Mire van pénz?

Semmire, azaz mindenre. Naponta végignyálazom a sajtót, hol olvasok némi bérreformról. Egyszerű állampolgárként a rendszerváltás óta figyelem, mikor lesz téma az, hogy az emberek mennyit keresnek, és hogy ez a pénz mire elég. Különösen fontos ez, hiszen egyébről sem szól a közbeszéd, mint az öngondoskodásról, a nyugdíjrendszer összeomlásáról, a fizetős egészségügyről, az előtakarékosságról, az ilyen-olyan, újabb fizetendő díjakról. Meg arról az otromba sértésről, hogy mennyivel többet költünk, mint amennyit megtermelünk. Mintha kisnyugdíjasok építtették volna a völgyhidat, az autópályákat, vagy ők hajítottak volna ki milliárdokat a nem létező metróra, kormányzati negyedre, hogy a csip-csup időkerekekről ne is szóljunk.
Arról szól a beszéd, hogy még mindig magasak a fizetések, legalábbis a jegybank elnöke szerint. Ideje lenne eltörölni a minimálbért. Milyen nehéz is a multinacionális cégeknek kiköhögni 69 ezer forintot, Simor szerint ez is elüldözi őket Magyarországról. Igaz, legyenek ezután 30 ezer forintos fizetések, esetleg a munkavállaló segítse meg a multinacionális céget, hogy az ezermilliárdos országból kivitt nyereségét megtoldja néhány rongyos forinttal.
Senkit nem zavar, hogy itt mindenki a polgárok zsebében turkál, de arról nincsen szó, hogy tisztességes munkáért tisztessége bér járjon. Amíg nettó 150 ezer forint az átlagfizetés, abból egy ember is nagyon szerényen él meg, de két fizetésből, két gyerekkel ez már külön mutatvány. A szocializmus idején a nyomott bérek mellett sorakoztak a borítékon kívüli juttatások: olcsó gyerekruha, telefon, bölcsődei, napközi menzadíj, szakszervezeti beutaló, olcsó gáz és villany. Most ezt mind kikövetelik az ugyanolyan nyomott bérekből. Így csúszik egyik réteg a másikra, legalul a nyugdíjasok, akiket hol ajnároznak, hol pocskondiáznak, mert bezzeg van tizenharmadik havi nyugdíjuk. Cseréljenek velük. Éljenek meg 30 és 50 ezer forintokból, rajta! Megértem én, hogy a pénz egyre kevesebbet ér, és azt is, ezért mindenkit össze lehet ugrasztani mindenkivel. Ehhez a mostani kormány nagyon ért. Mert pénz van, csak nem bérekre. A volt miniszterelnököknek az MDF másfél millió forint nyugdíjat javasol. Az elmúlt húsz év eredményét látva ez lesz az év vicce. Másfél millió, miközben félmillióan nyugdíjat sem kapnak majd. Nemrég értesültünk arról, hogy a Magyar Villamos Műveknél (MVM) volt ugyan piacnyitás, de ez nem igazi piacnyitás volt. Most azonban lesz, és ennek örömére nem árcsökkenésnek, hanem áremelésnek nézünk elébe. Az MVM feldarabolásában Gyurcsány miniszterelnök annyira benne van, hogy az MVM az ő kezéből eszik. Eszik, etetik, vagy ő etet minket. Teljesen véletlenül, törvényesen, mi az, hogy, nagyon is, a Gyurcsány Ferenc tulajdonát képező Motim kádkőgyár olcsóbban fogja kapni az áramot, mint piciny háztartásainkban mi magunk. A miniszterelnök elintézte magának, hogy a mi rovásunkra másfél milliárd forintot spóroljon villanyszámláján. És ha mi kifizetjük helyette, megérdemeljük.
Kétszázmillió forintot kapott az egyik hülyítő szappanopera, a Jóban, rosszban, hogy az uniós pályázatokra való felkészülést népszerűsítse. Hogy melyik cinikus agyából pattant ki, sejtjük. De miért nem kapták ezt a debreceni libások vagy a koraszülöttmentők? Ők is agyaltak volna valamit 200 milláért. Egyébként jó helyre megy a pénz: látom a pornókirálynőt, amint egyméretes vibrátort forgatva így szól az ágyban fekvő pácienshez: minden szexuális zavar megoldható az európai uniós nagy vibrátorprojekttel. Szálljon be ön is.