Korunk hősei

Két liberális: Verebes István és Horváth Ágnes. Kettejük jellemzője, hogy világlátásuk és ízlésük sokban hasonlít. Prototípusai azoknak, akiktől az úgynevezett egyszerű emberek sikítva menekülnének, ha tehetnék. Nem a külsejükkel van a baj, mindenkinek olyan jutott, amilyen; amit tesznek, amit mondanak, amit képviselnek, attól kap allergiás rohamot mindenki, akinek a fejében több van, mint a klasszikus káposztalé. Nem tudni, mennyiért éri meg lemenni kutyába, alázatosan alákérdezni, vagy csűrni-csavarni, nehogy megsértődjön a kormányzati ember. A közszolgálati televízió szombati sivatagjában Verebes szitálja a futóhomokot. Már nem is hazudik, megteszi azt napi rutinnal az őszödi szónok. Helyette jön a félinformáció, az elhallgatás, a sárkenés. Azt mondja Verebes István Tamás Gáspár Miklósnak: „Szégyellem magamat, hogy olyan országban élek, ahol két gyereknek (két kerepesi cigány gyerekről van szó) azt mondják: ti ne gyertek délelőtt iskolába, hanem délután, külön.” Ennyi. Magyarázat nincs, csak Verebes emésztő szégyene. Az, hogy a két gyerek egy egész osztály életét teszi tönkre, hogy naponta leköpik, megverik, lekurvázzák a tanárt, Verebes „elfelejtette” hozzátenni; miként ezzel a szöveggel pontosan azok alá adja a lovat, akik holnapután kisbaltával mennek be az iskolába igazságot osztani. A liberálisoknak látható örömük telik abban, hogy a magyarokat megalázzák, semmibe vegyék, állandóan büntessék, vagy szégyenpadra ültessék. Verebes másik lelki fele az egészségügyi miniszteri székben ül. Hogy ki ő, nem lehet tudni. Érvet nem ismer, vitázni nem tud, kárörvendeni annál inkább, rosszindulatú, beképzelt, cinikus nőszemély, aki át van itatva az orvosok és a betegek iránti kendőzetlen utálattal. Horváth Ágnes sok mindent mondott már, ami miatt kevésbé gyáva országokban száműzték volna a kormányból, de a legutóbbi bravúrja megvillantotta sötét oldalát: amelyik kórház záros határidőre nem szerelteti be a széfeket – az esztelen ökörség szimbólumait –, azoknak visszavonják, elveszik a működési engedélyét. Jól értettem?! Nincs széf, bezár a kórház. Akkor meghal a beteg a zárt ajtó előtt? Előtte hazazavarják az ott fekvő összes pácienst? Műtétek sorozata maradhat el, mert a széftelen kórháznak nincs tovább engedélye a gyógyításra? Ha bezárnak egy kórházat, mert nincsen széfje, akkor mikor nyithat ki újra? Akik közben lesznek betegek, hány kilométert vonatoznak egy széfes kórházért? Hogy s mint van ez? Az egészségügyi miniszter egy széf miatt képes ekkora lármát csapni, de nem zavarja a málló vakolat, a káosz, a koszos vécé, a műszerhiány, az óvodai stoki, amire a látogató fél feneke sem fér rá, nem zavarja, hogy a kórházak átjáróházakká züllöttek, ahol hajnaltól éjfélig vircsaftolnak a látogatók. Nincs gyógyszer, még akkor sem, ha azt hazudják, hogy van, a hónap felére kifogy a keret. Horváth Ágnest ez nem érdekli. A lényeg a széfen van. És most elgondolkodhatunk azon, hogy mitől lehet ez a nő miniszter. Gyűlöli az orvosokat, lenézi a betegeket, elhajtja az ellenzéket, bagóért eladja a tb-vagyont, miközben cinikusan vihorászik mások kínjain. Kering egy levél az interneten, amit egy szekszárdi gyermekorvos írt neki, akinek a fizetési borítékjában havi nettó 57 900 forint lapult, ügyeleteket és hétvégéket is beszámítva. Tiborc kései utódja a hivatásszeretetére hivatkozva nem lázad a sorsa ellen. Rosszul teszi. Ez az, amire a liberálisok számítanak. A jámbor magyarra, aki még büszke is arra, hogy vesztes.