Bevezetésképpen tisztázzunk valamit az angolokkal kapcsolatban! Leszögezhetjük, hogy nem barátok, nem is megváltók, hanem üzletemberek, akik saját anyagi sikerük maximalizálására törekednek?
– Természetesen. Ez a normális, higgadt megközelítés. Szívességből, önzetlenségből nem köttetnek üzletek. Reálisan és alaposan felmérték az ingatlanban és a futballcsapatban rejlő lehetőségeket, meggyőződtek róla, hogy mindkettő nagyon nagy érték, és belevágtak.
– Szónoki kérdés, de a gondolatmenet miatt mégsem felesleges: ha nem kötnének szerdán szerződést, Kevin McCabe vagy a Ferencváros bukna nagyobbat?
– Egyértelmű. Mert igaz ugyan, hogy az angolok az ajánlattételi biztosítékkal és a bankgaranciával együtt 3,045 milliárd forintot veszítenének, amit nem akarhatnak, de a jövőnket nekünk kellene újra a nulláról átgondolnunk.
– Ebből következően az angolok alkupozíciója lényegesen kedvezőbb. Mint azt már megírtuk, ezért is nyújtották a lehetséges végső határig a tárgyalásokat, hogy minél többet csikarhassanak ki a Ferencvárostól. Így van? És ha igen, mi maradt a Fradinak?
– Egy csődhelyzetben lévő, majdnem kétmilliárdos adósságot görgető, a kést folyamatosan a torkán érző egyesület mozgástere behatárolt. Minden pontért, vesszőért, ékezetért megküzdöttünk, és amit e helyzetben elérhettünk, el is értük, állítom. Más, számunkra kedvezőbb szituációban természetesen többre mentünk volna.
– A szerződéstervezet nem is aratott osztatlan népszerűséget az elnökségi tagok körében, értesüléseink szerint a hétfői rendkívüli ülésen négyen nem támogatták. Akik mellette voltak, azoknak mennyi idejük jutott a dokumentum tanulmányozására? Úgy tudtuk ugyanis, hogy többen felvetik majd: haza szeretnék vinni, és alaposan átrágni a kontraktust, azt helyben semmiképpen sem szavazzák meg.
– Az elnökségi ülés ötkor kezdődött, és fél kilenckor végződött. A tagok a szerződéstervezetet átolvasták, kérdéseket tettek fel, elmondták az észrevételeiket. De el nem vihették az anyagot, mert az angolok kérésére az titkos. Náluk van a pénz, ők fizetnek. Az üzleti életben ez általános gyakorlat.
– A múlt héten információink szerint még fennállt a veszélye annak, hogy McCabe-ék elállnak a szerződéstől. Amint ezt önnek felvetettük, megkérdezte, mire alapozzuk a véleményünket, és amikor válaszoltunk, ön fellélegzett. Emlékszik?
– Igen, így volt.
– Mi ebből azt a következtetést vontuk le, hogy a veszély fennáll, és attól könnyebbült meg, hogy mi nem ismerjük annak valós okait. Pedig meggyőződésünk szerint ismertük, most meg is osztjuk önnel. McCabe-ék egyik aggálya az volt, hogy nem sikerül az elnökségen keresztülverni az ő verziójukat, a másik pedig, hogy az a német cég, amellyel valójában közösen pályáztak, csak a partner neve nélkül…
– Állj, ez az információ téves, abszolút nem igaz. Egyedül pályáztak.
– Rendben, egyedül pályáztak, de mindvégig úgy kalkuláltak, hogy az ingatlanügyet egy német vállalkozás viszi majd, ám a múlt hétig úgy tűnt, zátonyra fut az együttműködés, az angolok pedig egyedül nem szándékoztak állni minden terhet. Ez így helytálló?
– Nem teljesen. Az ingatlanbefektetés komoly üzlet, és egy befektető természetesen azon dolgozik, hogy a fejlesztést bérbe adja, hogy valakivel közösen üzemeltesse. Így került képbe az ön által is említett német befektetőjelölt, amelyet most nem nevesítenék, de az angolok másokkal is tárgyalásban álltak.
– De még a héten a németekkel ülnek le, és egyeznek meg valószínűleg, ez igaz?
– Ez az ő ügyük.
– Számomra azért is tűnt életszerűnek, hogy McCabe-ék még nem kötelezték el magukat egyértelműen az üzlet mellett, mert a futballcsapat megerősítésébe alig fektettek pénzt és energiát. Ha biztosak lettek volna benne már februárban, hogy ők a tulajdonosok, hagyják, hogy az Orosháza és a Szolnok leckéztesse a Fradit, és veszendőbe menjen egy teljes év? Ennyire nemtörődömök vagy amatőrök lennének?
– Február 13-án hirdették ki érvényesnek és eredményesnek a pályázatot. Ez egy szerdai nap volt, és azon a héten pénteken éjfélkor zárult le az átigazolási időszak. Paul Shaw már korábban a miénk volt, gyorsan szerződtethettünk még négy további labdarúgót, ide küldtek hozzánk rögtön egy szakembert, aki Budapestre is költözött, és az a célja, hogy teljes képet kapjon a magyar labdarúgásról. A Kazincbarcika elleni mérkőzésünket hat szigetországi vendég ülte és jegyzetelte végig, már füzeteket írtak tele rólunk. Az angolok mindent megtettek, amit ebben a fázisban meg lehetett, ezt az évet átmeneti állapotnak tekintik.
– Annyira azért talán mégsem, mert úgy tudjuk, hogy Csank János vezetőedző és Berki Krisztián zrt.-igazgató menesztését már el is döntötték, csak a közléssel várnak még.
– Erről én nem tudok, őket kellene kérdezni, de a szerdai szerződéskötés előtt nem is lenne szerencsés a témában nyilatkozni, vagy dönteni. Illetve éppen azt hallottam, hogy Csank munkájával nem elégedetlenek, Berki Krisztiánt pedig állítólag már marasztalták is. Higgye el, a futball a lehető legjobb kezekben lesz!
– Ha el is hiszem, ott a többi szakosztály, amelyekről még egy árva szó sem esett. Mit mond egyáltalán az angoloknak az, hogy handball, waterpolo? Vagy ezek a kifejezések el sem hangzottak a megbeszélések során?
– Dehogynem. McCabe-ék tudják, hogy a Ferencváros hagyományosan több szakosztályt működtető klub, és ezt tiszteletben is tartják.
– Csakhogy abból nem lehet megélni. Mint ahogy annak a reménybeli 500 millió forintnak a hozamából sem, ami az adósságok törlesztése után a klub kasszájában marad. Egyáltalán, a szerződéstervezet ismeretében még mindig bízik benne, hogy lesz ennyi? És ha optimális esetben igen, az mire elég?
– Igen, bízom benne, és ha a hosszú távra lekötött 500 millió hozadéka mellé körülbelül ugyananynyi szponzorpénzt szerzünk, az évi 130–150 millió forintot jelenthet. Ha ehhez a szakosztályok hozzáteszik a maguk forrásait, valóban olyan lesz a Ferencváros, amilyennek már most látni szeretnénk.
origo.hu
Új KRESZ Magyarországon: ezek a változások mindenkit érintenek
