Egyik sláger a piacon

A névtelenség homályából előbukkant Stotz Gyula névjegykártyája szerint ma okleveles adószakértő, munkahelye egy ügyvédi iroda. Neve – megszűnt cégével együtt – azzal vált ismertté, hogy a kormányváltást követően elfogadta a szocialisták megbízását fideszes politikusokról történő adatgyűjtéshez. A politikai bomba évekkel később robbant, már éppen betemette volna az ügyet a feledés homálya. Stotz Gyula mellett az egyik főszereplő Keller László akkori közpénzügyi államtitkár, aki azóta Törökbálint polgármestereként is megbukott. A másik Kapolyi László, aki talán azt is megbánta már, hogy Kellert valaha megismerte. Végül Gubuznai Zoltán, aki egyelőre nem szólalhat meg, mert egy komoly zsarolási ügy miatt előzetes letartóztatásba helyezték. A levadászási ügy Stotz Gyula által elmondott változata újabb érdekes részletekbe avatja be olvasóinkat.

– Mennyire van munkájuk manapság a magánnyomozóknak?
– Szerintem nincs okuk panaszra. Sokan vannak, akik jól megélnek belőle, minden a megbízótól függ.
– A politikusokról szóló információk ma is jól értékesíthetők?
– Miután én már nem élek magánnyomozásból, ezért nem foglalkoztat, hogy ezen a piacon mi épp a sláger. De abban biztos vagyok, hogy a politikai információk iránti kereslet mindig – így ma is – óriási. A Finder megbízásától az különbözteti meg a maiakat, hogy ezekért valószínűleg fizetnek is…
– Kapolyi László részletesen beszámolt a Magyar Nemzetben a levadászási ügyről. Ön a TV2 egyik reggeli műsorában ezzel tökéletesen ellentétesen nyilatkozott. Kérem, nekünk is mondja el, mi történt 2002-ben!
– 2002 végén keresett meg közös ismerősünk, Gubuznai Zoltán, aki akkor Kapolyi Lászlónak dolgozott. Kapolyi úr megbízásából azt kérte tőlem, hogy állítsak össze egy munkatervet és a hozzá tartozó költségvetést az általa megjelölt információk, dokumentumok, nyilatkozatok beszerzéséhez, feldolgozásához.
– E felkérés Kapolyi László leendő piaci partnereiről szóló információk begyűjtésére vonatkozott?
– Nem, hanem a sajtóban „levadászási” ügyként elhíresült nyomozással bízott meg, azaz Orbán Viktor, Simicska Lajos és Kalmár István nevéhez fűződő ügyek feltárásával.
– A megbízáskor kiderült-e, hogy Kapolyi László a saját kedvét akarta lelni a fideszes politikusokról, tisztviselőkről szerzett értesülések megismerésében, vagy valaki másnak akart örömet szerezni?
– Már az első találkozásra abban a hiszemben mentem oda, hogy a megbeszélésen Keller László is részt vesz. Az Intranszmas székházban, Kapolyi úr irodájában találkoztunk. Itt rajtam és Kapolyi úron kívül Gubuznai Zoltán volt jelen, majd rövid várakozás után csatlakozott hozzánk Keller László is, aki egy frakcióülésről érkezett.
– E beszélgetésen mindenki számára egyértelmű volt, hogy mi a tervezett nyomozás célja és kikre irányul?
– Igen, ám ne személyekről beszéljünk, hanem hozzájuk kötődő esetekről. Akkorra nagyjából kiderült, hogy mely politikusok, mely feltételezett ügyeiről kell értesüléseket szereznünk. Ezek, megjegyzem, a szakmában akkor közszájon forogtak, s valószínűleg emiatt bízták meg a Findert ezzel a feladattal. Természetesen akkor e történetek komolyaknak tűntek, emiatt vállaltam el a feladatot. Arra gondoltam, ha ezek a komoly emberek dokumentumokat, információkat akarnak megszerezni Orbánról, Simicskáról és Kalmárról, akkor ezek létező ügyek.
– Keller Lászlóról nem jutott eszébe, hogy neki mint közpénzügyi államtitkárnak a saját apparátusával kellene megoldani a Findernek szánt nyomozást?
– Bevallom, először felvetődött bennem, ám később arra gondoltam, hogy Keller talán túlságosan kisszámú apparátussal dolgozik, és szüksége van a társadalom felől érkező, szervezett információkra is.
– Nem lehetséges inkább az, hogy Keller László tudta, hogy politikai ellenfeleinek levadászásával egy csúnya dologba keveredik bele, ami nem feltétlenül használna neki, ha kiderül?
– Keller Lászlónak mint közpénzügyi államtitkárnak az volt a feladata, hogy a közélet tisztasága felett őrködjön. A közpénzeket érintő, illetve a közélet tisztaságát veszélyeztető ügyek között azért látok különbséget. Míg a közpénzügyek vizsgálata szűkebb kategória számomra, addig a közélet tisztasága felett őrködés pedig tágabb értelmű. Nem láttam semmi kivetnivalót abban, hogy a múltról információkat gyűjtsek, még akkor sem, ha ezek politikusokra vonatkoznak. A közélet tisztaságát sosem az egyszerű állampolgárok veszélyeztetik.
– A megbízásuk kapcsán én nem érzékelem ezt a különbséget a közpénzek utáni kutakodás és a közélet tisztaságának őrködése felett. Az mindenesetre biztos, hogy Keller László valamilyen oknál fogva „kiszervezett” egy állami feladatot egy magáncéghez. Mi volt a célja az államtitkárnak ön szerint?
– Magánnyomozóktól származó információkat nagyon sok esetben használnak fel nyomozó hatóságok. A magánnyomozókat az különbözteti meg az állami megbízás alapján dolgozó nyomozóktól, hogy az előbbiek személyes érdekből nyomoznak, az utóbbiak pedig közérdekből. A magánnyomozók konkrét megbízást teljesítenek, emiatt módszereik korlátozottabbak, mint a rendőröké, ügyészeké. Ugyanakkor más tekintetben szabadabbak. A magánnyomozó munkájában nincsenek hatásköri, illetékességi problémák. Nem alárendeltségi rendszerben dolgozik, ezért igazából nem kell egyeztetnie senkivel a megbízóján kívül. Arra gondoltam tehát, hogy azért fordultak hozzám mint magánnyomozóhoz Kellerék, mert ezt a feladatot csak ilyen szabad mozgással lehet teljesíteni.
– Nekem továbbra is úgy tűnik, hogy mivel a politikai lejáratás, a levadászás nem állami feladat, ezért fordultak Kellerék a Finderhez.
– A közélet tisztaságát veszélyeztető ügyekben való kutakodást, mint mondtam, vállalhatónak véltem.
– Az említett megbeszélésen milyen megállapodásra jutottak?
– E találkozó célja az volt, hogy megismerkedjek Keller Lászlóval. Kezdetben úgy tudtam, hogy a közpénzügyi államtitkárság bízza meg a Findert, azaz állami feladatot teljesítünk majd, ám ekkor derült ki, hogy nem Keller, hanem Kapolyi úr lesz az, aki jogi és pénzügyi kereteket biztosít a feladat elvégzéséhez.
– Mikor kötötték meg a megbízási szerződést?
– 2002. december 18-án. A szerződésben szabályoztuk az általános kérdéseket, mellékletében pedig rögzítettük a részleteket. Ez az, ami megjelent a Magyar Nemzetben is, s amelyben kitértünk a költségekre és a szerződés időtartamára is.
– A szerződés melléklete azt tartalmazta, hogy 95 millió forint plusz áfára rúgtak a nyomozás költségei. A munkadíjukat pedig úgy határozták meg, hogy a megtérült kár tíz százaléka üti a markukat. Ez a meghatározás azt tükrözi, mintha a jól jött munka eredményességében nem nagyon bíztak volna.
– Halálbiztosak voltunk abban, hogy a nyomozás eredményeként elő tudunk állítani tanúkat, illetve fel tudunk lelni dokumentumokat, ám a végkövetkeztetés nem ránk tartozott. A drágának tűnő infrastruktúra beszerzése természetesen szükséges része volt a nyomozásnak, annak fényében különösen, hogy arra számítottunk, ez csak a kezdet.
– Mégis, nem vállalt túl nagy rizikót a Finder, hogyha nem talál olyan adatot, amelyből valamilyen kár meg fog térülni, akkor ön nem kap egy fillér munkadíjat sem?
– Ez valóban így volt. Rizikót jelentett, hogy e tekintetben sikertelenek leszünk.
– Mikor bocsátotta ki az első számlát a Finder a megbízó felé, és ez mennyiről szólt?
– 2002. december 23-án, Kapolyi László cége, a System Consulting nevére, amiről a szerződés megkötésekor megállapodtunk. Az előlegszámla értéke 55 millió forint plusz áfa volt.
– Ebből azonban egy fillért sem láttak. Miért és mikor kapták a Kapolyi László által is említett ötmillió forintot?
– Kapolyi úr azzal állt elő, hogy 55 milliót nem tud fizetni, fogadjunk el kezdetben ötmilliót. Biztosított azonban bennünket arról, hogy a többit is folyamatosan rendelkezésünkre bocsátja, részletekben.
– Ezt az ötmillió forintot milyen jogcímen kapták?
– Az említett nyomozásra természetesen, és persze elhittük neki, hogy továbbra is komolyan gondolja a nyomozás finanszírozását.
– Kapolyi László azt állítja, hogy ezt a gazdasági jellegű információszerzésért fizette a Findernek.
– A megbízás kezdetén gazdasági jellegű információszerzésre nem volt megbízásunk, csak a politikusok ügyei utáni nyomozás volt a dolgunk.
– Mire jutott a nyomozás?
– Hamar kiderült, hogy azok a feltételezések, amelyek alapján elkezdtük gyűjteni az információkat, dokumentumokat, hamisnak bizonyultak. Amikor csatornáinkon keresztül a konkrét anyagokat meg akartuk vásárolni, kiderült, hogy azok nincsenek.
– Mindeközben az előlegnek csak egy kis részéhez jutottak hozzá, hiába állították ki a System Consulting nevére a számlát. Mi a második számla története?
– Ennek időpontja majdnem egy évvel később volt, 2003 októberében, és már nem a cégre, hanem Kapolyi László nevére állította ki a Finder. Ez alatt az idő alatt az is világossá vált, hogy mit tudunk teljesíteni és mit nem. Gubuznai Zoltán volt a kapcsolattartó Kapolyival, aki többször jelezte nekem, hogy Kapolyi sürgeti őt, mikor adom át végre a terhelő adatokat. Akkor megvilágítottam számára, hogy a nyomozás előtt meglehetősen magasak a korlátok. Azaz, hogy olyan dokumentumokat keresünk, amelyek egyáltalán nem is léteznek. S míg mindezt a megbízók sikertelenségnek tartották, addig számomra eredményt jelentett, hiszen az állítások cáfolata épp a nyomozás folytán derült ki. A második számlát azért bocsátottam ki, mert úgy gondoltam, hogy a megbízást teljesítettem és szerettem volna az ellenértékét megkapni. Ráadásul ez már nem is az eredeti 95 millió forintról szólt, hanem már csak az 55 millió plusz áfáról. Időközben Gubuznai Zoltán ugyanis jelezte felém, hogy csak az előlegszámla mértékéig állíthatom ki az új számlát. Pedig Kapolyi László eleve tudta a vállalásunk árát, s tudta azt is, hogy elkezdtük a munkát. Végül megkapta a nyomozás eredményét is, mégsem fizetett.
– A gazdasági jellegű megbízásáról készült külön szerződés?
– Nem. Ettől függetlenül Kapolyi úr igényei szerint ilyen jellegű munkát is végeztünk.
– Az ön által titokban rögzített felvétel – amelyen ön, Kapolyi László és Gubuznai Zoltán közösen tartott egy megbeszélést – a második számla kibocsátása után készült?
– Természetesen. 2003 decemberében készítettem, amikor egyezkedni próbáltam Kapolyi Lászlóval.
– Keller Lászlóval ekkor már semmilyen kapcsolat nem volt önök között?
– Nem. Én mindvégig tiszteletben tartottam azt a megbízói igényt, hogy a kapcsolatot kizárólag Kapolyi úrral tarthatjuk, Keller Lászlóval kizárólag a munka lezárása miatt és az elszámolás tisztasága érdekében kerestem kapcsolatot.
– Ön ilyen előzmények után hogyan értékelte a Kapolyi Lászlótól elhangzott mondatokat a beszélgetésen, miszerint ez az ügy neki rendkívül kínos?
– Kapolyi viszonya hozzánk, illetve a nyomozáshoz folyamatosan változott. Időnként biztatott és sürgetett bennünket, máskor pedig ki akart belőle hátrálni. Ám végig az látszott számunkra, hogy komolyan igénylik tőlünk a munkát, de nem akarnak sem politikai, sem pénzügyi kockázatot vállalni az eredményért. Végül persze minden kockázat az én nyakamba dőlt.
– Önnek nincs miért panaszkodnia, hiszen nem járt rosszul, hozzájutott a pénze jelentős részéhez.
– Ez csakis saját tehetségemnek köszönhető, amiben nem segített sem Kapolyi, sem Keller úr. Az 55 milliós követelést szabályosan és törvényesen értékesítettem. A piacnak pont azt a szegmensét találtam meg, amelyet kifejezetten érdekelt ez a követelés.
– Ezzel a nyilatkozatával homlokegyenest szembekerül Kapolyi Lászlóval.
– Kapolyi úr biztosan nem örül annak, hogy ilyen részletesen elmondtam a történetet, ám én nem tartom feladatomnak, hogy rendet tegyek a politikai hadszíntéren. Ahhoz sem fűződött sosem érdekem, hogy a saját eszközeimmel próbáljam megvédeni a közélet tisztaságát, legfeljebb csupán annyira, mint bármely magyar állampolgárnak. És persze nem én kerestem meg Kapolyi Lászlót, hogy nyomozhassak neki. Az események sorrendisége – mint egy regényben – megváltoztatható, ám a valóság attól még valóság marad.