A dobosi templomrom

Nem könnyű megtalálni a Déli-Bakony rengetegében, a Sáska, Nyirád, Szőc és Taliándörögd közötti, majd száz négyzetkilométeres négyszögben a török időkben elpusztult Dobos falu nyomát. Az 511 méter magas Agár-tető északi lejtőjén forráscsoport jelzi az egykori településnek alkalmas helyet, s a tavaszi lombosodás előtti szálerdőben egyszer csak megpillantjuk a fák között rejtőző magas kőtornyot. Évek óta készültünk a találkozásra e valóban az ország egyik legszebb, legrejtélyesebb templomának maradványával.
Elsőként – és egészen mostanáig utoljára – az 1861 nyarán a Bakonyt bebarangoló Rómer Flóris tudósított részletesen a dobosi romról (a hely Dabas, Dabos formában is szerepel pusztanévként; a Dobos változat mellett szól, hogy a Pest megyei Dabas település középkori neve is a dob szóból származó Dobos). A bencés pap-tanár jegyzetfüzetében ez olvasható augusztus 10-i dátummal a Sáska felől fehér homokos úton megközelített, „keletről hozzá férhetetlen bozótok közt” lappangó műemlékről: „a torony félelmet gerjeszt, hogy eldül minthogy alsó falai bevágattak – kémény alakú messziről –, monostor vagy falu temploma? Házhelyek nyomai, a templom alatt nem messze pompás üde forrás, a nyári kalandornak valódi áldása.” Rómer figyelmét nem kerülték el a forrás sziklafoglalata közt százával zöldellő növények, latin nevén feljegyezte a sédkendert, az erdei pajzsikát, a borsos mentát, a szedret és egy ritkább bodzafélét. Noteszének 5. és 6. lapján láthatók a templomról készített rajzok, előbb a magasan álló torony nézete, majd egy vázlatos alaprajz, amelyet öl, láb és hüvelyk jelekkel méretezett. „Bruchstein, Weisses Malten Mauern, nincs egy tégla vagy faragott kő, támnak sehol nyoma” – jegyzi meg a sötétszürke bazalt terméskőből falazott, helyenként fehér mészhabarccsal bevakolt építményről. A helyszínrajzot végül „Szt. Jakab torony- ként” címezi meg, összetévesztvén a Sáska és Dobos-puszta közt lévő, bakonyszentjakabi pálos klastrom nevével.
Rómer Flórisnak a mintegy másfél évszázada született, megkapó figyelmességű ősdokumentuma után 1907-ben Békefi Remig, húsz évvel később Darnay Béla, 1959-ben Genthon István műemlékjegyzékében „dabasi kolostorromként” szerepel a műemlék, tovább bonyolítva a téves meghatározást, holott egy 1429-ből származó oklevélből egyértelműen kiolvasható, hogy a Szent Jakab apostol titulusú rendház és „Dabus” egymástól távolabb található. Először Koppány Tibor jelölte meg pontosan az 1960-as években a település templomát, amely papjával együtt már az 1332 és 1335 közötti pápai tizedjegyzékben szerepelt. 1531-ben egy adófizető, két szegény és öt puszta jobbágytelket írtak össze a faluban. 1543-ban a törökök elpusztították Dobost, nevével ezután nem találkozunk többé a lakott helyek sorában. A pálos rend magyarországi építkezéseit feltérképező Guzsik Tamás 2003-ban megjelent munkájában említést tesz a XIII. századi bakonyi klastrom közelében fekvő, rendhagyó szerkezetű templomromról, amelynek tornya a félkörös szentély északi oldalához csatlakozik, s mint ilyen, „rokona lehet a szentjakabi pálos épületnek”.
Lássuk ezek után ezt a fák közt megbúvó, „félelmet gerjesztő” építményt! Vízfolyások közelében, kissé kiemelkedő dombháton tűnnek elő a sötét vulkáni kőből mészhabarccsal egybeforrasztott falak, romjában is tisztán kirajzolódik a keletelt tengelyű, egyhajós templom, amely nyolc méter széles, tíz méter hosszú hajóból, és öt méter belső átmérőjű patkóíves szentélyből áll. A 90 centiméter széles, sarkain gondosan rakott fal déli oldalán a hiányzó szakasz jelöli az egykori bejáratot. Pontosan látható a szentélyszűkület – egyben a diadalív helye – és az apszis külső oldalán körbefutó lábazat, amely a torony alján folytatódik. A szentély és a hajó találkozásánál, ahol másutt szabályszerűen a sekrestye található, a toronyba lehet belépni. Ez kétségkívül a templom legérdekesebb vonása, mert az északi oldalon elhelyezkedő harangtorony a szerzetesi egyházak liturgikus sajátossága, itt azonban nyoma sincs kolostornak. Nyolc-tíz méter magasan áll a négyszögletes alaprajzú építmény, helyenként megmaradt fehér vakolattal, az emeleten keskeny lőrésablakokkal. Az 1200-as években épült fal oldalai alig észrevehetően összetartanak, s ennek köszönhető, hogy sem Rómer látogatásáig, sem azóta nem dőlt el. Pedig az alját már szorgosan kibányászták.