Hit helyett vasakarat

A négy évvel ezelőtti sporttörténeti „földrengés” sem hozott összefogást, nem szüntette meg a szombathelyi Dobó SE és Haladás VSE atlétái közötti hidegháborús helyzetet. Ennek ellenére a vasi megyeszékhely a romokban heverő magyar atlétika erős bástyája, négy-öt szombathelyi atléta is kijuthat a pekingi olimpiára.

A fehér szakállú, idős mester a hideg böjti szelek ellenére kerékpárral érkezik a délelőtti edzésre a Sugár úti Atlétikai Centrumhoz, ahol tanítványai már bemelegítettek. A 71 éves Németh Pál felöltőt vált, menő dzsekijét kopottas, de elmondása szerint melegebb kabátra cseréli, majd a dobóketrec mögé leülve figyeli versenyzői dobásait. Az országos csúcstartó Dívós Katalin hangosan füttyent, ezzel jelzi, hogy társai vigyázzanak, mert dobni fog, s repül a kalapács, aztán elindul a pálya szélén a sportszere után. A már olimpia résztvevő Pars Krisztián következik, majd a fiatal tehetség Németh Kristóf és Nickl Vanda… Az ország legeredményesebb szakosztályában – tavaly a Dobó SE nyerte az egyesületi pontversenyt – jól összeszokottan, fegyelmezetten folyik az edzés, a versenyzők fél szavakból is értik a mesterüket, aki az elmúlt harminc évben Szombathelyen nemzetközi szintű dobóműhelyt alakított ki.
Ezen repedés keletkezett, amikor 2001-ben fél tucat versenyzője – köztük Fazekas Róbert és Annus Adrián – átigazolt a Haladáshoz, a legutóbbi athéni olimpia doppingbotránya pedig földrengéssel ért fel. Mindezek után milyen az atlétika helyzete Szombathelyen? „Szegényes – vágja rá azonnal Németh Pál. – Ebben a városban csak a foci és a kosárlabda számít. Az idén például még egy forint állami támogatást sem kaptunk, hitelből éldegélünk. Odáig jutottunk, hogy még a válogatott versenyzők is saját felszerelésükben edzenek, egy cipő harmincezerbe kerül. Így aztán nem csoda, hogy a hatvanfős versenyzői létszámunk a felére csökkent. És mi vagyunk az országban a legjobbak, képzelje, mi lehet a többi atlétikai szakosztálynál.” Nem bánta meg, hogy nagyon doppingérzékeny sportágban lett edző, amelyben „rásegítés” nélkül nem lehet komoly eredményt elérni? – kérdezzük Némethet, mire így válaszol: „Azt megbántam, hogy atlétaedző lettem, de nem a dopping miatt! Az atlétika semmivel sem doppingérzékenyebb, mint sok sportág, csak itt jelentősen több az ellenőrzés. És ezért több a lebukás is. Volt olyan tanítványom, akit egy év alatt tizenkétszer ellenőriztek. Egy felmérés szerint az atlétika csak a hetedik a sportágak doppinglistáján. Az edzői pályafutásomat sokkal jobban megnehezítette az állandó küzdelem a pénzért, a tárgyi feltételek biztosításáért. Annak viszont örülök, hogy ez a Dobó Centrum felépült. Ha már nem leszek itt, ez akkor is állni fog… Legalább ötven évig!”
A versenyzők közül elsőként a 34 éves Dívós Katalin fejezi be az edzést, aki 2001-es eltiltása óta meg sem közelíti 70,79 méteres országos csúcsát, pedig az olimpiai A szint 69,5 méter…
– Már tavaly be akartam fejezni – mondja őszintén a csinos szőke fiatalasszony –, de úgy gondoltam, még megpróbálok kijutni a harmadik olimpiámra. Évek óta nem kapok fizetést a klubtól, így el kellett mennem dolgozni.
A 26 éves Pars Krisztián méltó utódja az Európa-bajnok Gécsek Tibornak, mert szintén megbízható versenyző: az athéni olimpián ötödik helyezett kalapácsvető az elmúlt négy évben minden világversenyen döntős volt. A téli alapozását zavarta, hogy bal vállát december elején meg kellett műteni.
– Muszáj volt, mert a kidobásnál fájt a vállam – magyarázza Krisztián. – Úgy érzem, a műtét jól sikerült, a fájdalom miatt nem kell visszafognom magam. Ez lelkileg is pluszt jelenthet. A kiesés miatt csak májusban kezdem el a versenyzést. Tavaly, az oszakai világbajnokságon 80,93 méter kevés volt a dobogós helyezéshez. Fantasztikus lenne érmet nyerni Pekingben…
Ezt a csodálatos érzést Annus Adrián és Fazekas Róbert – ha csak néhány órára is –, az athéni olimpián már tapasztalhatta, de aztán doppingvétség miatt megfosztották őket győzelmüktől. Mivel a Dobó SE volt versenyzői az elmúlt hét évben csak nemzetközi versenyekre léptek be a Sugár úti létesítménybe, ezért mi megyünk az egy kilométerre lévő Haladás stadionba.
A hátsó dobópályán Vida József irányításával két olyan atléta edz, aki az athéni olimpián megjárta a mennyet és poklot. Vajon hogyan élték meg, hogy a csúcsról zuhantak a mélybe?
– Szörnyű érzés volt – válaszolja Annus Adrián – Ezt nem lehet szavakkal elmondani. Ezt nem lehet feldolgozni. Arra, hogy ünnepeltből üldözöttek lettünk, az idő sem gyógyír. Valaki ártani akart nekünk, de az egész magyar atlétikának ártott…
Az elmaradt olimpiai jutalommal és járadékkal együtt a két atlétát százmillió forintos kár érte, ráadásul a pereskedés miatt még mindig tartoznak a szövetségnek 3,6 millió forinttal.
- Az elmúlt években anyagilag mínuszba kerültünk – mondta Fazekas Róbert. – De a Haladás a bajban is kitartott mellettünk, biztosítja számunkra a lehetőséget a felkészülésre. Most a legfontosabb, hogy teljesítsük az olimpiai A szintet, mert akkor anyagi támogatást kaphatnánk a szövetségtől, amiből törleszthetnénk a tartozásunkat.
Az Európa-bajnok dobók viszszatérése nem könnyű, a 33 éves Fazekas Róbert mindkét térdét meg kellett tavaly műteni. A 35 éves Annus Adrián pedig a kétéves eltiltás után tavaly csak 77 méterig jutott, s edzője szerint ilyen formában nem lett volna értelme indulnia a világbajnokságon. Adrián szenved, nehezített kalapáccsal edz, a 12,5 és 14 kilós szert kell elhajítania, negyvenszer. Láthatólag nincs olyan kirobbanó erőben, mint négy éve volt, az elszántsága azonban már-már emberfeletti.
– Senki sem kényszeríttet rá, magam döntöttem úgy, hogy folytatom – hangsúlyozza a 2003-as vb ezüstérmes kalapácsvetője. – A feleségem, a tízéves lányom próbált lebeszélni. De a kalapácsról szólt az eddigi életem, s így bár gondoltam rá, nem tudtam befejezni.
– Kinek és mit akar bizonyítani?
– Senkinek semmit. Még magamnak sem! Egyszerűen imádom csinálni. Mit bizonyítsak? Amit tudtam, megtettem a sikerért. Arról nem én tehetek, hogy ilyen lett az élsport. Bárki bármit mond, nem voltam semmivel sem más, mint az olimpiai döntő többi résztvevője.
A fárasztó edzés után mindenki siet haza ebédelni, majd pihenni, hiszen délután az erősítőteremben folytatódik a felkészülés…
A szombathelyi Mátyás pincében – amely nem hasonlít a pestihez – is sokan ebédelnek. Egy hoszszú asztalhoz férfiak ülnek le, akiknél nem az atlétika, hanem a Haladás focicsapata a téma. Amikor Annusék felől érdeklődöm, egy középkorú férfi csak annyit mond: „Mi büszkék voltunk rájuk, de senkitől sem kaptunk pontos választ arra, mi történt Athénban.”
Ezzel sokan vannak így, de a szombathelyi atlétika története e terhes titokkal is folytatódik.