Határ a csillagos ég

Oszmán el-Ganuj 42 924, társa, Dzsamal Zugam 42 922, míg a spanyol José Emilio Suárez Tashorras 38 972 évet kénytelen rács mögött tölteni a madridi bíróság döntése értelmében. Ők hárman a 2004-es madridi vonatrobbantás hivatalos felelősei, amely azóta már kormányt is buktatott, megváltoztatta az amerikai–európai viszonyt, az iraki háború menetét s nem mellékesen az uniós bevándorlási és kisebbségekkel kapcsolatos politikát. A lényeg azonban mégis az, hogy a három ember fejenként annyi börtönbüntetést kapott, amennyivel nem érdemes számolni. Nagyjából ennyivel ezelőtt népesítette be a homo sapiens Eurázsiát. Az évek természetesen szimbolikusak. A spanyol jog szerint egyébként is legfeljebb 40 éven át lehet rács mögött tartani valakit, így a terroristáknak nem kell arra gondolniuk, hogy jó magaviselet esetén akár már 20 ezer év múlva próbára bocsáthatják őket. Az ilyen döntések arra jók, hogy az egész terrorizmusellenes háborúról lerántsák a leplet.
A 2001. szeptember 11-én született szlogen az elmúlt hat év alatt besározódott az afganisztáni megszállás idején, és megpörkölődött az iraki háborúban. Már születésekor is sokan csóválták a fejüket, és az alapvetően nemes eszme erkölcstelen elhajlásáról beszéltek. Mindenki sajnálhatja, hogy az aggódóknak igazuk lett. A pontosan körül nem határolt ellenség könnyű préda, hiszen mindenki bele tudja képzelni az ördög szarvas-patás-símaszkos képébe saját gyűlölete tárgyát. Izrael szeptember 11-e óta hangoztatja, hogy a palesztinok elleni fellépése voltaképp nem más, mint a terrorizmus elleni következetes küzdelem, így mindenkinek inkább tapsolnia kellene, amikor rajtaütnek egy-egy házon, ahol meghalnak a bent alvók. Kína az ujgur szeparatistákat is terroristának nevezi, ahogy az oroszok a csecseneket vagy az azeriek az örményeket – és persze viszont.
Mégis különbség van terrorista és terrorista között. Az amerikaiak látványosan kesztyűs kézzel bántak Észak-Koreával, amelynek nukleáris leszerelését gazdasági ösztönzéssel noszogatta a nemzetközi közösség, miközben Irán vélelmezett hasonló próbálkozását folyamatos tiltakozás kíséri, és szóba se kerül az alternatív segítségnyújtás, egyedül a háborús fenyegetőzés. A törökök a kurdok elleni harc során szintúgy nagy szövetségesük eszméjére hivatkozva küldik át bombázni repülőgépeiket a szomszédos Irakba. A képlet elvben egyszerű lenne, hiszen a Kurdisztáni Munkáspártot az EU és az Egyesült Államok is terroristának tartja. A törökök háborúját azonban Washington nem nézi jó szemmel, és a diplomáciai megoldást tartja célravezetőnek. Diplomáciai megoldás terroristákkal? A november végére csúsztatott annapolisi tárgyalásra még csak meghívót sem kapott a Hamász, pedig az de facto irányítja a Gázai övezetet, ám Washington képviselői nem hajlandók leülni velük egy asztalhoz – hiszen terroristák.
Az erődiplomácia szemünk előtt napról napra tévesnek bizonyul. A terrorizmus elleni harc nem jó semmire, csak önös érdekeket szolgáló, véres és értelmetlen háborúk indítására. Nem lesz békésebb és szebb a világ a folyamatos csapkodással. A terrorakciókat nem lehet megakadályozni azzal, hogy eónokra börtönbe zárunk embereket, vagy ott is ellenséget keresünk, ahol barátok vannak. A brit kormány államtitkárát a washingtoni Dulles repülőtéren tartóztatták fel, mert gyanús volt. Immáron másodszor történt ez vele Amerikában. Ez mondjuk nem is meglepő, hiszen egy felmérés szerint az amerikaiak terrorlistáján nagyjából
750 ezer név szerepel mint gyanús elem. Elég hozzá a külföldi útlevél, a túl sötét bőrszín, a vallás. Tartsuk szárazon a puskaport, persze. De előbb bízzunk Istenben.