Új honfoglalás: üres szólam, pőre valóság

Jómagam ugyan nem észleltem, de az elmúlt években tatárjárás vagy törökvész kellett, hogy végigsöpörjön az országon, mert V. Béla kiadta a jelszót: Új honfoglalás! Bár kétségtelen, lenne mit újjáépíteni, bármerre is tekintek, nem lelek háborús pusztítás nyomára. De ne adjuk fel! Ha érzékeink cserbenhagynak, logikai úton kell feltárnunk a valóságot. S így szinte kínálja magát a megoldás: romándúlás volt. Csak az lehetett. Béla ugyanis az erdélyi dukátust irányítja, s ha mi, itt, a maradék trianoni teknőn hánykolódva nem találkoztunk vad hordákkal, az csak úgy történhetett, hogy Erdélyre korlátozták hadműveleteiket, s ottani (egyre távolodó) rokonaink, úgy hírlik, a románoktól szenvednek.
Ez a teória csak azon bukhat meg, hogy Béla az RMSZDSZP ligára támaszkodva kiváló kapcsolatot alakított ki a testvéri román néppel. Ő tudja, mit követelnek meg a mostani cudar idők. Korábban azért szerettek és tiszteltek bennünket a szomszédos országok fiai, mert befogadók voltunk, most meg azért, mert önfeladók. Nehéz is volna eldönteni, melyik a helyesebb magatartás. Talán a kettő együtt! S lám, a történelem vissza is igazolja eme viselkedés helyességét. A befogadás és az önfeladás olyannyira sikertörténet, hogy még talán Béla életében megérjük: megszűnik a magyarkérdés Erdélyben. Arra a néhány kurta évre, amíg az összeolvadás végbemegy, már nincs is értelme a két nép közötti sértő megkülönböztetésnek, s hát a román alkotmány is csak egy államalkotó nemzetet ismer (el).
Így hát Bélának mégis igaza lehet. Csak szakítani kell azzal a maradi gondolkodással, ami bennünket, gőgös, nacionalista magyarokat jellemez. Valóban Új honfoglalás kell. S ha csak egy nemzet van Erdélyben, didaktikai túlzás hozzátenni, hogy román ez a honfoglalás. A csodás új világ beköszönte előtt még akadékoskodnának a maradék megveszekedett magyarok, s meg találnák bántani román testvéreinket. Ők ugyan nagyon szeretik ezt a honfoglalósdit, csak egyet nem szeretnek valamiért: nevén nevezni. Béla nagyon jól tudja ezt. Ó, régóta tudja már. Már a mostani idők előtti időkben is tudta. Akkor még úgy képzelte, az RMSZMP liga segédkezik abban, hogy zökkenőmentes legyen az Új honfoglalás. Nagyon szépeket írt erről Béla még ifjú herceg korában, amikor a hiteles helyen titkárként igyekezett az Új honfoglalást krónikákban megörökíteni.
Jó lenne elbeszélgetni Bélával, hogy fáradságot nem kímélve csak írt vagy olvasott is néha. Olvasott-e arról, hogy a honfoglalás, nem ez az új, hanem az a régi, amelyikből tán három-négy is volt, nem egészen azt jelentette, amire most ő gondol. S amikor nem ezek a mostani új, hanem a régi utódok a régi honfoglalásokról olvastak, akkor belebizseregtek, könnybe lábadt a szemük, s tán még a kezük is ökölbe szorult arra gondolva, hogy a honfoglalásnál nincs, nem lehet nemesebb cselekedet. Valamiért a régi és az új utódok nem értik meg egymást. Régen a honfoglalás nem megtévesztő, üres szólamot, hanem az élet értelmét jelentette. A magyar élet értelmét.
IV. Béla talán eljátszott a gondolattal, hogy a Bélák sorában nem ő lesz az utolsó. De legrettegettebb álmában sem hihette, hogy ha lesz V., ő is zászlajára tűzi a honfoglalást. Az újat.