Szelektív szigetek

Az úgy van megírva, hogy a Sebeők János nyilván szelektív hulladékgyűjtő szigetekbe viszi a műanyag üveget, az üvegüveget és az újságpapírt. Így van megírva, de nem írom alá. Juszt se. Én csak azért is beleszórom a lépcsőházi kukába mind a hármat – három jó barát –, a műanyag üveget, az üvegüveget és persze az újságpapírt. Egyfajta polgári engedetlenség ez részemről.
Motivációim a következők. Én az ősiért kiáltónak puszta szava vagyok, s a szelektív hulladékgyűjtő szigetek az ősin nem segítenek. Semmiféle közvetlen statisztikai összefüggés nem ismert a szelektív hulladékgyűjtés elterjedtsége, illetve Magyarországon a természetközeli erdők aránya közt. Míg mi lelkesedve szórjuk szavazatként az alumíniumszarkofágokba nap nap után az újságpapírt, ugyanúgy folynak a tarvágások tovább. Egész erdők végzik a bioerőművek mohó gyomrában. A szelektív hulladékgyűjtés által közvetve megmenekült famennyiség fikció. Humbug. Ehhez a színjátékhoz nem vagyok hajlandó asszisztálni. Ha majd adott, konkrét erdőtagok örökbe fogadhatók lesznek, miként a fővárosi állatkertben egyes állatok, ha te személy szerint majd láthatod, hogy papírgyűjtő munkáddal melyik fát, melyik erdőrészletet mentetted meg in concreto a kitermeléstől, akkor tárgyalhatunk. Addig nem. De tételezzük fel, hogy mégsem haszontalan a dolog. Ebben az esetben polgári engedetlenségem a félmegoldásnak szól, tudniillik a szelektív hulladékgyűjtő sziget a kapualjhoz képest még mindig túl távoli.
Ezek a bűzhödt dzsuvaoázisok olykor kilométernyi távolságra vannak attól az istenáldotta helytől, ahol az emberfia vagy épp emberlánya lakik. Aki nem a szelektív hulladékgyűjtő szigetig, hanem annál kissé meszszebb, egész Bécsig jutott, az tudhatja, hogy ott Jani házhoz megy. Ott a saját kapualjadban választhatsz a három szavazóurna közül: műanyag üveg, üvegüveg és újságpapír. Az én lelkiismeretemre ne apelláljanak. Házhoz a szelektív hulladékgyűjtőt, ide vele! Vegyük észre, hogy a végrehajtó hatalom – önkormányzat, kormány –, amikor elkezd környezettudatos szemléletmódról, állampolgári kötelességekről, környezeti érzékenységről hablatyolni, akkor valójában megtagad egy feladatot. Ha egy polgármester környezettudatos állampolgárokról kezd el beszélni, az magyarra fordítva annyit tesz, hogy soha a büdös életben nem lesz szelektív hulladékgyűjtő a lift mellett. Ha víztakarékosságról kezdenek el beszélni, akkor az annyit tesz, hogy a víztisztító felépítésének feladatát áthárították rád. Ha együtt víztakarékoskodsz a hatalommal, tuti, hogy piszkos marad a lefolyó víz ítéletnapig.
Az egyik legnagyobb és legtetszetősebb hazugság, hogy te, kisember, Chaplin unokája igenis érdemben tehetsz valamit a környezet- és természetvédelemért. Sarkítok persze, hisz már hogyne számítanának mindennapi apró jótetteink – mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma –, baj csak akkor van, ha a közbeszédben a polgári kis tettek mintegy alattomosan helyettesíteni kezdik a végre nem hajtott és kizárólag állami vagy önkormányzati szinten megléphető nagy tetteket. Ilyen nagy tett például a fővárosi szennyvíztisztító mű felépülése. 2010 után a fővárosi szennyvizek 95 százaléka tisztítottan ömlik a Dunába. Ez nem téma, mert egy böhöm nagy víztisztító mű kevésbé tűnik környezetvédőnek, mint a jelszó, hogy kevesebbszer mossál kezet.
A gondolkodj globálisan, cselekedj lokálisan jelszó, akár a fengsuj, elhiteti veled, hogy ez a világ a tiéd, s lehet akár az összesek legjobbika, valamint kellemesen feledteti a tényt, hogy a legtöbb nagy természet-, illetve környezetvédelmi probléma megoldása csak a hatalomnak áll módjában. A közvélemény akkor lesz tettre kész, ha beismeri relatív cselekvőképtelenségét. Környezettudatosság helyett olykor hasznosabb elszántan küzdeni a valódi megoldásért – ritka kézmosás helyett harcolni a víztisztító műért, vagy épp a szelektív dzsuvaoázisok gyakori látogatása helyett kiharcolni, hogy az önkormányzat minden kapualjhoz tegyen szelektív kukát.
A cél az, hogy aki nem akar használni, az se ártson. S aki nem tud használni, az se kényszerüljön bűnre. A csontritkulástól szenvedő Mariska néninek novemberben meglehet, hosszú az út a dzsuvaoázisig. A környezetvédő cselekmény nem lehet a lelkiismeretileg motiváltak fényűzése. A valódi megoldást az ál- és félmegoldástól épp ez különbözteti meg.
Amíg a környezetvédő életmód környezettudatos gondolkodást igényel, addig tart a félmegoldás. Amint valaki környezetvédelmi szemléletmód, gondolkodás nélkül is élhet környezetbarát módon, mert ezt a társadalom a számára lehetővé teszi – ez már megoldás. Ez a megoldás. Ehhez azonban paradox módon épp a döntéshozók környezetérzékenysége szükségeltetik. A huszonkettes csapdája.