
origo.hu
Adatgyűjtési botrány: megalázó listát készített támogatóiról a Tisza
Tarlós: A három igen kötelez. A három igen győzelme a vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlését jelenti, illetve azt, hogy nem vezetik be a tandíjat. A politikai következmények Gyurcsány Ferencen múlnak: ha nem mond le – ami várható –, akkor is megítéli személyét és a kormányt Európa és a piac. – Gyurcsány sikeres népszavazás utáni helyén maradása borítékolja pártjának 2010-es bukását – mondta Tarlós István tegnap szabolcsi kampánykörútján Balkányban. A népszavazásért felelős fideszes politikus felhívta a figyelmet a háziorvosok felelősségére, és arra kérte őket, ne kampányoljanak a népszavazáson való részvétel ellen. Rámutatott, nagyon méltánytalan dolog és a betegek bizalmával való visszaélés, ha arról próbálnak meggyőzni idős embereket, hogy ne menjenek el szavazni, vagy szavazzanak a vizitdíjra, mert orvosuknak arra a praxisfinanszírozás szűkítése miatt szüksége van. Hangsúlyozta, igazságtalan, hogy a jelenlegi kormányzat pénzt vont el a háziorvosoktól – ezt a polgári kormány vissza fogja adni – mondta. Tarlós úgy vélte, a háziorvosoknak addig is erkölcsi kötelességük kiállni a betegek érdekei mellett. (D. M.)
A veszprémi egyeztetés résztvevői egyöntetűen szakmai tárgyalásnak nevezték az összejövetelt, s közölték, ez nem egyedülálló abból a szempontból, hogy Gógl, Mikola és Rácz már több esetben folytattak korábban is szakpolitikai megbeszéléseket. A találkozó az egykori szocialista egészségügyi miniszter kezdeményezésére jött létre. Orbán Viktor azt hangsúlyozta, nem igaz, hogy fontos, országos erejű szakmai kérdésekben nehezen értenének szót azok a szakemberek, akiknek a politikai szimpátiájuk különbözik. – Nincs baloldali vagy jobboldali beteg, bármerre járok az országban, az orvosok félreteszik politikai nézeteiket – mondta. A Fidesz elnöke szerint az egészségügyi válságjelenségeket csak összefogással lehet megszüntetni, ezt ismeri fel az orvostársadalom is. Nélkülük nem lehet kezelni a bajokat, az egészségügyi rendszer jövőjére vonatkozó döntéseknél az orvostársadalomra is támaszkodni kell, akiknél erre megvan a szürkeállomány, a kapacitás és a fogadókészség egyaránt. Orbán felkérte a három volt egészségügyi minisztert, hogy a jövőben is működjenek együtt.
Rácz Jenő, az első Gyurcsány-kormány egészségügyi tárcavezetője is az összefogás fontosságát hangsúlyozta, mivel az ágazatban odáig fokozódtak a problémák, hogy azokat csak a szakma bevonásával lehet ésszerűen kezelni. A vizitdíjjal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy az új adónem bevezetése óta 13-15 százalékkal csökkent az általa vezetett Csolnoky Ferenc Kórház járóbeteg-forgalma. A központi költségvetés megtakarításként értékeli a kialakult helyzetet, ám az intézmény emiatt kevesebb támogatásban részesül, vagyis kevesebb forrásból gazdálkodhat. Rácz külön kitért arra, hogy a tegnapi tárgyalások szigorúan szakmai alapon folytak.
Azzal kapcsolatban, hogy a vizitdíj, illetve a kórházi napidíj megszüntetésével súlyos tízmilliárdokat vonnának el az intézményektől és a háziorvosoktól, Gógl közölte: az alkotmány rögzíti a kormány felelősségét az egészségügyi ellátás finanszírozására és működtetésére. Mikola István pedig arra emlékeztetett, hogy a háziorvosoktól a vizitdíj bevezetése előtt elvonták teljes működési költségeik 10 százalékát. – Semmi másról nincsen szó, csupán arról, hogy az elvett pénzt adják vissza nekik – hangsúlyozta a fideszes szakpolitikus.
A volt miniszterek abban egyezségre jutottak, hogy népegészségügyi alapokon nyugvó egészségpolitikára lenne szükség. Egyetértettek abban is, hogy különösen a vidéki térségekben rendkívüli módon csökkent az emberek gyógyulási esélye, kilátástalan lett a helyzetük.
Adatgyűjtési botrány: megalázó listát készített támogatóiról a Tisza
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Most érkezett a rendkívüli hír: több általános iskolás gyermek is megsérült, mentők és rendőrök lepték el az iskolát
Derült égből: a Kreml bejelentést tett Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij személyes találkozójáról
"Jó látni, hogy őszintén boldog vagy mellette!" Sugárzó mosollyal jelentkezett be Tóth Andi
Szörnyű tragédia történt Ráckevén
FTC, Paks, Győr, Puskás – kiderült, mennyi az esély a magyar csapatok továbbjutásra
FC Barcelona: továbbra is bizonytalan, mi lesz Ansu Fati sorsa
Magyarországon nyaral a Szoboszlaival összetűzésbe kerülő Arsenal-sztár
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Őszinte vallomást tett Sidi, ezért hagyta ott a Tankcsapdát
Egy korszak vége: az Újpest elhagyja a Megyeri utat, felfedték, hol épül az új stadion
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.