA] tagja, mindig tiszteletben tartotta a [szervezet] szabályait és rendelkezéseit, és hogy a lehető legszélesebb körűen együttműködött vele minden területen. Minden nukleáris tevékenységünk teljesen békés és nyílt.
Az IAEA alapszabálya szerint minden tagnak vannak jogai és kötelezettségei. […]
Ez idáig Irán teljesítette minden kötelezettségét, de megfosztották a többi tagállam által nyújtott technikai segítségtől, és egyes esetekben még az ügynökség támogatásától is. Körülbelül öt éve a fent említett hatalmak némelyike, súlyos nyomást gyakorolva az IAEA-ra, megkísérelte megakadályozni, hogy az iráni nemzet éljen jogaival.
Irán nukleárisenergia-ügyét eltérítették annak törvényes útjáról, és átpolitizálták a légkört azzal a céllal, hogy erővel rákényszerítsék akaratukat. […]
Háromévnyi tárgyalás és a bizalom erősítésére irányuló próbálkozások után az iráni nép arra a szilárd meggyőződésre jutott, hogy ezeknek a hatalmaknak a legfőbb fenntartása nem az, hogy Irán esetleg másra használja nukleáris kapacitását, hanem az a cél, hogy ezzel az ürüggyel megakadályozzák az ország tudományos fejlődését. […] Ez az ügy most ismét az ügynökség hatáskörébe tartozik, és hivatalosan bejelentem, hogy álláspontunk szerint az iráni atomügy ezennel le van zárva. […]

A „hajlandók koalíciója” helyett

Ahmadinezsád a „béke koalíciójába” szólítja azokat az országokat, amelyek elégedetlenek a jelenlegi viszonyokkal – ami nyilvánvalóan a Bush elnök által életre hívott „hajlandók koalíciójának” alternatívája. Ugyanakkor nem tudni, hogy az „egyistenhit” alapelvként való említése egyszerű diplomáciai baklövés, az iráni közönségnek szóló kötelező kör, avagy tudatos alapvetés, amely elsősorban az iszlám országok összefogását célozza, tekintve, hogy a világ két legnépesebb állama, Kína és India mindezek alapján aligha csatlakozhatna a „békekoalícióhoz”. Ugyanakkor Ahmadinezsád a beszéd más részében nyilvánvalóvá teszi, hogy a keresztényekre, sőt a zsidókra is számít ebben a koalícióban.
[…] Mindenkit arra hívok fel, hozzuk létre a testvériség, a barátság, az egyistenhiten és igazságon alapuló, fenntartható béke frontját „békekoalíció” néven, hogy megakadályozzuk a betolakodást és az arroganciát, hogy előmozdítsuk a törődés és igazság kultúráját.
Ezennel bejelentem, hogy a független, igazságkereső és békeszerető népek segítségével az Iráni Iszlám Köztársaság erre az útra lép.
Az egyistenhitnek, az igazságnak és az emberek iránti együttérzésnek kell uralkodóvá lennie az ENSZ minden pillérében, ennek a szervezetnek az igazság fórumává kell válnia, és minden tagnak egyenlő szellemi és törvényi támogatást kell kapnia. […]
Ez mindahány próféta hívása Ádámtól Noéig, Ábrahámig, Mózesig, Jézus Krisztusig és Mohamedig. Az Istenben való hit annyit tesz, hogy hiszünk a becsületességben, a tisztaságban és a mások iránti könyörületességben.

Aranykor és Krisztus második eljövetele

Végül az iráni elnök látomásszerű próféciában emlékeztet arra a meggyőződésére, miszerint közel van Isten földi királyságának megvalósulása, amely Krisztus második eljövetelével és Mahdi, a 12. imám érkezésével kezdődik. Érdekes, hogy ez utóbbi állítást leszámítva Ahmadinezsád meggyőződése egybecseng a Bush elnökkel stratégiai szövetséget kötő keresztény evangéliumi egyházak politikai elképzeléseivel, csak éppen ők Izraelhez kötik e fordulatot.
Nem veszik észre, hogy közeledünk a birodalmak korának alkonyához? […]
A sötétség kora véget ér, a foglyok hazatérnek, a megszállt földek szabaddá lesznek, Palesztina és Irak felszabadul a megszállók uralma alól, Amerika és Európa népei pedig megszabadulnak a cionisták által kifejtett nyomástól. A lágyszívű és emberiségszerető kormányok felváltják majd az egresszív és uralkodni vágyókat. Az emberi méltóság helyreáll. Az igazság illata tölti be a világot, és az emberek testvérként, szeretetben élnek majd együtt.
Imigyen munkálkodva azon, hogy az uralmat a tökéletes embernek, a Megígértnek adjuk át, mindez valóban a végső gyógyír az emberiség sebeire, megoldás minden problémára. […] Kétség sem férhet hozzá, hogy a Megígért, aki a végső megváltó, Jézus Krisztussal és más szent megváltókkal egyetemben el fog jönni. A hívők, az igazságkeresők és a jótevők társaságában szebb jövőt hoz el, és megtölti a világot igazsággal és szépséggel.

Az Ahmadinezsád elnök beszédéből idézett részletek az IRNA iráni hírügynökség angol nyelven közzétett átiratából valók.