Arról, hogy kicsoda szélsőséges

AKuruc.info kis híján megdöntötte a kormányt. Sőt az egész rendszert. Az akció terve egyszerű volt: a portál szerkesztői olvasóikkal együtt odamentek az Erzsébet hídra, és lezárták. Mert azt hitték, ettől a kormány megdől. Bár megdőlt volna, istenem! A Kuruc.infónak korábban egyéb ötlete is volt: „Ha egyszerre sokan megfogadnák, hogy például vásárláskor nem kérnek számlát, sőt csak olyan helyre mennek, ahol hajlandók számla nélkül kiszolgálni, akkor az áfabefizetések drasztikus csökkentése megroppanthatná a kormány erejét (mellékes haszonként a magyar kisvállalkozók jutnának nagyobb forgalomhoz). Ezt ugyanis szinte bárki bevállalná. Csakhogy komoly szervezet nem akadt eddig, mely ilyen felhívást mert volna tenni.” Azonban a Kuruc.info idén októberben már nem vacakolt ilyen felhívásokkal. Meghirdette a forradalmat, s pontos cselekvési tervet, részletes programot adott hozzá. Nyilván úgy voltak vele: aki akar, csatlakozik, aki pedig nem akar, az meg lesz döntve. Itt jegyzem meg, hogy a Kuruc.info nemcsak a kormányt kívánja megdönteni, hanem az ellenzéket is. S hogy mi lenne utána? Az orgánum így tájékoztatott: „erről nem nyitunk vitát”. Világos beszéd. Nyilván ők vennék át a hatalmat, vita nélkül. Gondolom, Budaházy György volna a miniszterelnök. Esetleg a király.
Minden demokratikus államban léteznek keményvonalas anarchista csoportok, amelyek olykor gyülekeznek, demonstrálnak, honlapokon és alkalmi kiadványokon terjesztik a nézeteiket; általában azonban a helyükön, vagyis a periférián maradnak. Érdemes elgondolkodni rajta, vajon a Kuruc.info hogyan került a figyelem középpontjába. Hasonszőrű honlapból több mint száz működik Magyarországon, a Kuruc.info ráadásul véramatőr sajtótermék: nyelvileg gondozatlan, s külalakja már az internetes újságírás kőkorszakában, a kilencvenes években is maradinak számított volna. De akkor mit eszik rajta napi ötvenezer médiafogyasztó?
A dolognak több oka van. Először: e heccportált a teljes baloldali média reklámozza. A Népszava Így írnak című rovatában rendszeresen szemlézi a Kuruc-szövegeket, többnyire Magyar Nemzet-es idézetek tőszomszédságában. A hatalompárti orgánumok – a balliberális Népszabadságtól a neokonzervatív Hírszerzőig – rendszeresen tájékoztatják olvasóikat a Kuruc.infóról, mintha e zuglap a normál politikai közbeszéd csatornája lenne. Olykor a következő fordulattal találkozunk az idézetek után: „…írja a jobboldali hírportál”.
A balliberális értelmiségiek zöme krónikus Kuruc-függő. Kőszeg Ferenc például így ír a Népszabadságban: „… rendszeres olvasója vagyok a Kuruc.infónak, a Gárda legelkötelezettebb szószólójának. Igazán kár lenne betiltani. Olyasmiket lehet ott olvasni, amilyeneket sehol másutt. Például, hogy Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője hazudozó, köpönyegforgató. »Jobb, ha elfelejtjük a cionisták és aberráltak előtt hajlongó egyházainkat.« »Ha egy Dávid-csillagost ért volna a legminimálisabb atrocitás, Pokorni és Orbán Viktor hason csúszva érkezne a Dohány utcába«. Schmidt Mária tanulmányt írt arról, hogyan használják a balliberálisok az antiszemitizmus alaptalan vádját a jobboldal ellen. Most megkapja a besorolását: »holocaustluvnya«.” Ilyen élvezettel bújja a Kuruc.infót a Helsinki Bizottság első és az SZDSZ egykori embere. S persze tovább erősíti a honlap iránti érdeklődést, hogy hadjáratot hirdet ellene a miniszterelnök, az igazságügy-miniszterrel vizsgáltatva az ügyet, a dologba bevonják ráadásul az FBI-t is. Az általános, hagymázas baloldali vélekedés szerint a Kuruc.info a jobboldal tudatalattija, egyben valódi arca. Látni kell azonban: e honlap úgy kell a hatalomnak, mint egy falat kenyér, így hát előkotorják az undergroundból, felmutatják, és azt mondják: na ugye! Mindeközben a Kuruc.info szerkesztői, e kulturálisan alultáplált, ám „bevállalós fiatalok” nyilván élvezik, hogy róluk beszél az ország.
És akkor most hadd idézzek egy balliberális honlapról: „a magyar médiában mindenki zsidó. Vannak kivételek, persze, mi is tudunk legalább egy párat, de azt a néhányat tényleg nagyítóval kell keresni. Tévé, sajtó, internet, reklám, mind-mind zs-terület, ide gyors ész és gátlástalanság kell, ezek hatékony kombinálása pedig hagyományosan jól megy a zsidóknak. A zsidó túlsúly annyira meggyőző, hogy simán bedarálják még a másik errefelé aktív kisebbséget, a homoszexuálisokat is. A médiában dolgozó zsidók igen változatos teljesítményre képesek, Rózsa Györgytől Vágó Istvánig széles a skála.” E szöveg a Matula Magazin nevű, azaz a Matula.hu internetes oldalon található, amely a balliberális értelmiség kedvenc olvasmányait adta közre rendszeresen. Található itt egyébként egy lista is, amely tartalmazza, hogy szerintük melyik közéleti személyiség zsidó, és melyik nem. A Matula.hu „Internetes Zsidó Adatbázisával” kapcsolatban a sajtónak már Gyurcsány Ferenc, sőt a Mazsihisz is nyilatkozott annak idején; elintézték a dolgot egy ejnye-bejnyével, egyéb esemény nem történt. De a Mise című Matula-rovat ellen, amely a keresztényekhez szól ezzel a bevezetéssel: „Szájba baszott hülye magyarok!”, s amelynek egyik cikke a katolikus hitélet egyik legbensőségesebb titkáról a következőt állapítja meg: „a gyónás olyan, mint egy jó szarás”, senki nem emelt szót. A Kuruc.infóval szemben a fő kifogás, hogy – szólásszabadság ide vagy oda – a más származásúak és vallásúak érzékenységét sértő hangnem demokráciában is megengedhetetlen. Jó. De vajon a Matula munkatársainak is bujkálniuk kellett, kell a letartóztatás elől? Dehogy. Pedig az illetők könnyen fellelhető emberek: a balliberális média fősodrába tartozó internetes újság, az Uj Péter főszerkesztése alatt álló Index.hu munkatársai. No és Tóta W. Árpád, aki ugyanitt, az Index.hu-n rendszeresen gyalázza trágár kirohanásokkal a nemzeti-keresztény érzelmű magyarokat, vajon milyen szankciókra számíthat? Megmondom. Nemrég állami megbízást kapott, hogy írjon kampányszövegeket a kormánynak.
Míg az egyikre vadásznak, a másikat adóforintjainkkal jutalmazzák.
A kirekesztés ismert technikája: a másikat vádolni kirekesztéssel. Ez az egész ballib médiára jellemző, nem hiába említette Sólyom László a Kuruc.info baloldali párjaként a 168 Órát. De hallgassunk most bele Bolgár György műsorába: idős hölgy telefonál, s szó szerint azt mondja, hetvenkét esztendős, és valamivel nagyobb az orra az átlagosnál. „Aha” – feleli Bolgár. „Képzelje – mondja a hölgy –, ülök a metrón, olvasom a 168 Órát.” Bolgár képzeli. „Váratlanul – így a hölgy – belém köt egy férfi, s kiabálni kezd velem; elhord mindennek, fenyegetőzik, végül csaknem rám támad.” „Komolyan?” – kérdi Bolgár elfúló hangon. „És, tudja – folytatja a hölgy –, én nem vágtam vissza azzal, hogy »maga meg miért olvas Magyar Nemzetet?!« Bolgár úr, látja: ilyenek ezek, mind ilyenek.” „Teljesen igaza van – feleli a riporter. – Közlekedési híreink következnek.” Önérzetes, gyönge zsidó néni, aki 168 Órát olvas – nagydarab, antiszemita férfi, akinek Magyar Nemzet van a kezében. A két allegorikus figura s a köztük lezajlott affér nyilván a képzelet műve; Bolgárnak célja nem az igazmondás, hanem a rituális megszégyenítés.
Mint a Kuruc.infónak.