Kérdésünkre, hogy miért kell itt és most újra az irodalmi értékrendekről és a fiatalok pályakezdéséről tanácskozni, Serfőző Simon úgy válaszolt, hogy Tokaj szellemiségét hagyományosan áthatja a közéletiség, a fogékonyság a nemzeti irodalom által felvetett sorsdrámákra. A Kádár-érában az a fajta irodalom, amely a közélet gondjait igyekezett közvetíteni az olvasókhoz, többnyire visszafogottan, az éleket lekerekítve jelenhetett meg. Voltak tabuk – 1956, a szovjet csapatok jelenléte vagy 1968-ban a magyar bevonulás Csehszlovákiába –, amelyekről bírálólag szó sem eshetett. Csupán rejtetten, kijátszva a hatalom éberségét. Köztudomású volt, hogy kik a szépírás jelesei, akik mindezek ellenére pontos látleletét adták a kornak, a hír mégis másokat igyekezett magasra emelni. Hány olvasót tévesztettek így meg, vezettek félre, mély nyomot hagyva a gondolkodásukban, mindazt tapasztalhatjuk mind a mai napig. S amikor már egyre nyíltabban lehetett fogalmazni, kapóra jött, hogy az írók egyik fele épp ebben az időben fordult el a köz gondjainak beépítésétől az irodalomba. A szakadék ekkortól kezdett nyílni a két tábor között, amit aztán a politika igyekezett tágítani is, nehogy átjárható legyen. Megkezdődött a kiszorítósdi, s az ismételt félrevezetése az olvasóknak: az értékes irodalom csak „ezen” az oldalon születhet, a „másikon” nem.
A fiatal írók gondjairól az elnök elmondta: alapvető igazság, hogy pályakezdés nehézségeire a legfőbb gyógyír a tehetség, amely minden akadályt lebír. Ez azonban a gyakorlatban nem ilyen egyszerű. Mert nemcsak az a gond, hogy nincs vagy alig van pénz a könyvek megjelentetésére. Meg is jelennek ezek a könyvek, meg nem is. Akár a pártállami időkben, amikor az alacsony példányszámmal s a visszhangtalansággal lehetett elérni, hogy a politika számára kellemetlen kiadványokról ne szerezzen tudomást az olvasó. Persze sok esetben a pályakezdő fiatalok is tehetnek róla, hogy nem figyelnek rájuk. A rejtett kódokkal nyíló-csukódó versek, prózában a fáradt, cselekmény nélküli leírások csak egy szűk baráti körben találhatnak befogadókra.
A jövő szempontjából a költő a legfontosabb munkának a nyelv védelmét tartja. A nyelvét, amely öszszetartja a nemzetet. Azután a lélek nemesítésének feladatát, hogy kevesebb agresszivitás, ellenségeskedés vegyen körül bennünket, hogy emberibb időket éljünk. Felmutatását a teljességnek, a születésnek, a halálnak, a mélységnek és – a magasságnak. Mindezt a munkát ki végezné el, ha nem az irodalom? Ez a múltja, jelene, s a jövője is.
origo.hu
Baloldali hazugságok az áram áráról: itt a Patrióta leleplezése!
