Kisbetűs percemberek ellen

Tornyi Barnabás volt már kedvelt, nagy reményű kezdő edző, irigyelt, sőt átkozott „sztáredző” a labdarúgó NB I-ben, legújabban sikeres beugróként építgeti új imázsát. Tavaly a Tatabányát tartotta benn az első osztályban, most pedig a Siófokkal készül csodát tenni. Az igazán nagy dobás azonban még hiányzik a pályafutásából. Úgy látja, csak mások szerint, mert ő saját mércéjének akar megfelelni.

A közvélemény önről alkotott véleményének a változása mennyire esik egybe a személyisége fejlődésével?
– A pályakezdésemet meghatározta, hogy nem voltam válogatott, de még dicsőített NB I-es játékos sem. Ezért ki kellett találnom, fel kellett építenem magamat. Már akkoriban úgy gondoltam, egy jó edzőnek a futballszakmai ismereteken túl komoly pedagógiai, pszichológiai tudással kell rendelkeznie. Képesnek éreztem magam arra, hogy amit csak lehet, megtanuljak, s az egyéniségembe építve kamatoztassam. E tekintetben nem változtam. Ma már három diplomám van, de most sem tartom szégyennek a tanulást.
– Edzői tevékenységét mégis ellentmondásosan ítélik meg, mindenekelőtt a Diósgyőrnél és a Kispestnél eltöltött évek, még inkább azok lezárása miatt.
– Megtehettem volna, hogy belesimulok a sajátos magyar futballközegbe, de képtelen voltam megalkudni. Ha egy klubvezetőt azon értem, hogy lop, akkor a szemébe mondtam, ha azt követelte, hogy ezt és azt a játékost tegyem be a csapatba, akkor ellenálltam. Ennek nem lehetett más a vége, mint hogy ezekkel az emberekkel összetűzésbe kerülök. Neveket nem udvariasságból vagy félelemből nem mondok, hanem mert kisbetűs tulajdonnevek a magyar nyelv szabályai szerint nincsenek, nekem pedig ilyeneket kellene sorolnom. Tisztában voltam azzal is, hogy ezeknek az ügyeknek pereskedés lesz a vége, amitől ideiglenesen félresiklik a pályám, ugyanakkor egy percig sem kételkedtem benne, hogy végül erkölcsi győztesként jövök ki belőlük. Nem hagyhattam, hogy percemberek az én sorsommal rulettezzenek.
– Készséggel elhiszem, hogy az ön megítélése szerint ezen ügyekben önnek van igaza, ám a pereskedésre a legszebb évei mentek rá a karrierjéből. Megérte?
– Hadd javítsam ki, nem az én megítélésem, hanem a bíróság jogerős ítélete alapján van igazam. Büszke vagyok az eddigi sikereimre, a legszebb éveim pedig véletlenül sem tétlenül teltek. A magánéletem bőségesen kárpótolt az esetleges szakmai mulasztásokért. A most hétéves kisfiam első három évét napról napra végigkísérhettem, s ebből az élményből mindketten építkezhetünk a jövőben.
– Tornyi Barnabás számára csakis Tornyi Barnabás a mérce?
– Szerintem ez így helyes és természetes. Mint a csiga, a saját nyálamon haladok előre. Ám a magam elé tűzött mérce nagyon is magas, keményen kell dolgoznom azért, hogy megfeleljek neki.
– Jelenleg mégis csak a Siófok edzője.
– Csak? Aligha van nehezebb feladat annál, mint egy hitehagyott, kudarcot kudarcra halmozott csapat játékosaiba lelket önteni. Az eddigi eredmények alapján ez sikerült nekem. A Siófok a korábbi tizenegy fordulóban ugyanúgy hét pontot szerzett, mint velem három mérkőzés alatt.
– Azért még a magyar labdarúgásban is el tudnánk képzelni ennél méltóbb feladatot.
– Méltóbbat lehet, nehezebbet aligha. Sohasem toltak a fenekem alá kész csapatot, nem igazolhattam kényem-kedvem szerint, a saját munkámra kellett hagyatkoznom. Nem tagadom, szívesen kipróbálnám magam olyan csapat élén, amelyik a bajnoki címért hajt, de így sincs hiányérzetem.
– Várhidi Péter munkáját megfigyelőként segíti. Moldova és Görögország feltérképezésében részt vett?
– Közvetlenül a mostani mérkőzések előtt nem, ám korábbi tapasztalataimat megosztom a kapitánnyal. Bízom benne, hogy a céljainkhoz szükséges három pontot már Kisinyovban megszerezzük.