Lázas állapot Koszovó ügyében

Kritikus, kiélezett helyzetben látszik meg legjobban egy ország vezetőinek és értelmiségi elitjének alkalmassága és józansága. A Koszovó függetlenedése kapcsán kialakult helyzet jó lakmusz arra is, hogy észrevegyük, milyenek a mi vezetőink, és hogyan csinálják ezt mások.
Kezdjünk a szomszéd portáján sepregetni: a román politikusok egyöntetűen és habozás nélkül kiálltak a nemzeti érdekeik mellett. Még akkor is, ha ezzel ellent kellett mondaniuk a most éppen nagy barátnak és szövetségesnek tartott Amerikának. Románia soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, mondták, és ezt valószínűleg nemcsak az Erdély-fóbiájuk mondatta velük, hanem az is: ha valaha egyesülnek Moldáviával, akkor nyakukba kapják az ottani Koszovót, vagyis a leszakadni akaró, oroszbarát Dnyeszter Menti Köztársaság problémáját. Romániában csak az RMDSZ keménykedik az albánok függetlensége mellett, de ez fölösleges gesztusnak tűnik. Ok nélkül újra magára zúdította a nacionalista román pártok kritikáját, miközben semmilyen politikai haszna nincs belőle. Igaz, tavasszal helyhatósági választások lesznek, és ilyenkor – de csak ilyenkor – fontos lesz nekik az autonómia. Ha a realista politika szükségességét állandóan szajkózó RMDSZ ilyen következetesen, vehemensen, ennyi konfliktust vállalva küzdene a magyar egyetem, a székelyföldi autonómia vagy más nemzetstratégiai ügyben, mint most Koszovó kapcsán, akkor jóval előrébb tartana a romániai magyarság. Különben még az is könnyen megeshet, hogy Románia csak taktikázik: nagy dérrel-dúrral ellentmond, hogy aztán néhány hónap múlva – amikor már elült a vihar, és az ország jó előre besöpörte Amerikától a gesztusért kért kompenzációt – csendben elismeri Koszovó függetlenségét. Így megmarad az önbecsülése, de nem lesz üres a zsebe sem.
Ha a magyar elit hozzáállását elemezzük a kérdésben, még elszomorítóbb a kép. Kormányszinten egész egyszerűen nincs magyar stratégia – tanácstalanság, zavarodottság, elvtelen kapkodás látszik. Ha oroszokkal tárgyalnak, akkor szerbpártiak vagyunk, ha Amerikában kérdeznek meg minket, akkor a tartomány függetlensége mellett kardoskodunk, máskor meg úgy mondunk valamit, hogy abban nincs semmilyen tartalom. Nincsenek feltételeink, világos elveink, következetes politikánk, és nálunk is az szólal meg a legmarkánsabban ebben a kérdésben, aki nyugodtan megtehetné, hogy kivár. A Fidesznek nem kellene sietnie, hiszen nem az övé a kormányzás felelőssége, mégis, nem győzi hangsúlyozni, hogy támogatja a tartomány függetlenségét. „Egy szükséges műtét mindig lázzal jár” – fogalmazott Németh Zsolt annak kapcsán, hogy a koszovói helyzet miatt atrocitások érhetik a vajdasági magyarokat, és ez egy nagyon szerencsétlen mondat. Mondhatta volna ugyanezt akár Clemenceau is a trianoni döntés után, mert őt aztán tényleg nem érdekelte az anyaországán kívülre szorult 3,3 millió magyar testhőmérséklete. Az akkori lázálom azóta megbukott, és ennek a beteg döntésnek a mellékhatásait nyögjük ma is.
Hogy lezárjuk a romániai párhuzamot, érdekes volna elgondolkodni azon: ha a Fidesz atlantista-realista szárnya olyan következetesen és konokul képviseli a magyar nemzeti érdekeket, mint ahogy a neokon amerikai politikát támogatja, akkor már rég meglenne a határon túli magyarok kettős állampolgársága, és december ötödikére sem került volna sor. Amerika úgy döntött, hogy az érintettek megkérdezése nélkül és a hatályos nemzetközi jogot semmibe véve létrehoz egy új államot, és vele egy egész sor régi-új problémát szabadít a térségre. Kényszerhelyzetben vagyunk, de a kiszolgáltatottságunkat nem kellene azzal növelni, hogy elhamarkodottan döntünk.