Irán elnöke messze nem teljhatalmú. Igaz, hogy ő a kormány feje, ám Irán az 1979-es iszlám forradalom óta sajátos rendszert vezetett be. Az elnök befolyásos személyiség, s ő képviseli külföl-dön az országot, ám nem irányítja a külpolitikát, a hadsereget, a nukleáris ügyeket, vagy a főbb gazdasági kérdésekről sem ő dönt, hanem a legfőbb vezető. Ezt a tisztséget Ali Hamenei nagyajatollah tölti be, aki egyben a forradalom legfőbb vezetője titulust viseli. Mint lapunk megkeresésére Sárközy Miklós Irán-szakértő elmondta, a nagyajatollah élete végéig viseli ezt a legfőbb tisztséget, s természetesen felülbírálhatja az elnököt. Úgyszintén kontrollálja Ahmadinezsád tevékenységét az Őrök Tanácsa nevű „elnöki tanács”, amely egy síita vallási méltóságokból és világi jogászokból álló tizenkét fős testület. Ez a szervezet adott esetben elutasíthatja az elnök, valamint a parlament által meghozott törvényeket és javaslatokat. Ugyanakkor maga Ali Hamenei nagyajatollah sem dönt teljhatalmú vezetőként, ő a Szakértők Gyűlésének tartozik elszámolással. Ezt a több mint száztagú testületet a nép közvetlenül választja síita méltóságokból, s adott esetben a csoport saját tagjai közül választja meg a legfőbb vezető utódját. Sárközy Miklós rámutatott, milyen fontos a Szakértők Gyűlésének összetétele, amely kulcs lehet az iráni hatalomgyakorlás boszorkánykonyhájához. A szakértő szerint jelenleg a gyűlés tagjai közül többségben vannak az Akbar Hasemi Rafszandzsáni korábbi elnökhöz közel álló személyek. Őket általában pragmatikus politikusoknak tartják.
Rafszandzsáni nyolc éven át töltötte be az elnöki pozíciót, de 2005-ben, mikor egy ciklus kihagyásával újraindult volna, a szavazáson alulmaradt Ahmadinezsáddal szemben. Sárközy szerint egyebek között ezért is befolyásos személyiség az iráni elnök, mivel a nép választja, s így erőt képvisel, amelyet kamatoztatni tud belső politikai küzdelmei során. A szakértő aláhúzta, hogy miközben a legfőbb vezetőnek pártatlanul kell viselkednie, az elnök pártpolitikushoz hasonlóan politizálhat, mivel mögötte áll egy megnyert választás, így a nép többsége. Sárközy szerint jól látható az Ahmadinezsádot megelőző Mohammad Hatami elnök támogatói és a mostani elnök hátországa közötti különbség. „Míg a mostani elnök mögött a konzervatív erők egy része és a rendszer saját hadseregének tekintett Forradalmi Gárda állnak, addig Hatamit inkább a középosztály, a fiatalok és a vallási klérusnak a nyugati világ iránt nyitottabb szárnya támogatta, amely látszik is kettejük nyilatkozatainak tartalmi és frazeológiai különbségeiben” – világított rá Sárközy Miklós.
Való igaz, Hatamit Nyugaton megkülönböztetett kedvességgel fogadták, akivel szemben az „ultraradikális” Ahmadinezsád győzött a választásokon. Érdemes megjegyezni, hogy Hatami nyolc éven át volt Irán második embere, s ezalatt a fennálló síita vallási állam alapjait pillanatig sem kérdőjelezte meg, sőt a mostanában nagy vihart kavaró nukleáris program épp az ő idejében kapott nagy lendületet. Hatami már nem elnök, ám továbbra is tényező az iráni politikában, igaz, a tavaszi parlamenti választásokon mindössze a mandátumok ötödét szerezték meg a hozzá köthető „szabadelvű” politikusok. Sárközy Miklós szerint Ahmadinezsád győzelme óta sokat változott a korábban egységes konzervatív tábor. Egy részük még mindig az elnököt támogatja, sokan viszont úgy vélik, a konfrontatív politikával szemben ideológiailag megegyező, ám stílusban különböző jelöltre kell váltani. Ez a személy lehet Ali Laridzsáni, aki tavaly októberig az iráni nukleáris ügyek főtárgyalója volt, májustól pedig a parlament elnökeként politizál. Bár a 2005-ös választásokon Laridzsáni még messze elmaradt konzervatív vetélytársa mögött, mára nem biztos, hogy a nyugatiak számára is elfogadható, jóval simább modorú politikus nem tudná legyőzni a hangzatos kijelentéseiről híres, konfrontatív Ahmadinezsádot. A következő szavazás jövő tavasszal lesz.
Persze mindez nem jelenti azt, hogy Irán bármilyen szempontból is törekedne a nyugatiak kedvére tenni. A szakértő szerint ugyanis Irán nagyon stabil ország, ahol ráadásul a forradalom óta felnőtt egy, a nyugati világgal szemben igen kritikus értelmiségi réteg, amely az elmúlt harminc év törekvéseit akarja folytatni. Bár a teheráni amerikai nagykövetség elfoglalása óta nyugati, főként amerikai embargó van érvényben Iránnal szemben, a helyi gazdaságban megtalálták azokat a menekülő-utakat, amelyekkel elviselhetővé tudják tenni az egyetlen szuperhatalom béklyóját. Irán ugyanis hatalmas földgáz- és olajkincs birtokában van, s ezt elsősorban azoknak az államoknak kínálja megvételre, amelyek egyébként is érdekeltek az Egyesült Államok gazdasági befolyásának csökkentésében. Az óriási energiaéhségű Kína és India egyértelmű partner, de a feltétlen Amerika-barátságáról ismert Japán is vásárol tőlük, szem előtt tartva regionális hatalmi törekvéseit, valamint a kedvező befektetési lehetőségeket kereső
európai cégek sem kívánnak lemaradni. Franciaország, Németország és Ausztria hatalmas öszszegeket költött kutatásokra az iráni földgázmezőkön, kivívva ezzel persze az amerikaiak haragját.
Teherán ezzel a gazdaságpolitikával egyúttal meg tudja vásárolni saját biztonságát is. Bár Amerika nem fektet be náluk, a többi országnak nem mindegy, hogy több milliárd dolláros befektetéseik nyereséget termelnek-e, vagy a nyugati feltételezések alapján indított háború következtében elbuknak. Épp emiatt véli úgy a szakértő, hogy egy Irán elleni támadásnak a nagy eurázsiai hatalmak feltétlenül ellenállnának, így minél szorosabbra sikerül szőni a gazdasági hálót Irán és a világ többi része között, annál valószínűtlenebb egy katonai agresszió az iszlám köztársaság ellen. Az pedig feltétlenül jelzésértékű, hogy a még csak tervekben létező Nabucco közös európai gázvezeték esetében az uniós döntéshozók nem zárkóznak el egy Iránnal való tárgyalástól.
origo.hu
Meglepő fordulatot tartogat az időjárás
