– Az Egyesült Államokban főtisztviselőként dolgozott a kormánynál, még Bill Clinton elnök idejében. Mivel foglalkozott?
– Összesen 15 évig dolgoztam az amerikai kormány alkalmazásában Washingtonban, először mint diplomáciai protokollos, majd tíz évig az USA kormányának egyik hivatalánál mint nemzetközi kereskedelmi szakértő. Ez az intézmény vizsgálta azokat a kereskedelmi kihágásokat, amelyek előfordulhatnak az amerikai piacon. Így például a japánok mikrobuszokat, egy magyar cég pedig golyóscsapágyat dömpingelt, emiatt több száz millió dolláros büntetéseket róttunk ki az elkövetőkre. Az USA-ban komolyan veszik a hazai ipar védelmét. Magyarországon nincs hasonló intézmény, ami ezzel foglalkozik. Egyébként én konkrétan az amerikai autóalkatrész-iparért voltam felelős, amely éves szinten százmilliárd dolláros iparág.
– Mit vizsgáltak?
– A Clinton házaspár kezdeményezése volt 1993-ban, hogy vizsgáljuk meg az amerikai egészségügyi rendszer versenyképességét és hatását az amerikai iparra. Ők akkor bátran központosítani akarták az amerikai egészségügyet, és az volt a gondolatuk, hogyha nem is lehet teljesen egybiztosítóssá visszacsinálni, de legalább kötelező érvényű legyen, megvalósuljon a kockázatközösség, ami most felbomlóban van nálunk. Mert ne legyenek kétségeink afelől, hogy ez itthon is idáig fog vezetni.
– Mik voltak a tapasztalatok?
– Gyakorlatilag tönkretette az autógyártást az amerikai egészségügyi rendszer horribilisan magas járulékköltsége. Számokban is kifejezve: míg a kilencvenes évek közepén egyetlen dolgozó tb-járulékának költsége mintegy 5000 dollárba került évente egy autógyártó cégnek, ugyanez az összeg nemzetközi összehasonlításban lényegesen alacsonyabb volt. A Ford angol lerakatánál például mindössze ezer dollár volt. Mexikóban pedig gyakorlatilag nulla, ahová emiatt sok amerikai autó- és alkatrészgyártó cég átköltözött.
– A járulékfizetés volt az egyetlen oka, hogy a cégek kedvezőbb vidék után néztek?
– Más tényezők is voltak, de ez volt a fő ok. Délen ugyanis nincs kötelező szakszervezeti törvény, tehát ezek úgynevezett szabad államok, ahol lehet úgy alkalmazni embereket, hogy nem kell őket szakszervezeten keresztül dolgoztatni. Ennek örülne most nálunk a MÁV, ha lenne ilyen lehetősége – gondolom.
– Milyen következménye volt ennek a „befogadó” államokban?
– Beindult a fejlődés. Alacsony munkabérért alkalmazták az embereket az úgynevezett machiladora üzemekben, ahol a víz például nem iható, csakúgy, mint Egyiptomban, ezért a cégek azt csinálták, hogy ingyenkólát adtak a dolgozóknak, két üveggel egész napra, hogy ne betegedjenek meg a víztől, mert akkor kiesésük lesz. Magyarul kólát itattak velük, és nem vizet, hogy többet dolgozhassanak. Az autógyártók délre menekülése munkanélküliséget eredményezett északon. A multinacionális céget azonban végképp nem érdekli, hogy mi jó vagy mi nem jó Amerikának.
– Nálunk ilyen vonatkozásban legfeljebb azt lehet elérni, hogy kivonulnak az országból a befektetők.
– Igen, de persze a multik azért itt vannak addig, amíg kedvezményeket kapnak, meg amíg aránylag alacsony a munkabér és kielégítő az infrastruktúra. Tehát ez egy többtényezős dolog. Versenyképesség szempontjából ezért is próbálja a jelenleg regnáló kormány alacsonyan tartani a munkabéreket; nem akarja megemelni a minimálbéreket, mert az emelés kihathat arra, hogy bármely külföldi kézben lévő ipar hirtelen úgy dönt, neki már nem éri meg Magyarországon termelni, és kivonul. Ez előfordult már az IBM és a Ford esetében is Székesfehérvárott. Bármilyen témának, amit megpendítünk, van egy versenyképességi oldala. Ez fontos, mégis ritkán beszélünk róla.
– Az egészségügyben a kormány szerint a verseny biztosítása végett van szükség reformra.
– Valótlanul kommunikálnak erről, mert például az amerikai több-biztosítós rendszer gyakorlatilag már bizonyítottan tönkretette a versenyképességet az USA-ban. Az SZDSZ kettős kommunikációt folytat: az egyik oldalon azt hajtogatják, hogy kell a liberalizmus, a másikon viszont éppen a hagyományos liberális elveket tiporják meg.
– Mégis a mai napig több-biztosítós rendszer van az Egyesült Államokban.
– Az úgynevezett „redneck” republikánusok, akik általában félművelt állampolgárok és extrém jobboldaliak, kezdtek el kiabálni, hogy a clintoni kezdeményezés „szocializmussal ér fel” – tehát a kommunikáció szinte ugyanaz volt, mint most az SZDSZ részéről. Az amerikai nép ennek akkor valamelyest bedőlt, megijedt. Itt most nálunk hasonló riogatás folyik, azzal ijesztgetik a lakosságot, hogy visszatérünk a Kádár-rendszerhez, pedig ez nyilvánvaló hazugság. Arról van szó, hogy az ellátórendszereket úgy kell megcsinálni, hogy az egy kapitalista társadalomban is szolidáris legyen, és nem utolsósorban versenyképes, tehát ne túl drága.
– Önnek van a lobbizás területén szakmai tapasztalata, de mi a helyzet egy egyszerű civil szervezetnél?
– A lobbitevékenység olykor félreértett dolog, mert a korrupcióval teszik egyenértékűvé. Valójában egy nagyon fontos demokratikus jogról van szó. Arról, hogy bárki szabadon képviselheti érdekeit a törvényhozás és a végrehajtó hatalom felé. Nagyon fontos a civil társadalom létjogosultsága.
– Van még mit tanulni ezen a téren.
– Körülbelül hatszáz bejegyzett szervezet van a parlamentnél, civil szervezetekről van szó. Köztük szerepel az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) is. Van már egy lobbitörvényünk is, de az a civil szférára nem vonatkozik, tehát az AmCham, amelyik a legnagyobb profi lobbierő Magyarországon, gyakorlatilag korlátozás nélkül lobbizhat továbbra is. Pedig ismeretes, hogy nem civil szervezet, hanem a legnagyobb magyarországi multinacionális cégek deponálóhelye. És mindenbe beleszólnak, helyesen vagy helytelenül: adózás, tb vagy bármilyen témakörben. Nekik vélhetően tetszik a több-biztosítós rendszer, nem álltak a társadalom és az állampolgárok mellé.
– Mögöttük van tőke, a hazai civilekkel ellentétben.
– Ez így igaz. Az egész magyar társadalom sikere azon múlik, hogy a civilekkel mi lesz. És itt fontos lehet a lobbizás mint tevékenység. A hangjukat hallatni kell, és mindig meg kell hallgatni őket. Ezt mindenkor lehetővé kellene tenni a számukra, a parlament kapuit meg kéne nyitni előttük. A tisztelt képviselőknek pedig meg kellene tanulniuk demokratikusan viselkedni: ha egy állampolgár ír egy levelet nekik, vagy küld egy e-mailt, akkor azonnal kötelező módon válaszolniuk kell. És ha ezt nem teszik meg, akkor nem az állampolgárokat képviselik, hanem saját magukat, tehát meneszteni kell őket a pozíciójukból.
– Ez az elmélet, de a gyakorlat mást mutat.
– Mert van egy gyenge alkotmányunk, amelyet újra kellene írni. Ez ugyanis a régi rendszer képviselői és az akkori lelkes ellenzék között 1990-ben egy kompromiszszumos alkotmány volt. És ebben rengeteg olyan beépített dolog van, ami gyakorlatilag lehetővé teszi, hogy a múlt folytatódjon. Például magas beosztású miniszterek, köztisztviselők vígan visszakerülhetnek az államhatalomba, ami képtelenség egy tiszta lappal induló demokráciában.
– Mi a teendő?
– Jobban össze kell fogni, kialakítani egy olyan társadalmat, ahol mindig mindenhol beleszólhatunk a kormányzás ügyeibe. Mindig döngetni kell a falakat, hátha leomlanak, ugyanakkor valahol úgy látom, hogy a magyar értelmiségnek van egy komoly feladata, amit mindeddig még nem teljesített. Tartozik az állampolgároknak azzal, hogy válságos helyzetekben nem a hatalom, hanem a szavazók és a közvélemény oldalára álljon.
Orbán Viktor
Újabb részletek derültek ki Von der Leyen kínai buszoztatásáról
