Holnap már jobb lesz

Ma Tamás napja van, december huszonegyedike, most kel legkésőbben a nap, s nyugszik le legkorábban (7.29–15.55). Ezzel szemben nézzünk bizakodva a jövőbe, mostantól hosszabbak lesznek a nappalok, fogy az éjszakánk.
És ez ránk fér a sok sötétség után. Vasárnap majd meggyújtjuk a negyedik adventi gyertyát, várunk a karácsonyra. És sokat remélünk az új esztendőtől. Felejteni szeretnénk a nemrég elmúltakat.
Sötét, bigott év áll mögöttünk, nyakig gázoltunk a mocskos politikában, aki nem utálta meg eddig, most megtanulta.
Öreg szomszédommal beszéltem minap hosszan, a nyolcvanhatodikat tölti tavasszal, azt mondja, sok rossz évet lehúzott, de ez most mindenen túltett. Már se kutyája, se macskája nincsen, a háborút megjárta, reggel kimegy a kisebbik ABC-be a sarokig, délelőtt meg kiballag Ilonára, a helyi temetőbe, onnan visszafelé a központi ivóba – ő juttatta az eszembe, hogy ez a mai az év legrövidebb napja lesz.
Sunyi köd van odakint, zsúfoltak a buszok, a HÉV is ritkán jár, az ember ilyenkor legszívesebben ki sem mozdul a házból, megeteti a jószágokat, ráköszön a postásra, aztán már kocog is befelé. Ha van még társ a házban, elbeszélget vele, kicsit turkál a kamrában, innen oda tolja a kis széket – de ezek már inkább csak pózok. Pótcselekvések.
És mindnyájan várjuk a tavaszt. A Tavaszunkat.
Hiszem, előbb-utóbb eltűnik ez a fertő az életünkből, és úgy lesz tavasz, ahogyan azt mindannyian akarjuk.
Szívszorító, fennkölt és elkeserítő ez a nap, de tegyük túl rajta magunkat, lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér…
Holnap már korábban kel a nap!