Lélegeztetőgép, közpénz, propaganda

Ötmilliárd forintnyi közpénzt akar költeni a kisebbségben regnáló, úgynevezett szocialista kormány arra, hogy népszerűsítse az Új Magyarország vidékfejlesztési programját. Egymilliárd híján ennyi volt annak idején az az összeg, amiért Orbán Viktor és Torgyán József majdnem felmondta a koalíciót. Torgyán ennyi plusztámogatást követelt az egész magyar gazdatársadalomnak a búza- és kukoricabomba hatástalanításához a magyar adófizetők pénzéből.
A mostani helyzet merőben más: legalábbis látszatra. Most ugyanis kommunikációs célra felpántlikázott uniós pénzről van szó, amiről az egyszerű állampolgár azt hiszi, hogy azt csak úgy, ajándékba adják nekünk a fejlett nyugatiak. Nincs tisztában azzal, hogy minden, a keserves, bürokratikus útvesztők dzsungelén keresztül visszacsorgó fillérben – ugyanúgy, mint idehaza, az államkasszában – benne van az ő munkája is. (Elég itt csak arra utalni, hogy a korábban a költségvetés csaknem felét kiadó vámbevételek a csatlakozásunk óta az uniós közös kasszát gyarapítják. Plusz az évi mintegy kétszázmilliárd forintos tagsági díj.) S hogy a kommunikációra szánt pénz nagyságát érzékeltessük: ennek az összegnek mindössze a fele, ami a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatására jut – a tényleges vidékfejlesztés jegyében. A szociálliberálisok választási propagandája mindvégig arra épült: az unióból ránk zúduló aranyeső – az ingyenpénz – létezik, és kizárólag nekik köszönhető. A legendát médiahadseregük bevetésével a közvélekedésben sikeresen elültették. Az elnyerhető uniós támogatások puszta lehetőségét nyugodtan és főként gátlástalanul felhasználták saját politikai céljaikra. És ez olyan probléma, amely jóval túlnő a politikai dimenziókon. Mert a különféle pályázati lehetőségek megismertetése, sikeres kommunikációja valóban fontos ahhoz, hogy a magyar vidék, a magyar társadalom profitáljon az uniós csatlakozásunkból, a fejlődés motorjai beinduljanak, és azok az ideák, amelyekért az uniót létrehozták, beépüljenek mindennapjainkba. Ám a bugyuta, csöpögős reklám, miszerint „Magyarország benned van”, nem valószínű, hogy a pályázatírásban teljesen járatlan parasztembert milliós fejlesztési pénzekhez segítheti hozzá. Főként, ha még a magyar szappanoperát, a Jóban, rosszban című opust sem nézi, amelyben állítólag szintén – 200 millió forintnyi EU-pénzzel honorált – nélkülözhetetlen uniós információkra lelhetne.
De sajnos kénytelen annyival beérni, hogy „Hozd ki magadból a legjobbat” – újabb értékes rekláminformáció sok pénzért! –, ám hiába keresi a falugazdászt vagy éppen a kistérségi megbízottat, aki talán segíthetne: a hálózatok folyamatos leépítése és a halaszthatatlan kádercserék miatt a szolgáltatás időlegesen akadozik. Ne feledjük, a balliberális kormányzat azzal kezdte működését, hogy politikai okok miatt szélnek eresztette azt a cirka 200 fős kistérségi megbízotti gárdát (a „Fidesz-komisszárokat”), amely az uniós csatlakozás idejére legalább már képben volt. Két év alatt több száz milliárd forintos fejlesztések valósultak meg közreműködésükkel. Jöttek helyükbe az ifjú szocialisták és az elfekvő vidéki SZDSZ-készlet, majd az egész hálózatot meg akarták szüntetni. (A falugazdászok – a „kisgazda bérencek” – hasonló, bár korántsem ennyire kegyetlen vesszőfutáson mentek keresztül. Közöttük is gyomláltak rendesen, aztán a politikailag megbízható agrárkamara alá rendezték őket – biztos, ami biztos.) A változásokat a szocialisták, illetve liberális barátaik a pénzpazarlással szembeni, immár legendássá váló iszonyukkal indokolták. Meg is lett az eredménye.
Most ötmilliárd forintot költhetnek el a vidék felvilágosításának ürügyén arra, hogy önmaguk rogyadozó népszerűségén valamit javítsanak, elkerülendő a teljes összeomlást. Jönnek majd a reklámok, kiadványok, propagandafüzetek, amelyekből Gyurcsány és kormányának nagyszerűségén és rátermettségén kívül semmi sem fog kiderülni – mármint olyasmi, amit a gyakorlati életben is lehet hasznosítani. A csókosok úgyis tudják, a többi meg majd kisakkozza a tutit, ha annyira akarja. Az uniós agrárötmilliárd forint felett már hárommilliárdot költöttek el a többi uniós program kommunikációjára. (Az egész uniós kommunikációs költségvetés egyébként 20 milliárd forint 2007–2013-ig. Eldorádó!)
A vidéki kis iskolák megmentésére ezen összegek töredéke is elég lenne. Néhány százmillió, hogy ne kelljen ingázniuk az apró gyermekeknek, és a falvak népességvesztése megálljon. A MÁV állítólagos vesztesége, ami a bezárásra ítélt – a helyieket a világhoz kapcsoló – szárnyvonalak üzemeltetéséből fakad, szintén töredéke a kommunikációs pénznek. És a posták, az önkormányzatok, az utak, a munkahelyek… Jut eszembe: vajon hány lélegeztetőgépet lehet venni ötmilliárd, kormány- PR-ra fordított uniós forintból? Meg kellene kérdezni Lendvai Ildikót. Ha valaki, ő igazán profi ebben…