Technológiai kamaszkor vége: az MI hamarosan okosabb lesz a Nobel-díjasoknál

Az emberiség a mesterséges intelligencia fejlődésének olyan szakaszába érkezett, amely próbára teszi majd fajunk jövőjét – írja az egyik legmeghatározóbb MI-műhely, az Anthropic vezérigazgatója. Dario Amodei szerint a világnak mielőbb fel kell ismernie a technológiában rejlő valódi kockázatokat.

2026. 01. 28. 13:06
Forrás: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utal a Grok mesterséges intelligencia által az utóbbi időben létrehozott szexualizált mélyhamisításokra, amelyek karácsony és újév környékén árasztották el az X közösségimédia-platformot, többek között gyermekek szexuális zaklatását ábrázoló képi és videóanyagokkal.

Néhány fejlesztővállalat nyugtalanító hanyagságról tesz tanúbizonyságot a kiskorúak védelme és a modellek szexualizációja terén, ami komoly kételyeket ébreszt azzal kapcsolatban, hogy képesek lesznek-e kezelni a jövőbeli rendszerek sokkal súlyosabb kockázatait.

Az Anthropic vezérigazgatója szerint akár egy-két éven belül is megjelenhetnek a rendkívüli képességű mesterségesintelligencia-rendszerek, amelyek már képesek autonóm módon tudományos kutatásokat végezni és saját fejlesztési folyamataikat irányítani.

A meghatározása szerint ez az „erőteljes MI” olyan modell, amely túlszárnyalja egy Nobel-díjas tudós szintjét olyan területeken, mint a biológia, a matematika, a mérnöki tudományok vagy a kreatív írás. Ez a rendszer nemcsak utasításokat ad az embereknek és együttműködik velük, hanem – bár alapvetően a szoftveres térben létezik – képes robotokat vezérelni, sőt, speciális hardvereket is tervezhet saját feladatai elvégzéséhez.

Ha a jelenlegi exponenciális fejlődés töretlen marad, a mesterséges intelligencia néhány éven belül szinte minden területen felülmúlja az emberi teljesítményt

– hangsúlyozza az esszé.

Dario Amodei korábban közölte, a mesterséges intelligencia a következő öt évben felére csökkentheti a belépő szintű szellemi munkakörök számát, és 20 százalékkal növelheti az általános munkanélküliséget.

Esszéjében arra figyelmeztet, olyan mértékű lehet a mesterséges intelligencia gazdasági haszna, például a munkahelyek automatizálásából származó termelékenységnövekedés, hogy nem lesz döntéshozó, aki képes lenne megálljt parancsolni. Ez a valódi csapda: a mesterséges intelligencia akkora hatalmat és csillogó lehetőségeket kínál, hogy szinte lehetetlen lesz korlátokat szabni neki az emberi civilizáció védelme érdekében.

Amodei azonban végső soron optimista a kedvező kimenetellel kapcsolatban. „Hiszem, hogy határozott és körültekintő fellépéssel a kockázatok kezelhetők, sőt, jó esélyünk van a sikerre. A folyamat végén pedig egy sokkal jobb világ vár ránk, de ehhez fel kell ismernünk, hogy sorsfordító civilizációs kihívás előtt állunk.”

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.