Goethe szerint Prága a drágakő a világ kőkoronáján, és aki járt már a Hradzsin fölött, a prágai várban, látta a Szent Vitus-székesegyház szinte csipkeszerűen finom gótikus faragványait, aligha kételkedik abban, hogy a város egyetlen óriási ékszerhez hasonlítható.
Hatalmas amfiteátrumhoz is hasonlíthatjuk, amit látunk, a háttérben Visehrad, Vinohrady, Zizkov dombjaival, alattuk az Óvárossal, a Staré Mestóval, s a Moldvával, amelyet Prágában tizenhárom híd ível át. Közöttük a legrégebbi a Károly híd, a város igazi központja, ahonnan minden út elindul, és
visszavezet. Csodálta ezt a látványt Rilke és Kafka, Mozartot szimfónia írására ihlette a város.
A vár alatti Hradzsin mellett terül el a Mala Strana (Kisoldal), kertjeivel, gondozott ligetes erdőivel a leghangulatosabb séták színtere. Fölötte a Petrin kilátó, onnan még jobb a kilátás, mint a várból, hiszen innen az is a panoráma részeként jelenik meg. Nincs innen messze sem a strahovi kolostor, Prága múltjának egyik leghitelesebb tanúja, sem a strahovi stadion, amely lepusztult szürke betonfalaival ma is a szocialista évtizedek örökségét őrzi, ahogyan a mellette elterülő kollégiumváros is, amelynek négy-öt emeletes paneltömbjei nyaranta olcsó szállodává alakulnak át. Látszólag messze vagyunk a város központjától, de a fogaskerekűvel néhány perc alatt leereszkedhetünk a folyópartra.
Amúgy Prágában nem nagyon érdemes metróra vagy villamosra szállni. Szinte mindaz könnyen elérhető gyalogszerrel is, amit a látogató keres: az első osztályú műemlékek és sörözők, amelyek közül néhány szintén nemcsak kiváló sörei, de kultúrtörténeti érdekességei miatt is igényt tarthat a figyelemre, mint az ötszáz éves U Fleku vagy a Svejk-emlékhelyként nyilvántartott U Kalicha (Kehely).
Két sörözés közben mi az, amit Prágában bizonyosan látnia kell az idegennek? A vár műemlékeit, a Kolozsvári testvérek Szent György- szobrát vagy az Aranyművesek utcáját bizonyosan, meg kell érintenünk a Károly-hídon Nepomuki Szent János, az utak, hidak védőszentjének a szobrát. Időnket, a városnézést olykor az óra járásához igazítjuk, hiszen az Orjol, a városháza tornyának világhírű órája minden egész órában kínálja az igazi látványosságot, a bábjátékot. Harangütésre kinyílik az óra fölötti két kis ablak, és a csontváz, az élet mulandóságának a jelképe, egyik kezében a kis harang kötelével, a másikban a homokórával elindítja az apostolok menetét, amelyet azután a kakas kukorékolása és az óraütés zár le. Az Óvárosi tér (Staromestské námestí) körül három oldalon kusza középkori utcahálózat, telis-tele sikátorokkal, gótikus, barokk házakkal, amelyek jó részét falfestmények, fülkeszobrok vagy cégérek díszítik, felidézve a több száz évvel ezelőtt itt élt polgárok életét.
A negyedik oldalon, a Józsefvárosban (Josefov) volt egykor a gettó, a tudós Löw rabbi itt adott életet az agyagból készített gólemnek, aki azután minden munkát elvégzett az ember helyett, míg csak egyszer föl nem lázadt. Ekkor alkotója kivette a szájából a varázsige-cédulát, mire az óriás összeomlott, darabjait ma állítólag a Régiúj zsinagóga padlásán őrzik. Igaz-e a történet vagy nem, nem tudom, az azonban bizonyos, hogy a megmaradt zsinagógák vagy a régi temető, a körülöttük gombamód szaporodó kóser éttermekkel vagy emléktárgyárus butikokkal a város látványosságai közé tartozik. Özönlik a tömeg, ami persze nem mindig örvendetes, hiszen egyre több trükkel „veszik le” a turistákat. A legegyszerűbb trükk a pénzváltóké: a látványos feliratok azt sugallják: az idegen jó árfolyamon tudja beváltani dollárját, euróját cseh koronára, többnyire már a váltás után derül ki, hogy a felirat azt jelzi, mennyiért vehetnénk külföldi valutát. A másik trükk: a pénzváltó indításként egy Prága-térképet dug ki a kis ablakon a delikvens elé, utána csúsztatja ki a pénzt – nos, amiről azt gondoltuk, hogy kedves gesztus, az hatvan koronával rövidíti meg a beváltott pénzért kapott összeget.
Prága örök, és mindig változik. Az óvárosban sorra tűnnek el az olcsó éttermek, megszűnt például a Tyn templomtól száz méterre lévő önkiszolgáló, ahol menzaáron fogyaszthattuk a knédlit hússal, káposztával, jéghideg sörrel. Az is igaz, hogy a templom másik oldalán egy mellékutcában indiai étterem nyílt, ahol ma is a pesti árak feléért ehetünk egy menüt, és akár olcsó szállást is találhatunk az udvarban lévő hostelben. Majd negyven éve volt, hogy savanyú uborkát vettem az Óvárosi téren. Ketten voltunk az árkádok alatt: én és a derék prágai polgár, aki dézsából mérte a jókora uborkát, aminél jobban a nyári hőségben talán a sör sem frissített volna. Ma nincs olyan négyzetméter az óvárosban vagy éppen a pazar sétálóutcává kiépített Na Príkopén, amire legalább egy turista ne jutna. Sok a változás, de Prága mindig Prága marad: a Vencel tér sarkán ma is ott vannak a pavilonok, amelyek pultjánál negyven éve éhségem csillapítottam, és amelyekben most is olcsón mérik a sült kolbászt mustárral, s hozzá a sört meg a jó hangulatot.
Hogyan csinálják? Egy budapesti számára ez a legnagyobb titok.
Magyar Péter
Budapesten is bajban van Magyar Péter, lázadoznak a Tisza-szigetek
