Könyvük fő jellemzője, hogy ön egy jól rögzített képpel egy egész történetet képes elmesélni. Honnan ered e képesség?
– A fotózás a pillanat művészete. A pillanat élményét szeretném megragadni és állandósítani, hogy azt megoszthassam mindenkivel. A lényeget kell megmutatnunk, viszonylag gyorsan elválasztva a lényegtelentől, mert ha lassú vagy, elmulasztod a pillanatot, ami ugyanúgy vissza talán soha nem tér. Ráadásul úgy kell a nagy egészből egy szeletet metszeni, hogy mégis megmutasd vele a teljességet. A behatárolt, megjelenített valóságszeletnek azt is el kell mondania, ami nincs rajta a képen. Amit kihagytál belőle. A képek elkészítése, megkomponálása semmiképpen nem átlagos és hétköznapi teljesítmény, sokszor gyötrelmes kínlódás, néha könynyedén sikerült önfeledt élvezet. Volt jó néhány kiállítássorozatom, például egy távoli földrészről: Ausztrália az álmok földje, ám legkedvesebb munkáim a szűkebb környezetem, Rákospalota megmutatásához kötődnek, úgy, mint a közelmúltban bemutatott Templomaink című kiállítás és falinaptár a rákospalotai templomokról, vagy a Száz év számtalan emlék című kiállítás a MÁV-telep centenáriumára.
– A cím Kárpát koszorú Csángóföldtől Őrvidékig értelmezi a könyv emblémájaként is felfogható részekre tördelt Nagy-Magyarország-térképet. Hogyan alakult a munkamegosztás az író és ön között?
– Külön-külön csámborogtunk (talán nem mindenki tudja, hogy a csángóktól ered e kifejezés) Nagy-Magyarországon, küzdelmes, nehéz, igaz szép útjaink voltak, olykor padlásokon, más szerény hajlékokban háltam, de megérte. A bőséges anyagot nem kis szívfájdalommal először egyedül szelektáltam, majd alkotótársammal közösen válogattuk ki a neki is legjobban tetsző, sokat mondó munkákat. Csontos János a maga puritán, egyben sajátosan ironikus stílusával nagyon kedvemre valóan értelmezte a képeimet, s közben lényegre látóan, aforisztikusan összefoglalta az adott tájegység jellemzőit. Abban is egyetértettünk, hogy nagyon is figyelembe kell vennünk az újkori olvasási szokásokat. Be kell látni: ma nincs idejük az embereknek arra, hogy leüljenek és hosszasan elmélyedjenek egy-egy alkotásban, ezért maradtunk ötven képes és ötven szöveges oldalnál. Célunk az volt, hogy a lehetőségeken belül mindent, mindenkit próbáljunk megmutatni. Persze ez hiú remény, de törekedni kell rá. Egy japán mondást idézve „a legjobb is legfeljebb csak jó lehet”. Kezdtük a legnagyobb területtel, s azzal egy ütemben és rendben haladtunk, ahogy zsugorodik az elcsatolt részek nagysága és az ott élő magyarság lélekszáma. Arányosan kellett vegyíteni az újszerűséget és az elhagyhatatlan sztereotípiákat, de könyvünkben vannak olyan motívumok és történetek is, amelyeket még sok erdélyi sem ismer. Például a rovásírással jelzett, Erkel hídja néven emlegetett, hétköznapinak tűnő kis átkelőt, amelynek zsaluzásakor a helyi magyarság a híd betonfalába Erkel Ferenc nemzeti imája, a Himnusz kottájának első sorát helyezte el, ami nyilván nem tűnik fel a románoknak, azt hihetik a violinkulcsról és Kölcsey megzenésített sorának hangjegyeiről, hogy valamiféle vízállásjelző.
– Látom, külön fejezetben megjelenítették „Kisberlin” abszurditását is.
– A filmfeldolgozásoknak köszönhetően ma már többen ismerik, de még mindig nem eléggé Kisszelmenc és Nagyszelmenc tragédiáját, Szelmenc az a magyar falu, amelyet a kellős közepén vágott el az ukrán–szlovák határ, akár annak idején Nyugat- és Kelet-Berlint. A kárpátaljai magyarok helyzete pedig mindig is a legkilátástalanabb volt a Kárpát-medencében, s most tovább sújtja őket a schengeni határzóna is.
– A falusi ház falába lőtt sebek alig tegnapi háborúról tanúskodnak.
– Igen, ez a Délvidék és a Vajdaság, ahol néhány éve még kíméletlen háború folyt, ezek a tűzfalba vájt stigmák már elválaszthatatlanok a magyarság újkori történelmétől. És hiteles képi megjelenítésben láthatjuk, hogy van két terület, ahol a magyarok is jobban élnek. Az egyik a szlovéniai magyarság, Lendva és környéke, ahol híven ápolják a historizmus nagyja, Zala György szobrászművész kultuszát, akinek a hét vezér szobrát, a Hősök terének emblematikus alkotásait is köszönhetjük. És itt van Őrvidék, az ausztriai magyarság székhelye, ahol az emberek szintén jól élnek, s ahogy a könyvben Csontos János le is írja, az ottani jólét révén az Osztrák Köztársaság már-már sikerrel asszimilálta ezeket az ajándékba kapott magyar területeket. Igyekeztünk mind a képek, mind a szavak segítségével árnyalt és teljes képet nyújtani a darabokra tördelt Kárpát-medencéről. Ha sikerült, megérte a fáradozásunk.
origo.hu
Kihúzták az ötös lottót
