Kedves, nosztalgikus kiállítás nagylánykorom ruháival – áll a bejegyzés az emlékkönyvben, s a másik oldalon a következő: „Nosztalgia. Egyszerre szomorkás és megmosolyogtató. Jó volt…” Szinte mindenki ihletetten véste ide a nosztalgia szót kilépve a teremből, amelyben ütött-kopott, förtelmes cipők, agyonhordott, mázsás lóden, övvel szorosra húzott, sötét bőrkabát, cseh festett műanyag ruha és kontrasztnak egyetlen darab a csak pártfunkcifeleségek számára elérhető Rotschild-ruhatárból tükrözi arányokban és anyagokban a szocializmus divatvilágát. Azon már nem is csodálkozunk, hogy Ökrös Zsuzsáról csak az emlékkönyv bejegyzéséből tudjuk meg, kicsoda. A vetítővásznon az elmúlt ötven év hangulatát idéző filmöszszeállítás pedig mindenről szól, csak épp a divatról nem.
A gyengén megvilágított hátsó szobában a mai értelemben vett divatot tulajdonképpen csak tervezői skiccek és címlapok jelzik. A többi – elnyűtt usánka, kopott orkánkabát, nejlondzsörzé és házmesterné-cipő – a hétköznapi valóság, amelyből csak az ötvenes évektől hosszú léptekben eltávolodva találtak kiutat a kor aranykezű varrónői, akik szabásminta nélkül is képesek voltak a legcsinosabb ruhakölteményeket elővarázsolni a semmiből. Gizi néni jut eszembe itt, gyermekkorom legendás varrónője, akit még ma is csodálattal vegyes tisztelettel emleget anyám, amikor kezébe kerül egy-egy narancssárga virágos frottírból összeöltött ruha.
A megsárgult címlapokról szebbnél szebb nők néznek ránk. Kalapban, ósdi kosztümökben, tarka miniszoknyákban, vastag tuscsíkkal a szemhéjukon, föltupírozott konttyal vagy borzas frizurával. De épp ilyen szép a munkásnők arcán az a széles mosoly, amellyel ijesztő, puffos ujjú, zömök ruhák divatbemutatóján örülnek az elérhetőnek, mit sem törődve Rotschild Klárával, aki reggelente Chanel kosztümjében vonul végig a Váci utcán ölebével, hogy kinyissa kiváltságos vevőinek a boltot, amelyben világmárkák hű koppintásait adja el, szigorúan valutáért.
A kiállítást multimédiássá avanzsáló videóról egyszerre halk morajlás vonja el a figyelmem. Spontán összeverődött kis csoport nagy lelkesedéssel veszi körbe a terem közepén álló vitrint, amelyben a Tisza cipők és hatalmas napszemüvegek között egy pár elnyűtt hócipő ékeskedik. Az idős asszonyok egymás szavába vágva mesélik, milyen hasznos volt, s miután részletezték előnyeit, továbbsétálva a távolba révednek, s szinte álmodozva rebegik: És milyen meleg volt! Mint akik azóta dideregnek…
Lassan én is indulok; magam mögött hagyom a szocializmus pislákoló fényben hunyorgó kirakatát. A Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállítási tárgyai és állandónak bizonyult ócska, barnássárga, préselt faburkolatai, leszakadt, elkopott kilincsek közt baktatok kifelé, s magamban kesernyésen mosolygok. Az ötlet kiváló, de meddő igyekezet elmúlt idők iránti sóvárgásra késztetni a ma emberét. Hiszen amit odabent elénk tárnak, addig nem emlék, amíg idekint még mindig nejlonotthonkában, a Csinibaba díszletei közt járunk.
(Kirakat: Divat a szocializmusban – In memoriam Ökrös Zsuzsa. Budapesti Történeti Múzeum, látogatható 2008. január 14 -ig.)
origo.hu
Ezen a héten Manfred Weber igazítja el a Tisza Párt képviselőit
