Rémálom a MÁV szerelvényein

Nagykanizsára kellett utaznom vonattal, amely a Déli pályaudvarról indult. Korán érkeztünk meg a Délibe, gondoltuk, majd a váróteremben töltjük el a várakozási időt. Már ekkor elkezdődött a rémálom. A puszta kövön heverő hajléktalanok között bukdácsoltunk, így jutottunk el a peronra. A bukdácsolást szó szerint kell érteni, mert annyira rossz a kőpadló – néhol kitört, felszedett kőkockák –, az embernek figyelnie kell minden lépésére, nehogy bokatöréssel végezze. Kerestük a várótermet, de sehol egy vasutas. Végül az egyik pénztárostól kérdezősködtünk.
– Itt van – mutatott ki a pénztárablakból.
Ez az itt egy nagy, piszkos, sötét hodály, alig egy-két lámpa világított. Dermesztő a hideg. A félhomályban felfedeztünk néhány ülőalkalmatosságot, nagy részükön hajléktalanok bóbiskoltak, arra sem riadtak fel, hogy a műanyag ülőke nagy reccsenéssel próbálta elhagyni helyét, amikor leültünk.
Eljött az idő, hogy felszálljunk a vonatra. Valójában jók lettek volna ide szárnyak, ugyanis a lépcsők annyira magasak, hogy idős ember és gyerek csak segítséggel tud felkapaszkodni. A kocsik jégvermek. Az automatáknak nevezett ajtókat hol kinyitni, hol becsukni nem lehetett, próbálkozás közben néha jól oldalba vágták az embert.
Döcögtünk négy órát úti célunk felé – a gyors akárcsak egy vicinális. Ez alatt az idő alatt legtöbben fel akarják keresni a vécét. Itt ért bennünket a legmegdöbbentőbb meglepetés, amikor a vonat egyik végétől a másikig folyt a felderítő hadjárat. Alig volt egy-két helyiség, és az is mind zárva. Végre találtunk egy kalauzt, aki felvilágosított bennünket: felesleges a keresgélés, csak egy vécé van nyitva, az is a vonat másik végén. El is magyarázta ennek okát. – Ezeken a szerelvényeken új módi van. Nem higiénikus a vágányok szennyezése, itt tartályokba gyűlik az ürülék. Csak az a baj, hogy ezek már induláskor tele voltak, ezért kellett bezárni a vécék ajtaját.
El lehet képzelni a felháborodást. De hát mit tehettünk, elindultunk a vonat másik vége felé. Ott tényleg volt egy nyitott ajtajú vécé, amelytől visszahőkölt az ember. Olyan volt, akárcsak egy csurig telt pöcegödör, és ez a higiénia nevében. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen látvány fogadna a legsötétebb Afrikában. Hihetetlen, mégis igaz, hogy mindez 2007-ben a szociálliberálisok uralta Magyarországon megtörténhet. Azon csodálkozom, hogy eddig még nem akadt, aki ezt a képtelen helyzetet tollhegyre tűzte volna. Ha már a bennszülöttek nem érdeklik is vezetőinket, talán az mégsem mindegy, milyen hírünket viszik a külföldi turisták.
Nos, amikor a korrupciós botrányok egymást érik, nem ártana annak is utánanézni, kik a felelősek ezen szerelvények állítólag németországi megvásárlásáért. Vajon mennyi kenőpénz üthette a markukat? Kik a felelősek az ilyen színvonalú üzemeltetésért? A MÁV megszüntet számos mellékvonalat, mert nem gazdaságosak, helyettük majd emelik a megmaradt vonalakon a szolgáltatásokat – mondják.
Hát ezt én már megtapasztaltam!
Dr. Gürtler Magda
Maglód