Zsófi

Zsófi nagyjából 40 centi magas, műanyagból van, szőke haja csíkokban lilára van festve. Most hozta a Jézuska a kislányomnak, amiért olyan szépen imádkozott minden este. Szívére tette a kezét, és úgy kérte a Megváltót, hogy hozzon neki egy mikrofonos-éneklős babát. Jézuska pedig hallgatott a cseppnyi lány kérésére, és a fa alatt ott volt a baba, aki öt másodperc múlva már Zsófiként lett elkönyvelve. Bekapcsoltuk, a mikrofont a szája elé tettük, és felcsendült a dal: „A barata diz que tem, sete saias de filó/ É mentira da barata ela tem é uma só.” Kislányom értetlenül nézett, és félve megkérdezte, milyen nyelven énekel neki Zsófi. Először románra tippeltem, majd hosszas kutakodás után kiderült, Zsófi brazil. Az interneten található reklámban ugyanis ezt a dalt szőke hajú brazil kislányok éneklik az ő Zsófijukkal. Látható örömmel, úgy, mint aki érti a szöveget. Jézuska ugyan mindenható és mindentudó, de azt sajnos nem tudja, hogy a magyar kislánynak nem portugál az anyanyelve? Az én leányomnak ez komoly fejtörést okoz. Zsófi aranyos, szép is, egész nap hurcolja magával, öltözteti és altatja, de énekelni nem tudnak együtt. A dobozon egyébként minden magyarul van, még kis könyvecskét is mellékeltek a babához, amelyben a dalok szövege van, természetesen magyarul. Vajon hogy kerülhetett hozzánk a brazil baba? Esetleg egy olyan titkolt, de az Európai Fejlesztési Ügynökség által is támogatott program keretében, amely a kiscsoportosok nyelvtanulását segíti elő ügyes trükkökkel? A brazil–magyar barátság megerősítése céljából? Vagy inkább arról van szó, hogy a globalizáció mellékzöngéjeként rontják el a négyéves kislány karácsonyát?
Nagy a gyanúm, hogy ez utóbbi. A kínai munkás számára teljesen mindegy, hogy az általa összerakott baba a Hszünjali (Magyarország) vagy a Brazília feliratú dobozba kerül. A gyártósor mellett állva egy vidéki városka játékgyárában esetleg rossz alkatrészt vett a kezébe, így lett Zsófi brazil, s került magyar dobozba. A kamion kivitte a kikötőbe, felpakolták, s karácsony előtt már szét is terítették a magyar játékboltokba. Onnan pedig Jézuska megbízottja jóhiszeműen elvitte, kínos perceket okozva ezzel mind a megajándékozottnak, mind a Megváltónak. Mindez miért? Egyszerűen arról van szó, hogy a játékgyártó cég sokkal jobban jön ki anyagilag, ha a babát olcsón és gyorsan dolgozó kínai munkások állítják össze a helyi műanyagüzem által előállított darabokból, mintha helyben, Magyarországon, de legalábbis Európában öltene alakot. Fontos-e az a néhány, rossz esetben akár több ezer kislány, aki most értetlenül nézi a maga babáját, és apukájától vár választ a kínzó kérdésre? Nem, nem fontos. A babát eladták, a reklámkampány sikeres volt. A kislányok úgyis mindig babát fognak kérni, bármilyen nyelven énekel is. A nagyon akadékoskodó apukáknak pedig visszacserélik Zsófit, persze majd akkor, ha újra megjön a szállítmány Kínából vagy valamely játéklerakatból. Ehhez csak azt kell megvárni, hogy a karácsony utáni leltárazás befejeződjön, és megnyisson a játék-nagykereskedés.
Nem tudjuk, hány brazil baba van ma Magyarországon, miként keveredett el a szállítmány, milyen hiba vezetett idáig. Ugyanakkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy ebben a percben sok-sok pöttöm riói kislány néz fel a Cukorsüveg-hegy tetején álló Megváltó Krisztus-szoborra, amely az emberiség és a riói kislányok felé tárja ki a karját, s megkérdezi tőle: Kit hoztál nekem? Ránéz a szőke, csíkokban lilára festett hajú babájára, Márciára, aki csengő hangon énekel: „Ha jó a kedved, kiálts egy nagyot! Hejhó!”