Télapónak annyi

Mikulás napját írjuk. Ugorjunk egy picit a történelemben, negyvenvalahány éven keresztül Télapó-ünnepségeket tartottunk ezen a napon, a Mikulás indexen volt, őt lekeverte a hatalom. (Itt jegyzem meg, hogy a pofátlan hatalom – Rákosiékra, Kádárékra gondolok – még a korabeli Jézuskákat is megfosztotta személyiségüktől, vagyis nekünk, akkori kisgyerekeknek a fenyőfát is a Télapó hozta, nem pedig a Jézuska.)
Zsivány világot éltünk annak idején, mindenbe belenyúlt a szocialista materializmus. De én most itt nem politizálni akarok, de javaslom ezeknek a Télapó-csinálóknak, vegyék figyelembe: attól, hogy csak gyerekekről van szó, itt nem lehet csak úgy politizálni. A különféle kultikus ünnepeket soha ne tessenek politikai célokra felhasználni. Egyszer majd jön a visszapofon. Azt pedig körülbelül olyan nehéz viselni, mint a gimnasztyorkát. Volt benne részünk… Ma reggel én a Mikulástól várom a házipapucsomba a csokikollégát, vagy ha virgácsot érdemlek, azt.
A lényeg: legyen a cipő az ablakban szépen kipucolva, lapuljon bennünk a jó szándék, és várjuk a lappföldi embert a rénszarvasaival. Csomagot ne várjunk a Mikulástól, annak rossz a kicsengése, egy nyári Mikulásra emlékeztet. (Mi errefelé csak Ferencnek nevezzük.)
Felhívom a figyelmet Jézus Krisztusra, néhány nap múlva ő is eljön, készüljünk rá, fényesítsük meg a lelkünket.
Ezt az egész Télapó-sztorit meg vessük a sutba…