Elsodorva

Drozdy Győző emlékiratai az utóbbi évek legszínesebb, legizgalmasabb és legeredetibb könyve, amely ebben a műfajban íródott. A kötet olyan, mint a szerző élete: színes és izgalmakban bővelkedő. Drozdy gyermekkorában határozta el szinte fogadalomszerűen, hogy politikus lesz. Felfogása szerint az élet nagy kaland, mert az ember elindul egy úton, és sohasem tudhatja, hogy a következő kanyarban milyen megpróbáltatás vár rá. Nos, őt érte jó néhány életének nyolcvanöt esztendeje alatt. Nyolcvanévesen a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére kezdte el írni emlékiratait. A mű arról tanúskodik, hogy teljes szellemi frissességben, természetes humorát is megtartva élte újra azt a viharos fél évszázadot, amelynek nem jelentéktelen szereplője volt.
Több ciklusban volt országgyűlési képviselő, laptulajdonos, lapszerkesztő, közíró, földbirtokos, üzletember, aki mindig talpra állt azután, hogy a történelem lesodorta életpályájáról. A kötet címe – Elvett illúziók – már önmagában vallomás. Drozdy Győző fájdalmasan és öniróniával látja be, hogy a politikusok mily gyarló emberek, sokan közülük műveletlenek és tehetségtelenek, s hogy a politika sokszor véletlenszerűen alakul, aminek döntő hatásai lehetnek és olykor lettek is a magyar nemzetre. Rengeteg más, akár pletykaszintűnek is nevezhető újdonsággal lepi meg a történelmet kedvelő közönséget is. Például elárulja, hogy Linder Béla alkoholista volt, és félig öntudatlan, részeg állapotban tette a Károlyi-kormány hadügyminisztereként nevezetes kijelentését: „Soha többé katonát nem akarok látni!”
A kötet nem csupán klasszikus értelemben vett memoár, egyben történelemkönyv is, amelyből átfogó ismereteket szerezhet az olvasó a tárgyalt korról. Regény is, színes, élménydús párbeszédek tarkítják az írást, neves vagy méltatlanul névtelenségbe hullott szereplők mondják el legőszintébb gondolataikat, amelyekből itt-ott kisüt az is, hogy az ország sorsát meghatározó személyek bizony sokszor nem tudták, hogy döntésük milyen következményekkel jár. Az ideológiák kavalkádjában Drozdy iránytűje is kilengett néha, de érett felnőttként tántoríthatatlan antifasiszta és antikommunista volt, többször vállalta az üldöztetést.
A tanulságokban bővelkedő emlékezésből számos áthallás adódik. Számomra leginkább az, hogy Magyarország politikáját, az ország és a nép sorsát – államformák változásától és hatalmi csoportok egymást követő rendszerétől függetlenül – mindig egy szűk kör határozta meg. Ezekben a körökben akadtak ugyan kiemelkedő képességű személyek, de többnyire a középszer, a naivitás, a dilettantizmus volt jellemző, és bizony olyanok is voltak köztük, akik galád eszméket hirdetve nyomorították az országot, vitték pusztulásba a magyarságot. Csoda, hogy még létezünk.
Drozdy azon kivételes személyiségek közé tartozik, akiket sokszor naivan bár, de mindig a jobbítás szándéka vezetett, s lelki szemeik előtt a magyarság boldogulása lebegett.
(Drozdy Győző: Elvett illúziók. Kossuth Kiadó–Zala Megyei Levéltár. Budapest, 2007. Ára: 2990 forint)