Kanalas Éva Mária-énekei

K O R O N G

Kanalas Éva népdalénekes az elmúlt másfél esztendő alatt három új albummal jelentkezett. Tavaly ősszel az Innin királynőről szóló egyik sumér mítoszt dolgozta fel, magyar népdalokat is beemelve a megzenésített eredeti szövegekkel elbeszélt történetbe, amely egyszerre egy menyegzőjét ülő királylány története, ugyanakkor egy univerzális beavatási út elbeszélése, s felsejlik benne egy fájdalmas itt és most személyes szerelmi szál is. Mindez a sámánhit: a szellemvilág, az ember és a természet egységes rendjébe ágyazva.
A tavalyi Rézpáva című lemezen már a népdalcsokrok, katolikus szentes népénekek dominálnak, továbbra is marad egy égre fölpanaszolt életrajzi jellegű szál, a megölt Kispáva története, a királynő központi helyét azonban már egy másik női princípium: a Boldogasszony veszi át.
Az elmúlt hetekben Csíksomlyó – Mária-énekek címmel Kanalas Éva újabb lemezt adott ki, amelyet az idén januárban a csíksomlyói kegytemplom csendes magányában vett fel Asztrik atya, a templom plébánosa engedélyével. Az új albumon a népdalénekes olyan katolikus szentes énekeket ad elő – köztük a Rézpáván más feldolgozásban és modorban elő-adott Boldogasszony anyánkat, az Ó, Áldott Szűzanyát vagy a más változatban ismert Kimenék én kezdetűt –, amelyeket főként a moldvai csángók énekeltek pünkösdkor, a csíksomlyói búcsúban, de ma már a legtöbben nem is ismerik őket.
A templom csendje nemcsak csend, vagyis a „semmi” ezen a lemezen, hanem valami szelíden, pasztellesen, de makacsul jelenlévő zenei, lelki tényező. Most – míg a tíz dal elhangzik – pihen a csángó népzenében éppúgy, mint a táltos-sámán kultúrkörben használatos dob, nincsen utazás alsó, felső és középső világ között, a szemek végig az égre szegeződnek. Nincsen személyes érzelmi szál sem, nincsen történet. A szentes énekek szövegei persze képekben végtelenül gazdagok: látjuk a szenvedő, imádkozó magyarokat történelmük fájdalmas fordulópontjain, látjuk Szent Istvánt, Szent Lászlót, akik nemcsak a magyarok királyai, atyjai voltak, hanem gyógyítói is, a gyermek Jézust, Máriát mint anyát, mint az angyalok királynéját, mint menynyei liliomot, mégsem színes, mozgalmas történelmi-vallási kifestőkönyvet énekel végig Kanalas Éva. Inkább szelíd, szűrt fénnyel átvilágított fehérvásznat dalol föl a fejek fölé, amelyre a dallamok olykori változékonysága, mozgása csakis fehérrel hímez, ahogy Tóth Menyhért vagy Malevics is fehérre festett fehérrel, hogy megmutassák a XX. század emberének, milyen az, ami szent.
Kanalas Éva még egy meglepetést tartogat: ma a szentmise előtt a Hármashalom oltárnál fog énekelni a csíksomlyói búcsú résztvevőinek, vagy inkább velük, mert mint mondta, akkor a legboldogabb, ha hallgatóságával együtt énekelhet.
(Kanalas Éva: Csíksomlyó – Mária-énekek, 2008.)