Botrány botrány után

A fővárosban egyre több MSZP-s kerületi szervezetet renget meg tömeges tagbeléptetésekkel kapcsolatos botrány. Friss hír, hogy mindezekkel összefüggésben megbukott a zuglói szocialista elnök. Juhász Ferenc, a párt országos elnökhelyettese a Magyar Nemzetnek azt javasolta, hogy kérdéseivel forduljon a fővárosi pártszervezethez, illetve annak vezetőihez. Mindazonáltal közölte: abban a pillanatban, ahogy a probléma eléri azt a mértéket, hogy az országos elnökségnek kell vele foglalkoznia, akkor így is tesznek majd.

Zsebõk Csaba
2007. 12. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hiába próbált dacolni a tagrevíziós kötelezettséggel, megbukott a zuglói MSZP elnöke. Szücs István alpolgármester és helyi elnök pozícióját saját emberei roppantották meg: lemondott a kerületi elnökség többsége.
Értesüléseink szerint tagrevízió kezdődött a kőbányai MSZP-szervezetben is, ám a procedúrát Novák Gyula elnök felügyeli. Emlékeztetőül: néhány egykori és jelenlegi szocialista párttag dokumentumokkal próbálja alátámasztani, hogy Novák Gyula és Kaszab Csaba – akit első fokon két év börtönbüntetésre ítéltek – főszerepet játszott az állítólagos tömeges tagfelvételekben. Ezek nyomán a X. kerületi szervezet országos szinten is rekordméretűre duzzadt.
Lapunk a múlt héten hírt adott arról is, hogy fennáll a gyanú: 2006 júliusában a XVI. kerületi szocialista szervezetet is tömeges tagtoborzással duzzasztották fel az addigi duplájára.
Kérdésünkre, hogy mi a szocialista párt országos vezetésének álláspontja a több budapesti kerületi szervezetet beárnyékoló botrányokról, Juhász Ferenc elnökhelyettes azt javasolta, hogy forduljunk a fővárosi pártszervezethez, illetve annak vezetőihez. Mindazonáltal közölte: abban a pillanatban, ahogy a probléma eléri azt a mértéket, hogy az országos elnökségnek kell vele foglalkoznia, akkor így is tesznek majd. Felvetésünkre, ha valóban ilyen szintre kerül a több kerületet érintő fiktív tagbeléptetési botránysorozat, akkor esetleg budapesti tisztújításra is szükség lehet, az elnökhelyettes azt mondta: elméleteket sosem gyártanak. Révész Máriusz kőbányai fideszes országgyűlési képviselő érdeklődésünkre, hogy mi a véleménye a kiszivárgott hírről, miszerint az MSZP Kőbányán is tagrevíziót rendelt el, közölte: tudomása szerint Simon Gábor, az MSZP országos választmányi elnöke ezt megerősítette. Révész úgy véli, egészen elképesztő, hogy azt az embert bízzák meg ezzel, aki több dokumentum szerint nyakig benne van a taghamisításban. Novák Gyulának az alapszervezete mintegy 300 főből áll, testvérének alapszervezete szintén hasonló méretű, tehát amikor az MSZP ezt a döntést meghozta, nyilvánvalóan arra gondolt: fontos számára, hogy ne nagyon változzanak a kőbányai erőviszonyok, ne nagyon módosuljon a taglétszám sem. Révész Máriusz úgy gondolja, hogy mindez a fővárosi és az országos MSZP-nek is többé-kevésbé megfelelő. Megjegyezte, ha a szocialista párt tiszta helyzetet szeretett volna teremteni, akkor úgy kellett volna eljárnia, mint Zuglóban vagy Zuschlag szűkebb pátriájában, Kiskunhalason, vagyis az egész szervezetet tagrevízió alá kellett volna venni, illetve feloszlatni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.