Forráshiányos Erdély akadémiája

Az Erdélyi Múzeum Egyesület (EME) megalakulását már az 1841–42-es kolozsvári országgyűlés elhatározta, de csak 1859-ben hívhatta életre Mikó Imre gróf kitartó erőfeszítése a tudományművelőket és tudománypártolókat összefogó szervezetet. A kommunista rendszer tiltása után a kilencvenes évek elején születhetett újjá az EME.

Az Erdély Széchenyije által meghatározott hármas cél – a múzeumi anyagok fenntartása, tudományos feldolgozása, a kultúra és a tudomány magyar nyelvű terjesztése – ma is meghatározza az egylet működését Bitay Enikő főtitkár szerint. A kolozsvári Főtér és a Napoca (Jókai) utca sarkán álló székházban (Rhédey-palota) megtudhattuk, hogy a hazánkban kevéssé ismert szervezet valójában a romániai magyarság tudományos akadémiájaként működik. Fiókszervezetei vannak egyebek között Nagyváradon, Szatmárnémetiben, Szilágysomlyón, Zilahon és több székelyföldi városban is. Az egyesületben folyó tudománynépszerűsítő és kutatómunka fontos alapja a könyvtári gyűjtemény, amely négy épületben, mintegy nyolcvanezer kötettel várja az olvasókat Erdély fővárosában. Az akadémiai rendszernek megfelelően a szervezet szakosztályokra tagolódik, amely a bölcsészettől a jog-, a természet- és a műszaki tudományon, a közgazdaságtanon át a matematikáig és az informatikáig a legkülönbözőbb kutatási területeket öleli fel. A nyolc belső és tizenkét külső munkatársat foglalkoztató EME Kutatóintézet humán és természettudományi osztályának munkáját kiemelkedő tudományos eredményeket elért professzorok irányítják. Legfontosabb feladatai közé tartozik az erdélyi történeti források feltárása, a helyi múlt kutatása, az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerkesztése. Az egyesület évente mintegy nyolc-tíz tudományos kötetet jelentet meg, s kiadja az 1874-ben alapított Erdélyi Múzeum című folyóiratot is. A főtitkár asszony ismertetőjéből megtudhattuk, a százötven éves intézet legfőbb erősségének a kutatóintézetet, a rendszeres könyv- és lapkiadást tartják.
Nem titkolják nehéz helyzetüket sem: intézményeik nincsenek akkreditálva, a folyamatos forráshiány miatt állandó létbizonytalansággal küzdenek. Költségvetésük nagy része egyébként magyarországi juttatásokból származik. Raktári lehetőségeik szűkösek, ingatlanjaik pedig felújításra szorulnak. Veszélyként élik meg, hogy az alacsony bérek miatt elvándorolnak a fiatal kutatók. A román kárpótlási törvény értelmében a tulajdonukban lévő épületek mellett megpróbálják visszaigényelni egyebek között a kolozsvári Főtéren lévő, a cegei író rokonáról elnevezett Wass Ottilia-palotát, és egy, a román állam által korábban jogtalanul kisajátított és beépített telküket. Gyűjteményeik nagy része sem saját kezükben van: a Babes–Bolyai Tudományegyetemen található a külön-külön több tízezres tételre rúgó állattani tár, a növény- és földtani gyűjtemény.
A kolozsvári egyetemi könyvtárban több mint kétszázezer kötetük, 1850 és 1944 közötti hírlapgyűjteményük van, nem beszélve az 1711 előtti magyar könyvtár majdnem kétezres állományáról és az ősnyomtatványtárról. A múzeum képgyűjteménye a Bánffy-palotában lévő román múzeumban, báró Kemény József és Kemény Sámuel háromezer kötetes kéziratgyűjteménye és kézirattára pedig a Román Tudományos Akadémia helyi könyvtárában található.
Bitay Enikő elmondta, hogy a jövő évi jubileumra szeretnék rendezni a magyar nemzet kulturális örökségének fontos részét képező gyűjteményeik jogi helyzetét, s létrehoznának egy korszerű információs és dokumentációs központot is. Hosszú távú – 2013-ig megvalósítandó – tervük a regionális magyar tudásközpont kialakítása, és az Európai Felsőoktatási és Kutatási Térséghez való csatlakozás.
Komoly lehetőséget látnak a külföldi partnerekkel kiépített kapcsolataikban. Több hazai és határon túli magyar egyetemmel és főiskolával írtak már alá együttműködési megállapodást, a legjelentősebb azonban kétségtelenül a Magyar Tudományos Akadémiához fűződő egyre szorosabb viszony. Az MTA közgyűlése 2006 őszén határozta el, hogy az Erdélyi Múzeum Egyesület kebelében létrehozza az Akadémia kolozsvári területi bizottságát, s ezzel szervezeti kapcsolatba lépett az EME-vel. A főtitkár asszony ezért is reméli, hogy a következő években oldódni fog az az elszigeteltség, amelyben műhelyeik jelenleg működnek.