A nem vénnek való vidék gyászfekete western, antikalandregény, egyben az ötvenes-hatvanas esztendők beatszáguldás-irodalmának minden illúziótól megfosztott alakmása. Cormac McCart-hy filmszerű látásmóddal varázsolja olvasóit napjaink Amerikájába, az egykori vadnyugati hősök véres tetteinek helyszínére. Írói eszközei a rövidre zárt, csattanósan fogalmazott mondatok, a filmszerűen pontos, aforisztikus leírások, a drámai párbeszédek Alain Robbe-Grillet objektivitását, Chandler, Hammet irodalmi krimijeinek vérfagyasztó szenvtelenségét idézik emlékezetünkbe. McCarthy stílusa mégis egyedi, szó- és mondatfűzése sajátosan utánozhatatlan.
A puszta cselekmény vérvörös rémregény. Benne egy sátánian okos, pokolian zseniális emberi szörnyeteg fakaszt nemegyszer olyan bőséges vérfürdőt, melyhez képest bíbor patakocska minden rettegett, világsikert kaszáló thriller. Lényeges különbség, hogy McCarthy célja az említettekkel ellentétben nem a palifogó ösztönborzolgatás és a kemény idegtépés. Írónk megmutatja, hogyan sikerült földünket olyan siralomvölggyé tennünk, amelyhez képest Dante legsötétebb pokolbugyra is megváltás.
A regény annak ellenében jött létre, amit a gyilkos hajlamainkkal kacérkodó szennyirodalmi alkotások vagy a lelkeket kiürítő, üzenetmentes posztmodern szövegek képviselnek.
McCarthy azzal bűvöli el az ismétlődő vérengzések, menekülések, a motel-, iroda-, szobabelsők, a lepusztult amerikai határvidék hajszálpontosan részletező leírásától néha kicsit türelmetlen olvasót, hogy a kést tartó kéz folyton a levegőbe emelkedik, a pisztoly, a gépfegyver bármikor elsülhet. De soha nem akkor, amikor várjuk. És semmi nem úgy történik, ahogyan azt az átlag kalandregények sztereotípiáihoz szokott olvasó elképzelné. A hidegvérű, tudományos módszerrel gyilkoló, zseniális mészáros, nevezett Anton Chigurh útját véletlenül keresztező rokonszenves, vétlen posztwesternfigura, a kései bűntelenül bűnös beatnik, Llewelyn Moss és felesége, az alvilág és az igazságszolgáltatás peremén egyensúlyozó egykori katonatiszt-ügynök, Carson Wells sorsa is egészen másként alakul, mint hinnénk. A bestiális és körmönfont módon relativista világgal két ember próbál szembeszállni a bibliai tízparancsolat, a krisztusi tanítás, a hazaszeretet nevében: Bell, az öreg seriff és korosodó felesége. Hogy milyen sikerrel, azt elárulja a cím: Nem vénnek való vidék a mai vadnyugat.
A regény kíméletlenül kiforgatja az ígéret földjét a múlttal kapcsolatos hősi nosztalgiákból is. Az egyetlen rokonszenves hős a feleségének írt vallomáslevelekben leírja, öreg epizodista barátaival folytatott beszélgetésekben kimondja: felelős a mai siralomvölgyért a vériszamos történelem, a sírok fölött díszelgő hamis földi paradicsom. És mindenekelőtt a vietnami háború. Aztán betetőzi a romlást a liberálisok képmutató fanyalgása a hittől, a valódi hazaszeretettől. A kör bezárult. Marad a Nem vénnek való vidék morál nélküli pokla a jelenben.
Cormac McCarthyt, az 1933-ban született, tízregényes, Pulitzer-díjas írót nem hiába mondják a világ egyik legfontosabb regényírójának. Művéből az is kiderül, hogy a mai világban eluralkodó, az igazsággal szemben menetelő formális jog és az erkölcsi korlátok nélküli szabadság totális diktatúrája szükségeltetik ahhoz, hogy a regény gátlástalan fantomja, a sátán földi reinkarnációja és helytartója legyőzhetetlennek tűnjön. És nem csak Amerikában. Chigurh már Európa kapuin is egyre agresszívebben kopogtat.
(Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék. Magvető, fordította Bart István. 365 oldal, 2890 Ft.)
origo.hu
Sasvári Sándor megrázó vallomása: így tették tönkre a családját
