Nemzetiségi kavalkád a keleti birodalomban

Kína lakosságának túlnyomó része a han nemzetiséghez tartozik. Őket nevezi az európai általában „kínainak”. Pedig a keleti óriás nyugati területein számos nemzeti kisebbség él, a hanokon kívül összesen 55 különböző népet ismernek el Pekingben. Számuk kevesebb, mint az ország lakosságának tíz százaléka. Azaz mintegy 123 millió ember.

Kínában nagyjából 16 millió csuang (zhuang) él, főként Guanghszi Csuang autonóm tartományban, ők a hant követő legnagyobb lélekszámú különálló nép. Északkeleten élnek a mandzsuk, mintegy tízmillióan, máig nyögve azt a bűnt, hogy az utolsó kínai császár a mandzsu Csing-dinasztiából származott. Kínában bárhol találkozni lehet a fehér sapkás, mozlim hujokkal, akik egyébként sokban nem különböznek a hanoktól.
Nem úgy az ujgurok, akik hétmillióan élnek Kínában, főként a távol-nyugati Hszincsiang–Ujgur Autonóm Tartományban. Tibet mellett itt a legnagyobb az elégedetlenkedés a kínai uralommal szemben, a panaszok is ugyanazok. Állítólag a kínaiak folyamatosan özönlenek be a tartományba (1949-ben, a kommunista hatalomátvételkor a lakosság 6 százaléka volt han, ma 40), amely ezért egyre inkább Peking szája íze szerint működik, de nem a lakosság kedvére való. Az ujgurok meglehetősen aktív fegyveres ellenállást folytatnak, 2003-ban Kína négy különböző csoportot nevezett meg mint „terrorszervezetet”, közülük a Kelet-turkesztáni Iszlamista Mozgalom az Egyesült Államok és az ENSZ szerint is terrorcsoport. Amerika egyébként sem tiltakozik túlzottan erősen a kínai betelepülés vagy az ujgur kultúra pusztítása ellen. Guantánamo börtöntámaszponton ugyanis jelenleg is ismeretlen számú, becslések szerint nagyjából 20 ujgur raboskodik, akik valamilyen módon részt vettek a tálibok vagy az al-Kaida állítólagos kiképzésein. Legutóbb Peking arról számolt be, hogy két terrorcsoportot is felszámoltak Ürümcsiben, az autonóm tartomány fővárosában. Aznap a China Daily napilap internetes oldalán arról is beszámoltak, hogy az olimpiára készülő speciális katonai osztagok épp Ujgurföldön tartják a kiképzést.
Maga az „autonóm tartomány” kifejezés nem fedi jól a valóságot, ugyanis bár a helyi nyelv is használható a mindennapokban, az írásoktatás során már a mandarin nyelvre tanítják a diákokat az általános iskola első osztályától kezdve, a nemzetiségi iskolákban is. A helyi „autonóm” vezetőség pedig minden jogszabály érvényesítéséhez Pekingtől kér engedélyt, azaz az autonómia voltaképp kevesebb önrendelkezést jelent, mint a „hagyományos” tartományi forma. Hiba lenne azonban azt gondolni, hogy a kínai kisebbségekhez tartozók általában elégedetlenkednének a pekingi uralommal. Sok nemzetiségi kínainak tartja magát, s az állami doktrína is ezt tartja üdvözlendőnek. Peking szerint a nemzetiségi különbségek jelentsenek érdekes színfoltot, de mindenkinek a sérthetetlen egységű Kína a hazája, így minden szeparatista törekvést kíméletlenül letörnek.