A rendezőknek, a szereplőknek sikerült megvalósítaniuk a hagyományőrzés és az újszerűségre törekvés szintézisét. A zsinórmértéket megadta Székelyhidi Ágoston laudációja, amelyet Károli Gáspár emléktáblájának avatásán mondott el a tokaji írótábor előtti emlékparkban. Az első magyar teljes bibliafordító életműve és életútja örök például szolgálhat minden magyar író számára. Serfőző Simon költő-elnököt idézve az írótábor a lakiteleki sátor előzménye volt. Ezt a szellemi vezérfonalat követték a délelőtti plenáris ülések kemény, szókimondó előadásai az irodalmi értékrendről, az érvényesülésről, a pályakezdésről. Délutánonként szakmai munkacsoportokban, előre szigorúan meghatározott témakörök – a poétika, az irodalmi támogatás, a könyv és a lapszerkesztés, a digitalizáció – kérdéseiről folytattak vitát írók, szakemberek.
Hasonlóan az 1990 előtti forradalmi hangulatú agórákhoz, nem kevesen jelentek meg közöttünk írótársak, akiket a köztudat a „másik” oldalhoz sorol. Az értelmetlen szekértáborosdit előbb-utóbb be kell fejezni, jelezték a korábbi tokaji találkozón való részvételével már többször is megtörő Kukorelly Endre, Zalán Tibor, Onagy Zoltán és mások is. Tokaj egyre inkább megtörni látszik a nemzedéki bezárkózás gettóit is. A nesztorok nemzedékéből jelen volt Papp Tibor, Hubay Miklós, Pomogáts Béla, Hegyi Imre. A középnemzedéket Mezey Katalin, Oláh János, Szigeti Lajos, Ambrus Lajos, Vasy Géza, az erdélyieket Gálfalvi György, Cseke Péter, Szőcs Géza, Weiner Sennyey Tibor, Szűcs László, Bodó Barna, Tüzes Bálint, a kárpátaljaiakat S. Benedek András, Dupka György, Vári Fábián László, a délvidéket Tari László képviselte. A legifjabbak sorából jelen volt az idei nagydíjas csángó magyar költőnő, Iancu Laura, Kelemen Erzsébet, Kiss Judit Ágnes író, Hanti Krisztina, Erős Kinga, Ekler Andrea irodalomtörténész és mások.
A délutáni szakmai fórumokon tovább gyűrűztek a délelőtti plenáris ülések közéleti gondjai. L. Simon László költő, a Magyar Írószövetség titkára a könyvkiadók, a folyóiratok, az írószervezetek ellehetetlenülésének erkölcsi és anyagi okait egyaránt feltárva a felelős magyar írók, gondolkodók s az anyagi szempontból is „tehetősök” összefogására szólított fel. Oláh János, a Magyar Napló főszerkesztője az évről évre csökkenő kuratóriumi támogatások elégtelenségének egyik ellenszerét már régóta – okkal és joggal – abban látja, hogy igenis közvetlen költségvetési támogatást érdemelnének mindazok a folyóiratok, könyvkiadók, amelyek a valódi értékekre koncentrálva folyamatosan, rendszeresen biztosítják a magyar irodalom és irodalmi élet folyamatosságát. Szakolczay Lajos Áteshet-e a ló a saját túlsó oldalára? című nagy hatású esszéjében a nemzeti elkötelezettséget vállaló realista, szürrealista, hagyományos, avantgárd irodalom háttérbe szorításáról s az üzenetmentes, kiürült állítólagosan „posztmodernista” literatúra kritikátlan agyontámogatásáról beszélt szellemesen és tényszerűen. A fiatal író, Csepregi János nagy hatású dolgozatában a szakralitás égető hiányának katasztrofális következményeit tárta fel az újkori irodalomban. A jelenlegi kormány kultúra- és irodalomellenességének legfőbb kárvallottjai, a fiatalok a szakmai beszélgetéseken mintegy igazolták az előadások igazságait. Szentmártoni János és Erős Kinga, a Magyar Napló szerkesztői arra hívták fel a figyelmet, hogyan hat vissza egészen konkrétan a nyomor a lapok és a folyóiratok színvonalára.
Benke László, a végveszélybe került Hét Krajcár Könyvkiadó igazgatója ultimátum beadását szorgalmazta a kulturális minisztériumba. Nem járulhatunk hozzá sem az irodalom, sem az olvasó, sem a nép leváltásához. Rossz tapasztalataink birtokában már nem hisszük el, hogy ez az oktatási minisztérium és ez a kormány meg tudja és meg is akarja védeni a magyar szellem, kultúra, irodalom érdekeit és értékeit – mondta el többek között a költő. A táborozók között teljes volt az egyetértés abban, hogy a tokaj-hegyaljai félrevert harangok kongása nem halhat el a táborzárás után, hiszen valóban végveszélybe került a magyar irodalom.
origo.hu
Kihúzták az ötös lottót
