(miért vagyok kutyául )

Én nem tudom, csak sejtem, hogy a kutyákkal kapcsolatos szólásmondások miért alkalmasak bizonyos emberi tulajdonságok és cselekedetek frappáns bemutatására. Valószínűleg azért, mert a kutya évezredek során hasonult az emberhez, így jött létre aztán többek között a kutyakomédia.
A közmondásoknál maradva, mily furcsa, hogy két ellentétes egészségi állapotot is le tudunk írni kutyával kapcsolatos formulával, mégpedig emígy: kutyául van, avagy: kutya baja. A minap Csopakon oly malőr történt Natasával, ami e két mondás igazát egy füst alatt bizonyította, engem viszont kissé megviselt. Történt pedig, hogy az őszi esőzések hatására kertünkben különböző gombák ütötték fel a fejüket, mondhatni, gomba módra szaporodtak, s így egy részük teljesen kikerült az ellenőrzésem alól. Már régebben, nyár közepén tetten értem Natasát, amint megízlel egy-egy kerti susulykát, ami állítólag hasmenést és dühöngést okoz, de attól falánkságának nem lett különösebb következménye. Mivel kutyuskám ősi tulajdonságainak nagy részét levetkőzte ugyan, de a farkaséhséget aligha, éltem a gyanúperrel, hogy a soha nem látott mértékben növekvő gombákból belakmározik. A susulykák és más – azonosíthatatlan – egyedek nagy részét kiirtottam ugyan, de hiába, a gomba gyorsabban nő a parlagfűnél, amelytől kertünk – hatósági tanúsítvány szerint is – mentes.
Egy nap este, horgászatból hazatérve rémes látvány fogadott. Natasa kutyául volt, hányt, mint a murányi kutya, nem akarom részletezni, miképp nézett ki a ház. Két órámba telt, míg feltakarítottam valahogy, éjfélkor kerültem ágyba, némi aggodalommal szívemben. Azzal nyugtatgattam magam, hogy a kutyus talán csak horgászboylit evett túlzott mértékben, ugyanis egy félberágott csaligolyót megtaláltam a fekhelyén. A boyli tiszta protein, nem ártalmas, bár, hogy a halak ne lakjanak jól, tartalmaz némi hashajtót is. Éjjel kettőkor valamire felriadtam. Lerohantam az emeletről. Natasa fuldoklott, rosszabbul volt, mint este. Reszketett, a szeméből könny patakzott, s úgy nézett rám, mint aki feladott minden reményt, és csak bennem bízik. A nyomok alapján biztosra vettem, hogy gombával mérgezte meg magát.
Teljesen kótyagosan lapoztam fel a telefonkönyvet, végül a veszprémi állatkórház éjszakai ügyeletét hívtam, majd az automatától kapott információk alapján felvertem otthon álmából az ügyeletes orvost. – Hozza a kórházba, addigra én is beérek – mondta, s tájékoztatott, hogy a kórház utcája a szállodával szemben lévő nagy parkolóból nyílik. Natasa, szavamra mondom, tudta, miről van szó. Boldogan ült be a kocsiba, s egész úton esengve nézett rám, de nem hányt egy szemernyit sem. A parkolóból vagy öt utca nyílott. Fogalmam sem volt, merre induljak. Kutyám viszont úgy viselkedett, mint akinek kutya baja. Ide-oda rángatott, szimatolt, ugrándozott, míg végül egy bokor alatt rábukkant egy hajléktalanra, aki éppen hajnali kolbászát ette. Natasa pitizett a kolbászért, a hajléktalan hajlott is rá, hogy adjon neki egy darabot, de én letiltottam. Végül a kissé bozontos férfiú megmutatta, merre a kórház. Az orvos már várt ránk, megtapintotta a kutyus lépét, közben azt mondta: „Negyven éve vagyok állatorvos, de még nem találkoztam olyan kutyával, amelyik mérges gombától lett volna rosszul.” Beadott két injekciót Natasának azzal, hogy ha másnapra nem lesz teljesen jól, hozzam vissza. Hazamentünk. Aludtam vagy másfél szemhunyást. Arra ébredtem, hogy kutyuskám reggeliért könyörög, és labdázni akar. Kutya baja sem volt.
Hogy miért érzem magam azóta is kissé kutyául, én nem tudom…