Phenjani taps amerikaiaknak

Talán első alkalommal játszották el az amerikai himnuszt Phenjanban a koreai háború óta. A vendéglátók mindent megtettek, hogy a világhírű New York-i Filharmonikusok igazán vendégként érezzék magukat, de valószínűleg nem jelenti a látogatás a falak ledöntését.

Játszottak Gershwint, Wagnert és Bernsteint, valamint egy koreai népdalt a sztálinista stílusú észak-koreai rezsim fővárosában, az összegyűlt pártelit számára. A koncert hatalmas siker volt, öt percig állva tapsolt a hallgatóság, néhány zenész elsírta magát meghatottságában. A tapsolás világbajnokainak számító észak-koreaiak számára azonban valószínűleg ez csak egy koncert lesz a sorban, a diplomáciát nem fogja megváltoztatni. Észak-Koreát George Bush amerikai elnök ugyan egykor még a gonoszok tengelyéhez sorolta, és azóta csak annyi történt, hogy a gyanú szerint kifejlesztettek egy atombombát, majd hirtelen elfogadták a nukleáris program felszámolását segélyekért cserébe. A hatoldalú tárgyalásokat ennek fényében akár sikerként is el lehetne könyvelni, ám a jongbjoni atomlétesítmény bezárásáról egy évvel ezelőtt megszületett a döntés, Phenjan pedig egy hónappal ezelőtt „ideiglenes nehézségekre” hivatkozva mégis visszatáncolt, persze csak a nehézségek elmúltáig. Az amerikaiak szerint ráadásul a hozzájuk eljuttatott dokumentáció az észak-koreai atomprogramról nem teljes.
A történelmi koncert azért mégis rejt érdekességeket. Sokaknak azonnal eszébe jut a kínai–amerikai „pingpong-diplomácia”, amely a hetvenes évek elején sportesemények megszervezésével közelített a politikai egyeztetés felé, vagy a bostoni filharmonikusok 1956-os moszkvai és leningrádi koncertje. Akkoriban ezeket a kulturális miszsziókat is óriási felhajtás övezte, és utólag a diplomácia zseniális trükkjeként értékelték, valódi értékük azonban nem egyértelmű. A zene egyetemes nyelve talán hat néhány észak-koreai és amerikai döntéshozóra, ám a diplomáciai közeledésről Washingtonban valószínűleg már korábban határoztak. Nem véletlen, hogy a világtól elzárt Észak-Korea és az Egyesült Államok közötti viszony oldódásához szükséges – bár egyáltalán nem elégséges – gesztusokat épp Washington teszi meg, mégis gőgös elutasításban van része. A nemzetközi közösség szemében Észak-Korea egyáltalán nem az a pária, mint a nála sokkal kevesebbért is hevesen bírált, szankciókkal sújtott Irán. Az ilyen jelzésértékű gesztusok egyelőre váratnak magukra a perzsa köztársaság és Amerika között.
Egy amerikai professzor az általános lelkesedés közepette igyekezett lehűteni a kedélyeket. A BBC-nek nyilatkozva Brian Myers Észak-Korea-szakértő úgy vélte, egyáltalán nincs semmi áttörésjellegű abban, hogy Dvorákot és Gershwint játszanak Phenjanban amerikai zenészek, sőt, épp beleillik az eddigi képbe. Véleménye szerint az észak-koreai rezsim eddig sem tiltotta el a nyugati zenéktől népét, a külföldi látogatók phenjani utazása ugyanakkor tökéletesen szolgálja érdekeit. „Minden nyugati fontos személyiség, aki Észak-Koreába utazik úgy jelenik meg a helyi médiában, mint aki békét akar kötni Phenjannal” – magyarázta Myers. Szerinte a zenészek mint az amerikaiak képviselői szerepelnek majd a híradásokban, akik a Kedves Vezető, Kim Dzsong Il előtt fejet hajtanak.