Miképpen lehetséges, hogy ennyi ideig a nyakunkon tud ülni ez a veszélyesen erőszakos és látványos komédiás? Egy notórius hazudozó, nagyotmondó, betegesen féltékeny, csekély műveltségű, hiteltelen, nagyravágyó, hámló tenyerű férfiú, aki elvileg demokratikusan megválasztott miniszterelnöke Magyarországnak
A SOTE Magatartás-kutató Intézete tanulmányt írhatna a Gyurcsány- jelenségről. Miképpen lehetséges, hogy ennyi ideig a nyakunkon tud ülni ez a veszélyesen erőszakos és látványos komédiás? Egy notórius hazudozó, nagyotmondó, betegesen féltékeny, csekély műveltségű, hiteltelen, nagyravágyó, hámló tenyerű férfiú, aki elvileg demokratikusan megválasztott miniszterelnöke Magyarországnak, a valóságban pedig tengernyi hazugsága árán jutott a hatalomba.
Kormányával együtt trónol hivatalában, és kifejezetten élvezi, hogy a magyar nemzet túlnyomó többsége utálja őket. Sőt, ami még Kádár alatt sem igen történt, Gyurcsány és hívei minden alkalmat megragadnak, hogy röhögjenek, gúnyolódjanak, cinikusan élvezkedjenek választóik kilátástalan helyzetén. Nem volt még kormányunk a rendszerváltás óta, amelyikből ennyire hiányzott a profizmus, a közjóra törekvés, a tisztelet, illetve a választók szeretete. Úgy bizony! Hat éve vagyunk kísérleti nyulai egy baloldali, szociálisan érzékeny, igazságos, piacgazdaságnak csúfolt rablógazdálkodásnak, amely Magyarországot az Európai Unió újonnan csatlakozott országai közül az elsők közül az utolsók közé taszította. Már akkor lépnünk kellett volna, amikor ez kiderült. Már akkor gyanút foghattunk volna, hogy sem Medgyessy Péter, sem Gyurcsány Ferenc nem ért a kormányzáshoz. Illetve az utóbbi valamihez nagyon ért. A tömegpszichózishoz, manipulációhoz. „Húzzunk bele! Gyerünk, gyerünk! Csináljuk, barátaim!” szlogenek mögött az ásító üresség. Gyurcsány Ferenc kormányzás helyett feltalálta a permanens médiajelenlétet. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan zúdítja a társadalomra aktuális lózungjait, magán- és családi életének történéseit. El lehet dönteni a születendő gyermek nemét, soha be nem tartott törvény készült az adócsökkentésről, úgy növelik családi pótlékot, hogy csökkentik, egyszer földet osztanak, máskor biopoliszok és technopoliszok terveződnek, nem engedünk a negyvennyolcból, egyszer százat lépünk a semmibe, máskor tisztaságicsomagolunk.
Közben drámai módon épül le az ország, soha nem tapasztalt bizonytalanságot és apátiát eredményezve a lakosság körében. Vannak demokratikus intézmények, pártok, ellenzéki és kormánypárti megnyilvánulások, de lassan és biztosan ezek a demokratikus intézmények vagy kiürülnek, vagy bekebelezi őket a kormány. Legutóbbi elborzasztó példája ennek Draskovics Tibor igazságügyi miniszterré kinevezése. Abban a pillanatban világossá vált, a miniszternek nem lesznek gátlásai betiltatni a Magyar Gárdát, függetlenül attól, hogy van ennek valamiféle törvényes alapja, vagy nincs. Sőt! A napokban a miniszterelnök értésünkre adta, sokkal szigorúbban fog eljárni az ellenzékkel szemben, azaz ebben a „demokráciában” a miniszterelnök nem hajlandó elviselni az ellenzéket. És mi lesz? Lövetni fog? Vagy kivezényli ellenünk az In-Kal Securityt? Hiszen már akkor távoznia kellett volna, amikor szétverette az ellenzék békés nagygyűlését, és nem a megvakított, csontja tört civilek ágyánál serkentette a könnyeit, hanem a sérült rendőröknél domborított.
Le kellett volna mondania az őszödi beszéd után is, ugyanis nem a párt- vagy tettestársainak hazudott éjjel-nappal két éven keresztül, hanem annak a társadalomnak, amely gyanútlanul újraválasztotta őt. Nem szólva az unásig rágott Fittelina, Nomentana, balatoni üdülők simlis ügyeiről, amelyeknél csak az mentette meg Gyurcsányt, hogy büntethetőségei elévültek. Eleinte azt hittük, magába száll, az eredménytelen kormányzás észhez téríti, és lemond. Esze ágában sincs távozni, az egész országra romlást hozva ragaszkodik a hatalomhoz, nyilván nem önszántából. Magyarország ma úgy néz ki, mint egy kifosztott ház: ajtó-ablak letépve, a szél jár az üres falak között, és az ellopott bútorok körvonalai emlékeztetnek a hajdan gazdag portára.
Most ott tartunk, hogy hüledezve nézhetünk körbe: nincs egy stabil pontja az életünknek: korrupt politikusok élősködnek a nemzeten, ügyes haverok és hálózatok szedik szét a vagyon maradékát, nem tudjuk, hogy Gyurcsány hova köti az ország szekerét, csak sejtjük, hogy mindenkinek felajánlkozott már. Az utóbbi hat év eredménye az 1978-as bérszínvonal, és ez minden hablatynál többet mond. Hiábavaló a sajtó egészségesebb részének tiltakozása: az ország egyik fele tehetetlenül, sőt elismeréssel nézi a gigantikus tolvajlást. Kétezermilliárdos vagyonvesztés a MÁV-nál? 15 586 milliárd forintos államadósság? Ki hozta össze? Hatezermilliárd forint a magyar családok banki tartozása. Micsoda jótétemény, hogy hárommilliós kölcsönt úgy adnak, hogy majd kilencmilliót kell visszafizetni? De el kell fogadni, mert kikapcsolják az áramot. Kell? Könnyed bejelentés, hogy itt félmillió ember nem kap majd nyugdíjat? Hogy következhet ilyen be? Milyen gazdaságpolitika folyik ott, ahol emberek 30-40 ezer forintokból élnek, miközben mindent piaci áron vesznek meg? Miként lehetséges, hogy a bankok fulladoznak a pénzükben, de egy kisvállalkozó képtelen előteremteni azt a fedezetet, ami egy hitelhez kellene? A sajtó megéljenezte a bíróságot, amiért a globexeseket 7 évre ítélték. Talán 15 év kellett volna, és teljes vagyonelkobzás. Az ezermilliárdok mellett már nem számít a kisbefektetők elsikkasztott pénze? Hol van Kulcsár Attila, akit a Gyurcsányi nagyember kihúz majd a pácból? Az egészségügyi miniszter a vizitdíjat próbálja kimagyarázni. Amikor a Budapest Airportot eladták, az ellenzék kérte, hogy a 450 milliárdos bevételt fordítsák az egészségügyre. A pénz elfolyt, és a nyugdíjasok 300 forintjával kell befoltozni az egészségügy lyukait. Mi van, ha holnap eszébe jut Hiller Istvánnak, hogy rosszul keresnek a tanárok, nosza minden gyerek hozzon hetente egyszer becsengetési pénzt, ami legyen, mondjuk, 300 forint. Ezzel majd kipótolják a tanárok fizetését. Amennyiben a kormány nem képes adóinkból eltartani a közalkalmazottakat, mondjon le.
A gazdaságot a multicégek tartják össze, a szolgáltatásoknál teljes az anarchia (akár 36 ezer forintért cserélnek ki egy biztosítékot), a kulturális élet egy zárt társaság nézhetetlen filmjeiből, ragacsos színházi produkcióiból és az egysejtűek ízlésére hangolt televíziós produkciókból áll össze. Az egészségügy és az oktatás tönkretéve, a vidékre kimondták a halálos ítéletet, az adók és az árak folyamatosan emelkednek. És még itt is, és most is képesek olyan döntéseket hozni, ami bámulatra készteti az edzett közvéleményt. Gyurcsány meghirdeti a baloldali polgárosodást, miközben a rá szavazó híveinek több mint ötven százaléka nyugdíjas. Íme, a milliárdos, akinek évente százmilliós osztaléka van, és pici vagyonokat vizionál. Ez is blöff, ebből sem lesz semmi, mint a 300 milliárdos adócsökkentésből, amit beígért majd valamikorra. Gyurcsány Ferenc a hazudozás virtuóza. Mintha az őszödi beszédet nem ő, hanem az ellenzék vezetője mondta volna el. Határozottan nyilatkozza bele a kamerába: a Fidesz az, amelyik hazudik reggel, délben és este. Ez már a végjáték, srófolni az indulatokat: az egészségügyi reformnak túl sok a halottja, a magyar népesség egyre gyorsabban fogy, a gigantikus lopások egyre gyakrabban lepleződnek le, mindent elönt a félelem és a bizonytalanság. A kormány tagjai testőrök nélkül nem mernek az utcára menni. Gyurcsány ígéretei végére ért, és közben semmiből sem tanult. Egyetlen biztos pontja maradt: beteges, nem szűnő féltékenysége Orbán Viktorra. A magát szerényen államférfinak képzelő Gyurcsány örökösen arról prézsmitál, hogy a másik embert tisztelni kell, majd ezt illusztrálandó paprikajancsinak nevezi ellenfelét. Ne csodálkozzon hát, amikor az első pofon elcsattan majd. Azon hívei kezétől, akiket ilyen módon biztat az erőszakra.
