Előny Musarrafnál

Bár puccstól nem kell tartania, mégsem lehet nyugodt Pervez Musarraf a jelenlegi helyzettel. A nyolc évvel ezelőtti vértelen hatalomátvételét levezénylő tábornok-elnök ugyanis a rendkívüli állapot bejelentésével csak ideiglenesen szilárdította meg a hatalmát, ráadásul nyugati szövetségesei sem nézik jó szemmel a kézi vezérléssel irányított „demokráciát”.
Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy a terrorizmus elleni háború kulcsfigurájaként Pakisztán elnöke elveszítené az Egyesült Államok jóindulatát hazája demokratikus deficitje miatt. John Negroponte külügyminiszter-helyettes azonban mégis elutazott Iszlámábádba, ahol a kialakult helyzetről akar megtudni részleteket. Elsősorban persze az érdekli, hogy bármilyen veszély fenyegeti-e a kialakult szövetségesi viszonyt, valamint a nukleáris arzenál illetéktelen kezekbe kerülhet-e. A pakisztáni elnök pedig aziránt érdeklődhet, vajon valóban van-e B terve Washingtonnak arra az esetre, ha bizonytalannak látja az atomfegyverek helyzetét. Iszlámábád és Washington azonban alapvetően egy hajóban evez, így Negroponte biztosan nem selyemzsinórral érkezett.
Musarrafnak sokkal inkább a belső erőviszonyokra kell koncentrálnia. Jól jelzi a helyzetet a rendkívüli állapot kihirdetése utáni viszonylag kevés tüntetés, az emberek tessék-lássék elfogadták a keménykezű katonaember polgári demokráciákban nem igazán alkalmazott döntését. A hadsereg vezetése is Musarraf mellett áll, így arról az oldalról csak akkor számíthatna támadásra az elnök, ha a civil társadalom elégedetlensége valóban veszélyeztetné az ország működését. Ha milliók masíroznának az utcán, a hadsereg egyes vezetői is megvonhatnák a bizalmukat Musarraftól – aki még mindig nem szabadult meg katonai tisztségétől –, ám ez a helyzet nem állt elő. Többek között azért nem, mert az elnök legnagyobb ellenlábasa, Benazir Bhutto politikai tevékenységét szigorú keretek között folytathatja csak, Navaz Sarif, a Musarraf által egykor megpuccsolt volt kormányfő pedig száműzetésből próbál részt venni hazája ügyeiben. A pakisztáni történelem során egyébként sem történt még olyan, hogy a katonai puccs egy másik katonai puccsista ellen irányult volna.