A süllyedés távlatai

Sohase mondd, hogy ennél mélyebbre süllyedni már nem lehet, amíg MSZP-kormány van az ország élén. Elindulni a lejtőn, ahhoz is kell erő. Arra sem képes bárki, hogy a lejtő alján bátran belelépjen a süppedő zsombékosba, és legott a miniszteri eskütétele után, sötét öltönyében a sötét mocsár felé vegye öles lépteit.
Nem elég tudni, hogy a lápvidék alján, a sűrű iszapban egészen mélyre lehet süllyedni. Meg is kell tudni láttatni a süppedés távlatait. Egy-két milliárdocska mindig akad ilyen célokra. Berozsdállt a kormánykerék, de pörög a kommunikáció. A megnyerendő célközönség: a lejtőt pusztán csak lefelé vezető útnak néző korlátolt hétköznapi emberek. Velük kell megértetni, hogy a süllyedés valójában emelkedés. A kudarc diadal. A lemaradás a lényegét tekintve, bizonyos értelemben burkolt felzárkózás. A katasztrofális népszerűségvesztés pedig egyenesen feltétele annak, hogy ellenfelünkkel összehasonlítva a mi népszerűségi indexünk jóval meredekebben emelkedhessen. Mert hová fejlődhet az eminens tanuló? Sehová. Stagnál az ötösén. De a bukott diák mentális fejlődésének perspektívája határtalan.
A mi baloldali kommunikátoraink nem akárkik. Filozófiai műveltségük párját ritkítja. Wittgensteintől, ha mást nem, azt mindenképpen ismerik, hogy „amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell”. Ma Wittgensteinnél nincsen aktuálisabb filozófus. Jól képzett MSZP-s propagandistáink megértetik a spontán összecsődített független értelmiségiekkel (telefonon is lehet őket értesíteni), hogy miről is kell hallgatniuk – ha kitör a botrány. Persze, csak abban az esetben kell eligazítani őket, ha szeretnének változatlanul független, mértékadó értelmiségiek maradni.
Mert ne is tagadjuk, hogy – ismét csak a renitens Hír TV jóvoltából – a botrány kitört. Kazetták surrognak megint, megbízható embereink ízes stílusban („a tököm tudja”) beszéltek arról, amiről hallgatniuk kellett volna. Valószínűleg nem értették meg Wittgensteint. Tárgyalásaikat hétpróbás gazemberek rögzítették, a titok már megint nem titok. A jobboldal hápog, hogy maffiamódszerek, meg hogy Szicíliából idejöhetnének a kiskirályok maffiastílust tanulni. Pedig igazán nem egy komoly tétel forgott kockán. Jelentéktelen másfél millióért (még csak nem is euróban, hanem forintban) baloldali szociáldemokrata kulcsemberünk megrendelte két nyughatatlan jobboldali újságíró börtönbe csukatását. Nem olyan nagy ügy ez, el lehetett volna simítani. Talált valaki drogot? Ugye, nem talált. Más dolog beszélni róla, és megint más rábukkanni a motorházban. Mit talált a rendőrség drog helyett egy zacskóban? Sütőport. Azt meg el lehet sütni pogácsába, bár az élesztős finomabb, ha macerásabb is. Mit ugrál a Hír TV? Majd akkor ugráljon, ha a dolog fordítva sül el, és sütőpor helyett drog került a sajtos pogácsájukba.
Azt is mondták, hogy ez a botrány olyan ócska, mint egy leértékelt akciófilm, amelynek a kazettáit drótkosárba öntve árulják a kínai piacon. Mit akarnak másfél millióért? Görög tragédiát? Igen, ennyire telt. Ennyire futotta a másfél millióból meg a mozgalmi fantáziából: hogy el kell dugni a számunkra kellemetlen riporter autójában egy kábítószercsomagot. Jó sztori ez, ha viseltes is kicsit, zabálták volna a népek, ha minden média a mi kezünkben marad. Az egyik riporter, ahelyett, hogy összepakolta volna magának a börtönbe vonuláshoz szükséges tisztasági csomagot, önkéntes drogtesztnek vetette alá magát. Mire nem képesek ezek feltűnési viszketegségből. Nem csoda, ha az ember legszívesebben belefejelne a kamerájukba. Nem hagyják, hogy kiderüljön róluk a hazugság. A drogteszt, sajnos, negatív lett, nem tudom, aludtak-e embereink, vagy már nem akartak kockáztatni, de majd kapnak a pofájukba amúgy nyírségiesen, ha kiderül, hogy meg sem próbálták megkenni a laborvezetőt, hogy a teszt legalább egy kicsit pozitív legyen. Mert az MSZP szereti a pozitív változásokat.
Valakinek meg kell végre tanítani az ellenzéki sajtót kesztyűbe dudálni. Hogy lássák, az nem úgy van ám, hogy odamegyünk, nekiesünk a riportalanynak, és gátlástalanul kérdezünk. Megvannak itt a baloldali állampárti hagyományok, és aki azokat nem tiszteli, azokkal megismertetjük. Partizán, antifasiszta, megbízható ávós apáink, nagyapáink idején bement a szerv a házkutatásra kijelölt lakásba, körülnézett, és becsúsztatott egy húszdollárost a szekreterbe. Már vihették is a házigazdát valutacsempészésért, bőghetett a család. Mi most ugyanezt próbáltuk volna meg, már minden meg volt beszélve, csak nem húszdollárossal, hanem droggal segítettük volna a haladást. Jó fogás lett volna ez a két újságíró, még elképzelni is gyönyörűség őket a hűvösön. Ott aztán kérdezősködhettek volna, mikor van séta a börtönudvaron.
Most új feladatok állnak előttünk. A kormány sosem sajnálta a pénzt a kommunikációra. A gyümölcsfelvásárlás romokban, de az Új Magyarország vidékfejlesztési terv népszerűsítésére garantáltan meglesz a hatmilliárd. Képzeljék el, mi lenne itt, ha a mezőgazdasági távlatok propagálására fordított milliárdokat közvetlenül a mezőgazdaság rendbetételére fordítanánk! Tragédia lenne belőle. Szatmárban képesek lennének leszedni a szilvát, Baranyában erőre kapnának a tejtermelők. De vajon rajtunk, az MSZP kulcsemberein kívül belegondol-e valaki abba, hogy ha Magyarország talpra áll, mi lesz a szegény lengyel gazdákkal, akiknek a nyakán marad a trappista sajt? És szerencsétlen szlovák testvéreink sorsára ki gondol? Mi lesz velük, ha nem exportálhatnának nekünk „Monarchia” feliratú kilós kristálycukrot? Miután szinte összes cukorgyárunkat felelősségtől átitatva elkótyavetyéltük, talán nem jön jól a hazai lakossági többségi háziaszszonynak (csak hogy ne magyarozzunk örökké) a százkilencven forintos szlovák cukor lekvárfőzés idején?
Most azt kell megértetni az emberekkel: ha léket kapott a hajó, akkor a mentőcsónakokra elsősorban azoknak van szükségük, akik az ország folyamatos süllyedéséért a legtöbbet tették. És azok mi vagyunk, a kisebbségi MSZP-kormány és csapata. Nélkülünk ott szelné a vizet az ország hajója a nyílt tengeren, szabadon mehetne célja felé! Belegondolni is hátborzongató. Kiköthetne elképzelései és belátása szerint, és indulhatna tovább új rakományával, terveinek megfelelően. Mindeme dolgok bekövetkeztétől mi óvtuk meg reformjainkkal és az ország süllyedésének kimunkált koncepciójával az országot. Mi, a folyamatos romlás motorja.
Tisztában voltunk azzal, hogyha személyes érdekeink érvényesítését nem állítjuk előtérbe, ha tevékenységünket nem ez a hatalmas ösztön szervezi, akkor lőttek a magyar elsüllyedés EU-kompatibilis koncepciójának! Ezért megállás nélkül arra használtuk a hatalmat, hogy saját, illetve haveri társaságunk érdekeinek érvényesítését sose tévesszük szem elől. Csak így ragaszkodhattunk az általunk oly sok erőfeszítéssel megvalósított országos lezüllés nagyszerű elképzeléséhez. Az újabb milliárdokkal megtámogatott kormányzati propagandánk középpontjába azt az üzenetet plántáltuk, hogy önmagunktól soha nem térünk vissza a civil szférába. Mert mi tudjuk, mit jelent áldozatot hozni. Azt, hogy nem mi hozzuk meg. És tudjuk, mit jelent összébb húzni a nadrágszíjat. Azt, hogy az nem a mi gatyánkat tartja. Számunkra, a süllyedés bajnokai számára a civil szféra ugyanaz, mint a politikai – csak az utóbbiban sokkal többet lehet keresni.
Amikor pedig miniszteri bársonyszékünkkel együtt ülepünkig süppedünk a fekete iszapba, akkor azt kell nyilatkozni – lehetőleg közleményben, mert ott nincs visszapofázás –, hogy mindez csak homeopátiás gyógyító kúra. Önként vállalkoztunk rá. Mi ettől a fekete iszaptól csak még jobbak, még fittebbek leszünk. S ha derűs agresszivitásunk a Hír TV kamerájának rosszindulata miatt gonosz vicsorgássá változna, sújtsunk oda, ahova kell. Emberbe, kamerába, a jövő arcába. Ami szembejön velünk.
A távlatos süllyedés másképp nem megy.