Menekültek kálváriája

Több tízezer ember törte át a Gázai övezetet Egyiptomtól elválasztó rafahi határátkelő kerítését, mintegy megerősítve az ENSZ által megállapítottakat: a keskeny földsávban egyre elkeserítőbb körülmények uralkodnak. A boltok üresek, a lakosságnak nincs munkája, az „állami” alkalmazottak pedig nem kapnak fizetést, hiszen maga az állam sem létezik. Izrael ugyan hivatalosan 2005-ben kivonult a területről, ám Gáza mégsem szabad. Határait Izrael ellenőrzi.
A helyzet fonákságát jól jelzi, hogy hivatalosan a területet a Palesztin Nemzeti Hatóság irányítja, de azt 2007 közepén a Hamász radikális mozgalom emberei – akik egy évvel korábban megnyerték a választásokat – kifüstöltek onnan. A mintegy másfél milliós lakosságból egymillió az ENSZ által elismert menekült, de ők valójában nem gázaiak, hanem Izrael területéről érkeztek a nagyvárosba és környékére, a zsidó állam 1948-as megalakulását követően. Hatvan évvel ezelőtti kiűzetésük óta felnőtt egy nemzedék, amelynek tagjai már menekülttáborban születtek, s ott is haltak meg, ám azóta sem tudták rendezni státusukat. Az ENSZ határozata szerint az tekinthető menekültnek, akinek 1946 júniusa és 1948 májusa között a brit mandátum idején, Palesztina területén volt a lakóhelye, és az arab–izraeli konfliktus következtében kényszerült távozásra. A legtöbb ember továbbra is őrzi egykori háza papírjait, amelyekkel egy nap reményeik szerint visszatérnek otthonukba. Igen ám, de Izrael azokat a házakat már rég lerombolta, helyükön új lakónegyedek épültek fel, vagy a ház ugyan áll, de már más lakja.
Hogy visszatérhessenek egy nap a szülőházaikba, erre a most döcögősen megkezdett béketárgyalások ellenére vajmi kevés az esély. Izrael ugyanis ragaszkodik az állam „zsidó és demokratikus” jellegéhez, amelyet az esetleg visszatelepülő egymilliós gázai, valamint ciszjordániai és a szomszédos államokban tartózkodó menekültek óhatatlanul megkérdőjeleznének. Bár se Ciszjordánia, se a Gázai övezet nem tartozik egyetlen országhoz sem, az izraeli javaslatok szerint a szomszédos arab államoknak kellene befogadniuk a menekülteket, akik jelenleg nagyjából hárommillióan vannak. Az 1957-es homszi menekültügyi konferencián az arab államok kötelezték magukat, hogy nem adnak állampolgárságot a palesztinoknak, s ezt később az Arab Liga határozatban erősítette meg. Bár Jordánia később mégis adott útlevelet számos palesztinnak, a menekültek legnagyobb része azonban továbbra is menekülttáborban él Izrael határain kívül, borzasztó körülmények között.