Csak a szokásos

Nem lesz számottevő pedagóguselbocsátás az idén, mert a kormány az utóbbi fél évben nem hozott ilyen irányú intézkedéseket. Legfeljebb a szokásos nyári intézményátszervezéseknek eshet áldozatul néhány tanár – mondta pár napja a szülők, a diákok és a tanárok megnyugtatására Tatai-Tóth András szocialista oktatáspolitikus. Egy nappal később a Magyar Nemzet kiderítette a lesújtó adatokat: a tavalyi tízezer fős leépítés után szeptemberben kétezer pedagógussal és háromszáz szakértővel biztosan kevesebben kezdik meg a tanévet, sőt az idei elbocsátások száma a duplájára is nőhet, mivel eddig csak a júliusi leépítéseket összegezték, az
augusztus még hátravan.
Látszólag szöges ellentét feszül Tatai-Tóth szavai és a statisztikai adatok között, de az igazság az, hogy a politikus – szigorúan a tényeket figyelembe véve és a politikai közbeszéd összes erkölcstelen trükkjét felhasználva – nagyrészt igazat mondott.
Az utóbbi fél évben valóban nem hozott olyan intézkedéseket a kabinet, amely további elbocsátásokat indokolna. A kisebbségi kormány csak látszólag irányít, a valóságban semmit sem csinál. 2006-ban és 2007-ben a vadliberálisokkal együtt még valóban intézkedtek, csomagokat gyártottak, és e reformoknak nevezett gaztetteket nyögjük ma is. A Gyurcsány-kormány ekkoriban oly zseniális csomaggal „jutalmazta” az oktatást, amely a következő három-négy évre előre megpecsételte az iskolák sorsát. Így az újabb és újabb elbocsátásokhoz valóban nincs szükség friss intézkedésekre. A tavalyi tízezer fős tanárelbocsátást jórészt a kötelező óraszám megemelésének köszönhetjük, ami még mindig érezteti hatását.
Az igazi érvágást az idén az új finanszírozási rendszer bevezetése okozza, amely négy év alatt egy csavaros számítási móddal 25 milliárd forintot von ki a közoktatásból. Az állam áttért a személyalapú finanszírozásról a csoporttámogatásra, amelynek lényege, hogy az állam csak akkor fizet adott összegű támogatást az iskoláknak, ha minél nagyobb létszámú osztályokat hoznak létre. A rendszer egyszerre támadja a nagy és a kis iskolákat: előbbiek a nagyobb támogatás reményében osztályösszevonásokra kényszerülnek, aminek egyenes következménye a tömeges pedagóguselbocsátás, utóbbiakat pedig egyszerűen halálra ítéli, hiszen a kis falvak képtelenek több osztályt összevonni.
A rendszer egy évvel ezelőtti debütálásakor félezer iskolát kellett bezárni, illetve összevonni. A kis iskolák megfojtása és a nagyok további elbocsátásokra kényszerítése legalább két évig biztosan folytatódik, hiszen 2009-ben és 2010-ben újabb három-három évfolyamon vezetik be a gyilkos rendszert.
Az oktatási tárca iskolák ellen indított, több évre előre megtervezett hadjárata célba ért: a falvak élethalálharcot vívnak egymással a fennmaradásért. A helyzet mára odáig fajult, hogy a települések egymástól lopkodják a gyerekeket a fennmaradás érdekében. Az egyik Tolna megyei település, Nagydorog a nyári szünetben arra utasította pedagógusait, hogy a szomszéd faluba, Sárszentlőrincre járjanak házalni, és próbálják meg átcsábítani a gyerekeket a nagydorogi iskolába, mert úgy több pénzt kap az intézmény, és a házalásra kényszerített pedagógusok állása is biztosan megmarad. A sárszentlőrinci polgármester kétségbeesve mondja: a falu szíve az iskola. Ha a maradék gyereket is ellopják tőlük, a települést is halálra ítélik.
Kimondani is fáj, de éppen ez a cél. Tatai-Tóth András sza-vaival pedig csak egyetérteni tudunk. Nem történik itt semmi különös, csak a szokásos, a jelenlegi hatalomnak oly édes népbutítás további terjesztése, a hazai oktatás földbe döngölése.