Adócsökkentés, de kinek?

Néhány nappal ezelőtt az ország miniszterelnöke teátrálisan bejelentette, hogy mivel a népszavazás miatt a Standard & Poor’s pénzügyi kockázatelemző cég rosszabb hitelminősítést adott, nem lehet megvalósítani a beígért 250 milliárd forintos adócsökkentési programot. Tekintsünk most el attól, hogy vajon tényleg a népszavazás miatt történt-e a leminősítés (hiszen a szavazás csak a költségvetés egy ezrelékét érintette), vagy az ország tartósan gyenge gazdasági teljesítménye miatt kaptuk a rossz osztályzatot. A lényegi kérdés az, hogy a gyenge makrogazdasági teljesítmény miatt nagy szükség lenne a gazdaság élénkítésére, s ennek egyik meghatározó eleme az adócsökkentés. Viszont a GDP stagnálása miatt nem lehet számítani a költségvetési bevételek szinten maradására az adókulcsok csökkentése esetén, s ezért a makroegyensúlyi helyzet minden bizonnyal romlani fog. S ezzel zárul az ördögi kör. Az adott helyzetben senki nem tudna jó megoldást találni – szól a kormány közeli szakértői kör megállapítása.
Szemügyre véve a 2006. évi vállalati mérlegek összesítéseit, egészen más helyzet tárul elénk. A hivatalos adatok szerint a vállalati nyereségekből kifizetett osztalék (kerekítve) 1600 milliárd forint volt, ebből 1000 milliárd a külföldi tőkének jutott, közel kétharmada az egésznek, miközben a jegyzett tőkéből a felénél is kevesebbel részesedik. De nem az arányokkal van a legnagyobb probléma, hiszen feltételezhető, a külföldi tulajdontöbbségű vállalkozás sokkal hatékonyabb a hazainál, hanem azzal, hogy a külföldnek fizetett osztalék teljes egészében adómentes. Ezen az úton tehát a kormány elveszteget egy jelentős mennyiségű adóbevételt. Hogy pontosan mennyit, az attól függ, hogy az osztalék mekkora részét fizetik ki magánszemélyeknek. A mérlegadatok szerint mind a külföldi, mind a hazai magán-osztalékfizetés csaknem 300 milliárd forint volt. Tehát itt legalább 70 milliárdos adókiesés valósul meg. Persze rögtön felvethető, hogy ha ezt az adót kivetnénk, akkor a külföldi tőke nem jönne be hozzánk. Ez utóbbi felvetésre mindenekelőtt azt az érvet lehet felhozni, hogy a hozzánk beáramló tőkének egy nem jelentéktelen része valójában hazai tőke, olyan, amelyet korábban vittek ki, s aztán újra behozták. Jól látható ez abból is, hogy a nálunk állomásozó külföldi tőke többsége mögött off-shore cégek találhatók.
A történet azonban ezzel még korántsem ér véget. Érdemes megnézni azt is, hogy a vállalkozások ténylegesen mekkora nyereségadót fizetnek. A teljes vállalati kör által befizetett nyereségadó 2006-ban 370 milliárd forint volt, ami a 4600 milliárdos adózás előtti nyereséghez képest 8 százalékos adókulcsot jelent. Ez éppen fele a hivatalos 16 százalékos nyereségadónak. Ha minden vállalkozás befizette volna a normatív adókövetelményt, akkor 370 milliárd plusz realizálódhatott volna az államkaszszában. A különféle kedvezmények és kivételek azonban meghiúsították ezt. S még az sem mondható, hogy a kedvezmények ösztönzőleg hatottak a vállalkozásokra, hiszen a 2007-es esztendőben a gazdasági növekedésünk messze elmaradt a velünk együtt csatlakozó országokéitól. Még a korábban oly dinamikus bővülő ipari termelés sem volt képes a helyzeten lényegesen javítani.
Apropó, ipar: a mérlegadatok szerint az iparban az effektív adókulcs 5,5 százalék volt. Az itt tevékenykedő vállalkozások 91,5 milliárd forint nyereségadót fizettek be, miközben 102,9 milliárd adókedvezményt realizáltak. Az iparon belül zászlóshajónak számító járműgyártás területén ugyanez a helyzet: a tényleges nyereségadó 5,7 százalék volt, miközben az adókedvezmények itt is felülmúlták a befizetett adók tömegét. A másik zászlóshajónak számító szektorban, a villamosgép- és műszergyártásban még erőteljesebben jelentkezik ez a tendencia. Itt az adókulcs mindössze 3 százalék, miközben az adókedvezmény több mint háromszorosa a ténylegesen befizetett adóknak. Mindkét említett szektorban 80 százalék feletti volt a külföldi tőke részaránya.
Az imént felsorolt tényadatok tehát elég jól mutatják, hogy akár 4-500 milliárd forinttal növelhető lett volna az adóbevétel, ha az illetékes hatóságok a normatív adófizetési követelményeket érvényesítették volna, s nem nyitottak volna kiskapukat. Másfelől ez azt jelenti, hogy ugyanekkora forrás bármikor található egy adócsökkentési program finanszírozására. A döntő kérdés az, hogy a jelenlegi kormány valóban akarja-e ezt. A bérterhek jelentős csökkentése és a hazai kisvállalkozásoknak nyújtandó kedvezmények és az ezekből származó pozitív gazdasági hatások kerülnek az egyik serpenyőbe, a külföldi tőkének nyújtott kedvezmények felszámolása és az emiatti esetleges termeléskiesés pedig a másik serpenyőbe. A döntést nagyban segítheti az elmúlt másfél évtized tapasztalata, amely azt mutatta, hogy a külföldi tőke sem az ország technikai színvonalának növeléséhez, sem a versenyképességünk javulásához nem járult hozzá számottevően. Előbb-utóbb nyíltan színt kell vallania a kormánykoalíciónak.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár