A magyar zene emigráns követei

1956 októbere után számos kiváló magyar muzsikus elmenekült az országból. Ha nem menekült, akkor küldték. Egyikük Köves Iván csellóművész, a Philharmonia Hungarica zenekar tagja volt. Köves Iván fotóművészként is hírnévre tett szert, képeiből április 6-ig látható kiállítás az Operaház vörös szalonjában.

Világhírű zenekar volt, művészi erényeit mindenhol méltatták, ám a rendszerváltozásig itthon még a neve is tiltólistán maradt. A rádió nem játszotta a felvételeit, a magyarra fordított lexikonokból következetesen kihúzták a nevét. A magyar zenekultúra emigráns követe, szabad magyar filharmónia – ez volt a Philharmonia Hungarica.
1956 októbere után számos kiváló magyar muzsikus elmenekült az országból. Ha nem menekült, akkor küldték. Sívó Józsefet, a Bécsi Filharmonikusok későbbi koncertmesterét például vitték autóval, csak már hagyja el az országot. Azután aludhatott Brahms szobrának tövében, a hóban. De a menekülttábor sem volt luxusüdülés.
Egy ifjú karmester, Rozsnyai Zoltán 1956 végén Bécsben az emigráns léttel járó viszontagságok ellenére mégis arról álmodott, hogy összegyűjti menekült muzsikustársait, és zenekart alapít. A Rádiózenekar, az Állami Hangversenyzenekar, a Filharmóniai Társaság vagy a MÁV egykori szimfonikusai hamarosan a Musikverein ajtaján kopogtattak, hogy részt vegyenek a formálódó magyar együttes meghallgatásán.
A Philharmonia Hungarica, amely nevét első gazdasági vezetőjének, Csobádi Péternek köszönheti, 1957 májusában mutatkozott be a Konzerthausban, majd a Musikvereinban. A szólisták: Starker János, valamint Yehudi Menuhin. A zenekar fogadtatása rendkívüli volt, az érdeklődés a szimpátián túl is egyre csak nőtt. (Csobádi később Karajan titkára lett, jelenleg több tucat komolyzenei könyv szerzőjeként és a Karajan Alapítvány vezetőjeként ismert.)
A Philharmonia Hungarica 1957 októberében már első tiszteletbeli elnöke, Doráti Antal vezényletével koncertezett. 1959-ben hat országban, nyolcvanhét koncertből álló turnén vett részt, október 23-át a Carnegie Hallban ünnepelte. A zenekarnak még az sem árthatott, hogy a magyar állampárt hírszerzése egy időben a Galambos és a Cyrano fedőnevű ügynököket a zenekarra állította, akik ármányban és hitelrontásban szorgoskodtak. Szerencsére hiába. Ám Bécsben egy ötödik nagyzenekar nem élhetett meg sokáig. A Philharmonia Hungarica intendánsa, Heinrich Kraus némi szerencsével összetalálkozott egy német ipari kisváros, Marl polgármesterével, s a Philharmonia Hungarica 1959 végén a Ruhr-vidék északi csücskébe települt át.
Doráti és Menuhin a zenekarnak mindvégig tevékeny, jó szelleme maradt. A Philharmonia Hungarica pedig az egész világon ismertté vált azáltal, hogy 1970-től három és fél éven át, Doráti vezényletével elsőként rögzítette lemezre Haydn összes szimfóniáját. A Decca felvétele ma is magasan jegyzett a komolyzenei piacon.
A német újraegyesítés után a szövetségi állam és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány már nem tudott mit kezdeni a zenekarral, s az utolsó alapító tag nyugdíjazásakor az ezredfordulón beszüntette az együttes támogatását. A zenekar alapításának 45. évfordulóján „posztumusz” vehette át az Európai Kultúráért díjat.
E zenekar történetét idézik meg április 6-ig az Operaház vörös szalonjában Köves Iván fotográfiái, aki fotóművészként is hírnévre tett szert. Már 1958-ban négyezer versenyző között első és harmadik díjat nyert egy nemzetközi fotópályázaton, egy párizsi kiállítás után pedig Picasso leakasztotta Köves képét a falról, és hazavitte – cserébe egy saját képért. A zenekar történetét Szőke Cecília könyve és Somogyvári Rudolf dokumentumfilmje örökítette meg. Köves Iván kiállítása előadásnapokon, délután három órától látogatható.