Több mint 227 ezer forint kötbér megfizetésére kötelezte az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) a Czeglédy Csabához, Szombathely szocialista alpolgármesteréhez köthető Nyugat Rádió Kft.-t, mert nem teljesítette közszolgálati feladatait. A testület vizsgálata szerint a közműsor-szolgáltatóként nyilvántartásba vett rádiót csak az különbözteti meg a kereskedelmi rádióktól, hogy kevesebb reklámot sugároz.
Az ORTT vizsgálatából kiderült, hogy a 2006. december 26. és 2007. január 1-je között vizsgált időszakban a Nyugat Rádióban a hírműsorok kivételével egyetlen sugárzott műsorszám sem felelt meg a közszolgálatiság követelményeinek, azok témáinak feldolgozásai túl felszínesek maradtak. Ráadásul a Nyugat Rádióban túl sok zenét játszottak, a törvény által előírt 36 százalékos szövegarány helyett csak 22 százalékot teljesítettek.
Nem ez az első eset, hogy a cégnek meggyűlik a baja az ORTT-vel. Korábban a testület azért marasztalta el a Nyugat Rádiót, mert olyan reklámot sugárzott este kilenc óra előtt, amely alkalmas lehetett a tizenhat éven aluliak fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására. Mint arról korábban beszámoltunk, a cég és Czeglédy Csaba között annyi a kapcsolat, hogy a Nyugat Rádió Kft.-ben jelentős tulajdoni hányaddal rendelkezik az a Human Operator Munkaügyi és Személyzeti Szolgáltató Kft., amelynek az ügyvezetője maga a szocialista politikus.
Győz az igazság vagy újabb fejezet jön a boszorkányüldözésben?















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!